SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

A jelen Szerződési Feltételek határozzák meg a Jogi Nyilatkozatban megjelölt Jogosultak kizárólagos tulajdonában és rendelkezésében álló www.kedvezmeny.hu domainen elérhető, ”kedvezmény.HU” elnevezésű weboldal és SHOP (a továbbiakban: Weboldal) felhasználásának, igénybevételének valamint a Weboldalon történő vásárlásnak, a Kártya használatnak és egyéb Rendszer-funkciók használatának (ideértve bármely Rendszeren belül elérhető Szolgáltatás igénybe vételének), továbbá a védjegy alapú kedvezményszolgáltatással kapcsolatos együttműködések (így például: licencvásárlás, kereskedelmi ügynöki tevékenység) a feltételeit.
Igénybe Vevőnek minősül minden olyan nagykorú természetes személy, jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet (ideérteve az egyéni vállalkozót is), így különösen a Felhasználó, a Kártyabirtokos, az Ügyfél vagy Vásárló, az Üzletfél, illetve bárki, aki a Weboldalt látogatja, aki a Weboldalon regisztrál, saját fiókot hoz létre, bármilyen funkciót vagy Szolgáltatást vesz igénybe, vagy bármit vásárol, ideértve bármely sikeresen leadott Megrendelést, Kérelmet vagy megküldött csatlakozási szándékot, bármilyen űrlap kitöltést vagy rögzítést, bármilyen tartalom feltöltést.
A Weboldalon való regisztrációval, illetve a Weboldal által nyújtott bármely Szolgáltatás igénybevételével (ideértve valamennyi a Rendszerben nyilvántartott Kártya használatot), Megrendelés leadásával, hírlevélre való feliratkozással az Igénybe Vevő magára nézve kötelezőnek fogadja el a jelen Szolgáltatási Feltételekben foglaltakat. A Szolgáltató törekszik arra, hogy a Szolgáltatási Feltételek változásait az Igénybe Vevők nyomon követhessék. A Weboldalt kiskorúak nem használhatják, helyettük és nevükben törvényes képviselő járhat el. Amennyiben az Igénybe Vevő a jelen Szolgáltatási Feltételeket nem fogadja el, úgy nem jogosult a Weboldal, a Kártya vagy a Rendszer bármely funkciójának (ide értve bármely Szolgáltatást) használatára.
A Jogosult (vagy Jogosult javára, de saját nevében eljáró - bizományos - Szolgáltató) a jelen Szerződési Feltételeket bármikor egyoldalúan módosíthatja. A módosított rész vagy új Szerződési Feltételek hatályba lépésének napja az a nap, amelyen a módosított Szerződési Feltétel publikálásra kerül a Weboldalon.

Jelen Szerződési Feltételek tartalmazzák a Weboldal szolgáltatásainak és igénybevételének szabályait, feltételeit. A vásárlói és szolgáltatói jogokat és kötelezettségeket.

TARTALOMJEGYZÉK

1. § JOGI NYILATKOZAT
2. § A SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ HATÁLYA
3. § DEFINÍCIÓK
4. § FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK
5. § A SZERZŐDÉS
6. § A FELEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE
7. § ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ AJÁNLATRÓL ÉS A KÁRTYÁRÓL
8. § KÁRTYA TÍPUSOK ÉS AZ AZOKKAL IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁS
9. § SAJÁT FIÓK REGISZTRÁCIÓ, A KÁRTYA AKTIVÁLÁSA, LETILTÁSA
10. § KÁRTYA MEGRENDELÉS, A SHOP SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA
11. § A SZOLGÁLTATÁS ÉS A KÁRTYA DÍJA
12. § SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK
13. § A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA
14. § SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS
15. § VIS MAIOR ÉS MÁS VÉSZHELYZETEK
16. § PANASZKEZELÉS, FOGYASZTÓVÉDELEM
17. § AZ AJÁNLATTÉTEL ÉS MÓDOSÍTÁS, AZ AJÁNLAT IGÉNYBEVÉTELE, ELSZÁMOLÁS
18. § AZ ELFOGADÓHELY (KEDVEZMÉNYADÓ) PARTNER FELELŐSSÉGE
19. § A KÁRTYÁK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
20. § MKH AZONNALI VÁSÁRLÁSI KEDVEZMÉNY KÁRTYAFELMUTATÁSSAL
21. § A SZOCIÁLIS KÁRTYA PROGRAM
22. § AJÁNDÉKUTALVÁNY KÁRTYA FELTÖLTÉSE, AKTIVÁLÁSA, BEVÁLTÁSA, LETILTÁSA
23. § HIRDETÉSI FELTÉTELEK
24. § KERESKEDELMI ÜGYNÖKI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE ÉS FELTÉTELEI
25. § TECHNIKAI INFORMÁCIÓK
26. § A LICENCHASZNÁLAT KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

1. § JOGI NYILATKOZAT

1. § JOGI NYILATKOZAT

(1) A Rendszerben elérhető valamennyi Szolgáltatás, illetve az ezekhez kapcsolódó bármely Kártya Program (így például a Kerületkártya Program, a +Discount Közösségi Törzsvásárlói Program; a Magyar Kedvezményhálózat védjegy alapú kedvezményszolgáltatás/MKH márkalogós Kártya Program, a kedvezmény.HU Támogatáskezelő Program), a kedvezmény.HU Weboldal és az azokon keresztül elérhető bármely Szolgáltatás nyújtásában érintett bármely domain név, valamennyi saját fejlesztésű egyedi szoftver vagy bármely a Rendszerben szoftverhasználattal elérhetővé tett program, egyedi programozás; a védjegyek, vagy más egyéb szellemi termékek (beleértve az általunk tervezett és alkalmazott egyedi kártyacsomagolásokat), továbbá mindezek külföldön alkalmazott verziói; illetve az előbbiekkel összefüggésben keletkezett valamennyi Üzleti Titok (ideértve bármely vagyoni értékű jog átruházásval összefüggő vagy a Szolgáltatás használatát biztosító szolgáltatási, védjegyhasználati, megbízási, vállalkozási, kedvezményadói- vagy más egyéb Partnerszerződés alapján keletkezett üzleti titkot), és bármely a Rendszerrel vagy az annak keretében elérhető Szolgáltatással kapcsolatos Védett Ismeret (know-how) feletti rendelkezési jogok és azok valamennyi részjogosítványa, teljeskörűen és kizárólagosan, a szerzői-, az iparjogvédelmi-, valamint a szabadalmi- (ideértve a Szolgáltatásban vagy a Kártyán megjelenő Védjegyeket is) és ezeknek valamennyi vagyoni értékű jogai a jelen Szerződési Feltételekben is megjelölt jogosultjait (a továbbaikban együttesen az előzőek: Jogosult vagy Jogosultak) illetik meg, amely jogokat harmadik fél joga nem korlátozhat, ezen jogok megsértésétől harmadik fél tartózkodni köteles és bármely a Rendszerben elérhető Szolgáltatás (ideértve a márkalogó alapú kedvezményes vásárlási jogosultság, mint vagyoni értékű jog megvásárlását is) igénybevétele céljából érvényesen Szerződés létrejöttével a Szerződő Fél mindezt tudomásul veszi. 

(2) A kedvezmény.HU és a Rendszer tulajdonosai (kizárólagos Jogosultak), úgyis, mint a Magyar Kedvezményhálózat védjegy jogosultjai, akiknek engedélye alpaján a védjegyek, mint vagyoni értékű jogok tekintetében a Jogkezelő önllóan eljárhat:

a) dr. László Andrea 

b) dr. László Béla 

dr. László Andrea és dr. László Béla – Minden jog fenntartva! All rights reserved. TM, ® & COPYRIGHT ©

(3) A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi C. törvény ( a továbbaikban: Ptk.) alapján a Jogosultnak bizományosa lehet az általuk megbízott kedvezmény.HU Weboldal tartalom-szolgáltatója vagy a Rendszer üzemeltetője, aki a jogviszony keretében (a Jogosultak tulajdonában és kizárólagos rendelkezésében álló kedvezményrendszer működtetésével kapcsolatos feladatokat szintén bizományos jogviszony keretében ellátó Szolgáltatót is ideértve, a továbbiakban előzőek együtt: Társaság vagy Szolgáltató) adatkezelői-, adatbázis előállítói-, hálózatfejlesztési- és jogkezelői tevékenységét a Jogosult javára, de saját nevében végzi. A Jogosult és a Társaság közötti jogviszony többek között magában foglalja azt is, hogy a Társaság a teljes Szolgáltatást vagy annak egy kijelölt részét üzemelteti, amelynek keretében Jogosult javára adatbázis előállítást és személyes adatkezelést is végez, beleértve a Jogosult javára korábban elektronikusan vagy papír alapon létrejött Kedvezményadói Partnerszerződés állomány Szolgáltatás keretében történt kezelését, feldolgozását is. A jogviszonyt Szolgáltatóval a Jogosult egyoldalúan, bármely Igénybe Vevő előzetes tájékoztatása vagy hozzájárulása nélkül, bármikor megszüntetheti. A Szolgáltató által vállalt kötelezettségekért (idertve a megszüntetést követő szerződéses időszakokat is) kizárólag a Szolgáltató tartozik felelősséggel Harmadik Fél (úgyis, mint Szerződött Partnere) irányába. A Szolgáltató által kötött szerződésekkel kapcsolatos felelősségét és az azokra alapozott bármely igény kielégítésére alapozott kötelezettségét a Jogosult teljes mértékben kizárja.

(4) A kedvezmény.HU webhely Jogosultak által felhatalmazott tartalom-szolgáltatója és a Rendszer szerződéses (ideértve az erre irányuló társasági szerződést is) üzemeltetője (a Jogosultak általi feljogosítás egyoldalú visszavonásig Jogkezelő): a +Discount Club Egyesület (székhely: H - 1162 Budapest, János utca 114., nyilvántartási szám / nyilvántartó hatóság: 01-02-0016253 / Fővárosi Törvényszék, adószám: 18788585-1-42, statisztikai számjel: 18788585-9499-517-01), úgyis, mint Szervezet / Szolgáltató / Társaság / Jogkezelő.

(5) A Rendszer magában foglalja a kedvezmény.HU online kereskedelmi piacteret, amely kapcsolódó szoftvernek a használata kizárólagos felelősséget keletkeztett bármely Kártya, vagy Élményutalvány-kupon, vagy más termék kereskedelmével a kedvezmény.HU online piactérben foglalkozó (kedvezmény.HU Shop Szoftvert használó) Kereskedő számára: 

a)  Kereskedő úgynevezett "chargeback" (visszaterhelés) eljárásbeli felelőssége az adott boltazonosítóval működtettet keredkedelmi fiók használatával történt értékesítések és bankkártya terhelések kapcsán kizárólagos a kedvezmény.HU domain alatt elérhető webáruház értékesítések során.

b) Jogosultak, Társaság és Szolgáltató jelen Szerződési Feltételek szerint teljes körűen kizárja más (értve ezalatt nem a saját boltazonosítójával / .des fájl használatával történt) harmadik személyek között létrejütt kereskedelmi ügyletekkel kapcsolatos felelősségét.

c)  Chargeback (visszaterhelés) eljárásban a kedvezmény.HU webhsopbank történt értékesítés és ezzel összefüggésben történt bankkártya terhelés kapcsán a bankkártya kibocsátó bank mellett Rendszerünkben (értve ezalatt a kedvezmény.HU domain alatt működtetett webáruházat) kizárólag az a Kereskedő felelős, akiknek az egyedi boltazonosítójával és kapcsolódó úgynevezett .des fájlával működtettet kereskedelmi fiók használatával az adott terméket megvásárolták.

d) A fentieket a Rendszer bármely elemének (ideértve a szolgáltatásokat vagy szoftvereket) használatával, valamennyi Igénybe Vevő tudomásul veszi és elfogadja. Ennek elfogadása nélkül a Szolgáltatás nem használható.

(6) A Jogosult javára a Társaság / Szolgáltató által végzett bizományosi tevékenység ingyenes- vagy visszterhes-, vételi- vagy eladási vagy bármely más jogügyletet magában foglalhat; így például a Társaság / Szolgáltató és Harmadik Fél (úgyis, mint bármely Partner vagy Szerződő Fél) között létrejött szerződések (pl.: Magyar Kedvezményhálózat védjegy alapú vásárlási kedvezményt biztosító Partnerszerződés vagy Partner nyilatkozat, vagy bármely Kártyát vagy Szolgáltatást (így például a Magyar Kedvezményhálózat kedvezményes vásárlási jogosultság licenc értékesítés, mint az Ajánlatban a Partner által rögzített vásárlási kedvezményekhez való hozzáférést biztosító, Kártya alapú Szolgáltatást, mint immateriális, vagyoni értékű jog) értékesítő Adásvételi- vagy Szolgáltatási vagy bármely más típusú Szerződések, vagy tartalmát tekintve bármely a Jogosult érdekkörébe tartozó szerzői- vagy szabadalmi-, illetve az azokhoz kapcsolódó vagyonjogi érdekek érvényesítését szolgáló Szerződések) megkötését és azok teljesítését. Harmadik Fél - mint szolgáltatásra jogosult - irányába -mint Kötelezett - a szerződő Társaság tartozik kizárólagos felelősséggel.

(7) A kedvezmény.HU Shop és a Rendszerben elérhető Szolgáltatások - ideértve a +Discount vagy Magyar Kedvezményhálózat védjegy használati jognak, illetve bármely szoftver használati jogának a Jogosultak engedélye alapján történő licencét - értékesítésére jogosult Kereskedő vagy Jogkezelő vagy Licencértékesítő (a Jogosultak kifejezett engedélye alapján):

a) +Discount Club Egyesület (Székhely: 1162 Budapest, János utca 114., Nyilvántartási szám: 01-02-0016253, Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék, Adószám: 18788585-1-42, Képviseli: az ügyvezető elnök)

b) A kedvezmény.HU online piactérben a Shop (szoftver) használatával az a) pontban felsorolt Szervezeten / Kereskedőn kívül is működtetnek kedvezmény.HU kereskedelmi fiókot (mint saját webáruházat) más Kereskedők, akik egyedi boltazonosítóval / a bankkártyás fizetést biztosító saját .des fájllal / saját számlázó fiókkal rendelkeznek.

e) Az egyedi boltazonosítót és a kedvezmény.HU kereskedelmi fiókot (amelynek használatával az adott termék megvásárolható) üzemeltető Kereskedő nevét az adott termék adatlapon feltüntetjük.

f) A kedvezmény.HU Shop biztonságos bankkártyás fizetésének háttere (eCommerce szolgáltató(k)):

fa) a CIB Bank Zrt. (székhely: H - 1027 Budapest, Petrezselyem utca 2., cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041004, adószám: 10136915-4-44)

fb) az OTP SimplePay / OTP Mobil Szolgáltató Kft. (székhely: H - 1143 Budapest, Hungária krt. 17-19., adószám: 24386106-2-42)

(8) A megszerzett Magyar Kedvezményhálózat márkalogós kedvezményes vásárlási jogosultság (használati jog, licenc), mint vagyoni értékű jog a plasztik Kártya megszemélyesítéséig vagy a kedvezmény.HU webhelyen történt Kártya regisztrációig (aktiválás) az azt jogszerűen birtokló fél által szabadon átruházható. Az elsődleges nyilvántartás a kedvezmény.HU Kártya regisztráció és a másodlagos a megszemélyesített plasztikkártya. A megszerzett vagyoni értékű jog (MKH licenc) átruházással (a Kártya harmadik személy részére történő birtokba adással) a korábbi birtokló fél joglalanyisága a Szolgáltatás és bármely ahhoz kapcsolódó Szerződés tekintetében megszűnik. A Magyar Kedvezményhálózat kedvezményes vásárlási jog a márkalogós kártya tartozéka, aki a Kártyát jogszerűen birtokolja, az a Szolgáltatás és a kapcsolódó Szerződés jogalanya. Regisztrált (nevesített) Kártya nem ruházható át, a Kártyához kapcsolódó vagyoni értékű jog végső jogosultja a Kártya Birtokos, akinek a Kártya a nevére szól (a továbbiakban úgyis, mint Fogyasztó).

(9) A www.kedvezmeny.hu (a továbbiakban úgyis, mint kedvezmény.HU) egy, az Interneten elérhető adatbázis, a Jogosult ezen adatbázis előállítója és fenntartója, amely tevékenységeket - a Jogosult kizárólagos javára - a Jogosult által erre felhatalmazott Szolgáltató (a továbbiakban úgyis, mint Társaság) - mint Bizományos - is végezhet. Az adatbázis feletti jogok kizárólagos jogosultja minden esetben a Jogosult.

a) Az adatbázis előállítójának hozzájárulása: Az 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 84/A. § (1) bekezdése alapján az adatbázis előállítójának hozzájárulása esetén lehet az adatbázisból másolni vagy nyilvánossághoz közvetíteni, az engedély nélküli kimásolás, illetőleg megjelentetés jogsértő. Tájékoztatjuk az Igénybe Vevő felhasználót, hogy a Jogosult és az annak javára saját nevében eljáró Társaság minden jogi eszközt igénybe vesz és fellép a jogsértő magatartásokkal szemben, beleértve és kiemelten üldözendően a jogosulatlan védjegyhasználatot.

b) Adatbázis kizárólagos felhasználási joga: A kedvezmény.HU webhelyen (iderétve a kedvezmény.HU és MKH ADMIN applikáción keresztül, a továbbiakban együttesen az előzőek: Honlap) keresztül elérhető adatbázis előállítója a Jogosult, így kizárólag a Jogosult rendelkezik engedéllyel az adatbázis felhasználására, valamint arra, hogy harmadik személynek az adatbázis tekintetében felhasználási engedélyt adjon. A Jogosult nem engedélyezi az általa előállított adatbázis egészének vagy annak bármely részének más weboldalon, vagy egyéb módon történő bármilyen üzleti célú felhasználását (ideértve bármely Kártya Kibocsátó által történő lista szerű felhasználást, adatbázis feldolgozást).

c) A szerzői jogok összessége és az adatbázis előállítójának védelmét megillető jogok, továbbá az ezek alapján megszerzett felhasználási jog jogosultja a Jogosult. A Honlap bármely elemének, tartalmának engedély nélküli felhasználása, így különösen, de nem kizárólagosan másolása, módosítása vagy újbóli közzététele – a Jogosult kifejezetten erre irányuló felhasználási engedélye nélkül – polgári jogi és büntetőjogi felelősséget von maga után.

d) A kedvezményHU Honlapon elérhető adatbázis egésze vagy része nem használható fel és nem hasznosítható a Jogosult, vagy a felhatalmazása alapján a javára eljáró Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül (így különösen tilos a kedvezmény.HU Honlap, az azon elérhető adatbázis egészét, bármely részét felhasználni, sokszorosítani, másolni, újraközölni, terjeszteni, kivéve, ha a Jogosult vagy a javára eljáró Társaság egyértelműen és kifejezetten ehhez külön hozzájárul. A Jogosult a Honlap (ideértve az előállított Adatbázis) tartalmának bármely részét vagy egészét bármikor, előzetes értesítés nélkül módosíthatja vagy visszavonhatja.

e) Az Igénybe Vevő (úgyis, mint Felhasználó) a Honlapon nyújtott Szolgáltatás megrendelésével vagy használatával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy a Jogosult a Felhasználó által szolgáltatott, jogvédelem alatt álló elemeket (így különösen bizonyos esetekben a hirdetés szövegét, a csatolt képeket) ellenérték fizetése nélkül, a Honlapon elérhető szolgáltatások nyújtásához szükséges és hasznos mértékben és körben felhasználja, beleértve a másolás, többszörözés, tárolás, közzététel, terjesztés, illetve a szükséges mértékű átdolgozás jogát, valamint harmadik személy részére történő felhasználási jog engedését is időbeli és földrajzi (területi) korlátozás nélkül. A felhasználási jog kizárólagos, a Jogosult jogosult azt továbbadni harmadik személy részére. A Felhasználó az előbbiekre való tekintettel csak az általa készített, vagy olyan egyéb anyagokat adhat át a Szolgáltatás megrendelése vagy használata során, amely kapcsán a kizárólagos felhasználási jogokkal rendelkezik.

f) Megengedett felhasználás: Bármely Igénybe Vevő a Honlap használatának megkezdésével ráutaló magatartással elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el, hogy a Honlapot kizárólag a jelen Szerződési Feltételek rendelkezéseivel összhangban használja, továbbá Felhasználó az adott honlapot és az azon keresztül elérhető Adatbázist, bármely tartalmat kizárólag az alábbi nem kereskedelmi jellegű magáncélokra használhatja:

fa) Honlap megtekintése,

fb) Igénybe Vevő termékeinek és szolgáltatásainak hirdetésére (Ajánat közzé tételére),

fc) hirdetéshez kapcsolódó egyéb, a kedvezmény.HU Szolgáltatás keretében nyújtott szolgáltatások igénybevételére,

fd) online navigálás más honlapokra a kedvezmény.HU Honlapon elhelyezett linkeken keresztül,

fe) a Honlapon esetlegesen rendelkezésre bocsátott egyéb funkciók használata (így például Kártyatervező, kedvezmény.HU Shop, Támogatáskezelő).

(10) A Társaság közreműködésével a bizományosi jogviszony időtartama alatt a Szolgáltatás keretében, vagy azzal összefüggésben létrejött bármely produktum szerzői-, szabadalmi- vagy ipajogvédelmi- és ezek vagyoni jogai (ide értve bármely dokumentációt, feljegyzést, jegyzetet, személyes- vagy más egyéb adatot) a Jogosultat illeti meg, akinek erre irányuló felhívására bármikor, vagy legkésőbb a jogviszony megszűnésekor fennálló igényének kielégítése céljából ezeket Társaság / Szolgáltató késedelem nélkül Jogosultnak kiadni köteles. Amennyiben Társaság másolatot készített vagy biztonsági mentést a Szolgáltatás üzemeltetésének időtartama alatt az előbb megjelölt tartalmakról, akkor az azok feletti rendelkezési jog is Jogosultat illeti meg és Társaság képviselője a bizományosi jogviszony megszűntekor - vagy Jogosult felhívására bármikor - ezek tekintetében is átadásra kötelezett.

(11) Az új vagy meglévő Szolgáltatásaink fejlesztése céljából, illetve szolgáltatásaink minőségének javítása, a kedvezmény.HU weboldal hatékonyságának növelése érdekében megőrzünk és elemzünk minden nem fogyasztói panasznak minősülő információt. A Kereskedő által a vásárlási tranzakciók során nyert személyes- vagy egyéb adatok megőrzése a hatályos számviteli, pénzügyi és egyéb jogszabályok szerint történik, amely információkra Jogosult korlátozásmentes adatkezelési és használati joga kiterjed.

(12) Tájékoztatjuk, hogy az általunk használt Definíciók a Webloldalon történt közzétételkor elfogadott értelmezések szerint rögzített meghatározásokat tartalmazzák, és nem teljeskörűen fedik le a Szolgáltatás, vagy a Kártya, vagy az Üzemeltetéshez kapcsolódó, a Rendszer működését és annak funkcióit leíró fogalmi meghatározásokat. Így például a definíciók között fel nem sorolt, de bármely általunk rendszeresített és hatályos dokumentációban vagy a Jogi Nyilatkozat szerinti Weboldalon bárhol nagy kezdőbetűvel jelölt és konkrét fogalom meghatározással rögzített értelmezés is az itt található fogalmi-értelmező felsorolás részét képezheti; továbbá fenntartjuk a jogot, hogy írásban nem definiáljuk valamennyi általunk alkalmazott fogalmi elemet (de azok általunk adott időpontban történt értelmezésével kapcsolatban Igénybe Vevő (úgyis, mint Felhasználó) az Ügyfélszolgálatunkon keresztül írásban értelmezést kérhet); illetve fenntartott jogunk, hogy az itt vagy bármely más helyen általunk rögzített definíciókat egyoldalúan, bármikor módosíthatjuk (a módosított értelmezés hatályosságának a Weboldalon történő közzététel nem feltétele). Amikor valamely jogviszonyainkat érintő dokumentumban vagy felületen nagy kezdőbetűvel írjuk az adott kifejezést, akkor minden esetben és kizárólagosan az általunk elfogadott jelentését (saját értelmezésünket) értjük alatta. A Definíciók rész tartalmazza az általunk elfogadott Adatvédelmi fogalmakat [3. § (1)-(27)] és az Általános fogalmakat [3. § (28) - (77)] is. 

(13) Fenntartjuk a jogot, hogy a jelen Jogi nyilatkozatot vagy a Szerződési Feltételeket részben vagy egészben vagy az Adatvédelmi Tájékoztatót, illetve az előzőekhez kapcsoldó bármely tartalmat egyoldalúan, bármikor, előzetes értesítés nélkül módosítsuk. Jelen dokumentum (ideértve annak tartalmát, szerkezetét is) szerzői jogi védelem alatt áll, bárminemű felhasználása (így például annak másolása, vagy feldolgozása, vagy terjesztése) engedélyköteles.

(14) A mindenkor hatályos Szerződési Feltételek és Adatkezelési Tájékoztató hatálya kiterjed valamennyi kedvezmény.HU Weboldalon keresztül ráutaló magatartással létrejött jogügyletre, bármely Szolgáltatás igénybevételére, valamennyi Kártya értékesítésre és a Kártya Rendszeren belüli használatára, ideértve a távollévők között, a szóban, vagy a papíron, írásban megkötött bármely Szerződést. Ezt Szerződő Fél a Szerződés megkötésével egyidejűleg tudomásul veszi. Ideértve a Kbt. szerinti eljárások eredményhirdetése alapján létrejött valamennyi jogügyletet is.

(15) A rólunk való előzetes tájékozódás, jelen Szerződési Feltételek és az Adatkezelési Tájékoztató ismerete és elfogadása valamennyi velünk történő jogviszony előfeltétele, amellyel kapcsolatos - bármely szerződéskötést; vagy Szolgáltatás igénybevételt; vagy Kártya vásárlást megelőző - információszerzés a velünk Szerződő Fél kizárólagos felelőssége. Szolgáltató a Weboldalon a hatályos Szerződési Feltételek és Adatvédelmi Tájékoztató nyilvános elérését biztosítja ehhez.

(16) Amennyiben a Szerződési Feltételek vagy az Adatvédelmi Tájékoztató bármely pontjai (illetve a Rendszerben elérhető Szolgáltatás igénybevételét biztosító bármely jogviszonyt kezeletkeztető megállapodás értelmezése kapcsán vagy az abban foglaltak) között ellentmondás állna fenn, akkor az ellentmondás jelen Szerződési Feltételek szerint kizárólag - és egymés között ebben a sorrendiségben - a Jogosult, vagy a Kereskedő, vagy a Szolgáltató (attól függően, hogy az Igénybe Vevővel fennálló jogviszonyban Félként melyik érintett) javára kedvezőbb értelmezéssel oldható fel, amit Igénybe Vevő jelen Szerződési Feltételek elfogadásával tudomásul vesz.

2. § A SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ HATÁLYA

2. § A SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ HATÁLYA

(1) Jelen Szerződési Feltételek és az Adatvédelmi Tájékoztató (a továbbaikban együttesen az előzőek: Feltételek) hatálya a Jogosultra, a Kereskedőre, a Társaságra, az Üzemeltetőre (a továbbiakban Társaság és Üzemeltető együttesen: Szolgáltató), valamint az előbbiekkel bármely jogviszonyt létesítő Igénybe Vevőre (ideértve valamennyi természetes személyt, jogi személyt, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezetet (köztük az egyéni vállalkozót), amelyik a Rendszerben elérhető Szolgáltatást használ (ideértve a Lakossági/Personal, az Üzleti/Business, vagy a Partner Szolgáltatások igénybevételét); vagy Kártyát vásárol; vagy az előbbiekhez kapcsolódóan Partnerként Ajánlatot tesz, amely alapján a Kártya Birtokos részére szolgáltatást nyújt, vagy Civil Programot rögzít, terjed ki.

(2) Az egyes Szerződéses jogviszonyból fakadó jogokat és kötelezettségeket a Szerződési Feltételek általános és konkrétan az adott jogviszonyra érvényes rendelkezései vagy - a Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben háttérjogszabályként - a Ptk. illetve az üzletfelek jogviszonya vonatkozásában a Tptv., továbbá a fogyasztókkal létrejött szerződések tekintetében az Fgytv. szabályozzák.

(3) Jelen Feltételek hatálya nem terjed ki a Rendszeren kívül, bármely Partner által nyújtott szolgáltatásokra, valamennyi Partner és Igénybe Vevő jogviszony is kívül esik jelen Szerződési Feltételeken; így például a fizetést bonyolító bankokra, vagy egyéb pénzintézetekre, utalvány elfogadó társaságokra, Ajánlatot közzé tevő és vásárlási kedvezményeket biztosító Partnerekre, illetve a szállítást végző alvállalkozóra.

(4) Szerződő Felek közötti jogviszony akkor jön létre, ha az Igénybe Vevő a jelen Feltételeket elfogadja és a Rendszerben elérhető bármely Szolgáltatást (úgyis, mint funkciót) használja, vagy a Szolgáltatást/Kártyát megvásárolja, vagy ezekhez kapcsolódóan Partnerként bármely Rendszeren kívüli szolgáltatás nyújtására Ajánlatot tesz (az ajánlati kötöttsége az Ajánlat megtételével - a Rendszerben történő rögzítésével - Partnernek jelen Feltételek vagy - a Feltételekben nem szabályozott kérdésekben háttérjogszabályként - a Ptk. szerint beáll), amelyet Szolgáltató elfogad (jóváhagyás). Ez az elfogadás - legyen az automatikus vagy manuális - a szerződéses jogviszony feltétele. A Szolgáltató elutasítása esetén nem jön létre a jogviszony.

(5) A Kereskedő és Igénybe Vevő (úgyis, mint Vásárló) közötti jogviszony szigorúan és kizárólag a Szolgáltatás vagy a Kártyák értékesítésére korlátozódik, és nem vonatkozik a Szolgáltatásra; vagy a Kártyákkal igénybe venni kívánt Szolgáltatásra; vagy a Partner szolgáltatásra. Vásárló kijelenti hogy tudatában van annak és egyetért azzal, hogy Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a megvásárolt Szolgáltatás; vagy a Kártyával igénybe venni kívánt szolgáltatások kapcsán; továbbá a Partner szolgáltatások jogviszonyt és abból fakadóan teljesítési kötelezettséget kizárólag a Partner és a Kártyát használó Igénybe Vevő között keletkeztetnek, amelyekre jelen Feltételek hatálya nem terjed ki.

(6) Jelen Feltételek azok módosításáig maradnak érvényben. A Feltételek módosítására - kizárólag a Jogosulttal a változtatásokról történt előzetes egyeztetés és azoknak a Jogosult általi jóváhagyását követően - a Szolgáltató bármikor, egyoldalúan, előzetes értesítés nélkül jogosult azzal, hogy a Feltételek módosításának esetén a Szolgáltató az Igénybe Vevőt a változásokról azoknak a kedvezmény.HU Weboldalon történő közzététele útján értesíti.

3. § DEFINÍCIÓK

3. § DEFINÍCIÓK

3.1. ADATVÉDELMI FOGALMAK

(1) ADATBIZTONSÁG

Az adatok jogosulatlan megszerzése, módosítása és megsemmisítése elleni műszaki és szervezési megoldások rendszere.

(2) ADATFELDOLGOZÁS

A személyes adatokon automatizált vagy nem automatizált módon az Adatkezelő nevében végzett bármely művelet, amely magában foglalja a műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzését (függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől).

(3) ADATFELDOLGOZÓ

Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az Adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.

(4) ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA

Az az időtartam, ameddig az Adatkezelő jogosult kezelni a személyes adatokat, amely adatok rögzítése az egyes adatkezeléseknél történik.

(5) ADATKEZELÉS

A személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.

(6) ADATKEZELÉS JOGALAPJA

Főszabály szerint az érintett hozzájárulása vagy törvényben elrendelt kötelező adatkezelés: az Adatkezelő a személyes adatokat jellemzően az érintett önkéntes hozzájárulása alapján, a Rendszer, azon belül elsődlegesen a kedvezmény.HU Weboldal funkciók használata (pl.: kártya aktiválása, megrendelés, szerződéskötés és kapcsolódó teljesítések), valamint a Szolgáltatáshoz vagy a Kártyához kapcsolódó jogi kötelezettségeknek való megfelelés céljából kezeli. Az Adatkezelő az egyes adatkezelésekre vonatkozóan tájékoztatást ad az adatkezelés jogalapjáról.

(7) ADATKEZELÉSI CÉL

A személyes adatok kezelésének konkrétan meghatározott célja van, így például a Társaság és a Felhasználó vagy az általa képviselt jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv közötti szerződés létrehozása, vagy teljesítése.

(8) ADATKEZELÉSI HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT

Elektronikus formanyomtatvány, az erre létrehozott jelölő négyzetbe tett jelöléssel vagy a funkciók használatát lehetővé tevő gombra történő kattintással a Felhasználó által önkéntesen és egyértelműen kinyílvánított cselekedet, amely hozzájárulás, mint nyilatkozat alapján a személyes törzsadatokat (kártyaszám, név, születési idő, nem), elérhetőségeket (cím, e-mail, telefonszám), továbbá azon jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv - amelynek képviseletében Felhasználó jogilag felelős kapcsolattartóként eljár - adatait rögzítjük, nyilvántartjuk és kezeljük.

(9) ADATKEZELŐ

Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza. Ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja. Így például Adatkezelőnek minősül a Jogosult és annak adatkezelői feladatainak teljesítése érdekében eljáró Társaság / Szolgáltató vagy Kereskedő.

(10) ADATTOVÁBBÍTÁS KÜLFÖLDRE

Személyes adatok továbbítása EGT-n (Európai Gazdasági Térség: az Európai Unió országai, valamint Izland, Norvégia és Liechtenstein) kívüli, harmadik országban adatkezelési tevékenységet folytató adatkezelőhöz.

(11) ADATVÉDELEM

A személyes adatok jogszerű kezelését, az Érintett személyek védelmét biztosító alapelvek, szabályok, eljárások, adatkezelési eszközök és módszerek összessége.

(12) AVTV.

Az 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, a rendszerváltás utáni első adatvédelmi törvény, mely 2011. december 31-ig volt hatályban. 2012. január 1-től hatályon kívül helyezte az Infotv.

(13) BELSŐ ADATVÉDELMI FELELŐS

Az adatkezelő/adatfeldolgozó szervezetén belül, közvetlenül a szerv vezetőjének felügyelete alá tartozó azon munkavállaló, aki az adatvédelmi szabályok betartásáért, a személyes adatok védelméért a szervezet nevében felelős.

(14) COOKIE-K ("SÜTIK")

Rövid adatfájlok, melyeket a meglátogatott Weboldal helyez el a Felhasználó számítógépén. A Cookie célja, hogy az adott infokommunikációs, internetes szolgáltatást megkönnyítse, kényelmesebbé tegye.

(15) ÉRINTETT

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján, bármely személyes információ alapján azonosított vagy azonosítható természetes személy, akinek a személyes adata valamely adatkezelésnek a tárgya. A Weboldalon elérhető szolgáltatásokat kizárólag nagykorú természetes személyek vehetik igénybe. Adatkezelő az adatkezelési folyamatait is ezen körülménynek megfelelően alakította ki. Tekintettel arra, hogy 16. életévét be nem töltött gyermek személy nyilatkozatához a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, az Adatkezelő valamennyi olyan esetben, amikor ilyen érintetteknek címzett adatkezelési folyamatot végez, a törvényes képviselő hozzájárulásának megszerzésére törekszik. Ön adatvédelmi szempontból érintettnek minősül, amennyiben Önnel kapcsolatban személyes adatokat tárolunk, így például ha Ön jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet Kapcsolattartója, vagy a kártya aktiválása és a saját Felhasználói fiók létrehozatalát követően.

(16) HOZZÁJÁRULÁS

Az Érintett akaratának önkéntes, konkrét és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez. Különleges adatok esetében szükséges az írásos forma.

(17) INFORMÁCIÓSZABADSÁG

A Közérdekű-, valamint Közérdekből Nyilvános Adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő alapvető jog, mely elősegíti a közhatalom gyakorlásának demokratikus kontrollját és a közintézmények átláthatóságát (transzparencia).

(18) INFOTV.

A 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról, amelyet az Alaptörvény VI. cikke alapján az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, az ezen jogok érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ellenőrző hatóságról (NAIH) alkotott. A törvény célja, hogy a természetes személyek magánszféráját az adatkezelők tiszteletben tartsák, valamint a közügyek átláthatósága a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő jog érvényesítésével megvalósuljon. 2012. január 1-től hatályos.

(19) KEZELT ADATOK KÖRE

A természetes személy, jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet által, az egyes adatkezeléseknél megadott, az Adatkezelő által kezelt személyes- vagy más egyéb adat.

(20) KÖZÉRDEKBŐL NYILVÁNOS ADAT

A Közérdekű Adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli.

(21) KÖZÉRDEKŰ ADAT

Az állami/önkormányzati feladatot, illetve egyéb közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől (így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat).

(22) KÜLÖNLEGES ADAT

A faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre, az egészségi állapotra, valamint a kóros szenvedélyre vonatkozó és a bűnügyi személyes adat.

(23) MEGFELELŐ TÁJÉKOZTATÁS

Az Érintettel az Adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az Adatkezelés a Hozzájárulásán alapul-e vagy kötelező, továbbá egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

(24) NAIH

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság: az Infotv. által 2012. január 1-vel létrehozott, az adatvédelmi biztos intézményét felváltó nemzeti adatvédelmi hatóság, melynek feladata a két információs jog védelme és a magyarországi adatkezelések törvényességének felügyelete.

(25) SZEMÉLYAZONOSÍTÁSRA NEM ALKALMAS ADATOK

Azok az adatok, amelyeket az Adatekezelő a Weboldal Felhasználóiról rögzít, de amelyek nem alkalmasak arra, hogy akár közvetlenül, akár közvetve egy természetes személyt azonosítsanak. Például ilyen a kártyaszám vagy irányítószám.

(26) SZEMÉLYES ADAT

Bármely meghatározott, azonosított vagy azonosítható természetes személlyel (Érintett) kapcsolatba hozható adat és az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az Adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az Érintettel helyreállítható. Az Érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.

(27) TILTAKOZÁS

Az Érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az Adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri.

3.2. ÁLTALÁNOS FOGALMAK

(28) ADOMÁNYKÁRTYA

Adott civil szervezet arculatával, elsődlegesen digitális formátumban késztett +Discount iCARD, amelynek megvásárlásával a Civil Szervezet Civil Programja(i) támogathatók. Adományozó a Vásárló, Adományozott a Civil Szervezet. Az Adomány a Kártya előre meghatározott Kibocsátási Értéke vagy az Adományozó által a Rendszerben a Vásárláskor megadott és megfizetett Feltöltési Érték. Az Adománykártya egy olyan speciális egycélú utalványkártya, amely a vásárlás időpontjában a teljes Kibocsátási vagy Feltöltési Értékre vonatkozóan a Vásárló ráutaló magatartásával visszavonhatatlan engedményezést jelent az Adománykártyát Kibocsátó Civil Szervezetre. Az Adománykártyát a Kártya aktiválást a kedvezmény.HU Weboldalon elvégző Birtokos kártyafelmutatással - a Digitális MKH Érvényességi Időn belül - a Magyar Kedvezményhálózat védjegy alapú vásárlási kedvezmények igénybevételére és +Discount Közösségi Törzsvásárlói Kártyaként is használhatja.

(29) AJÁNDÉKUTALVÁNY ÉRVÉNYESSÉGI IDŐ

Az adott Feltöltési Értékre vonatkozó, a sikeres feltöltési Tranzakció időpontjától számított - egy éves időszak (365 nap) vagy a Kibocsátó által a kibocsátáskor meghatározott egyéb időszak, amelynek lejártáig az Ajándékutalvány Kártyával a feltöltött összeg az Egyenlegről az adott Kártya Elfogadóhely Partnernél (Egycélú utalvány) vagy több Partnernél (Többcélú utalvány) felhasználható.

(30) AJÁNDÉKUTALVÁNY KÁRTYA

A Kibocsátó által kibocsátott, a Weboldal informatikai Rendszere által előállított (legenerált), meghatározott pénzösszeggel feltölthető, vagy előre a kibocsátáskori értékkel feltöltött, kibocsátáskor nem névre szóló, de az első használat előtt a kedvezmény.HU Weboldalon tett regisztrálással a digitális kártyakezelő Rendszerben nevesített, egyedi azonosító jelekkel és védjeggyel ellátott, egyszer feltölthető Kártya, amelynek a Weboldalon regisztrált Kártya Birtokosa az adott utalványkártya jellegétől (egycélú vagy többcélú) függően az Érvényességi Időn belül, az Egyenleg erejéig jogosult az Elfogadóhelye(ke)n forgalmazott termékek vagy nyújtott szolgáltatások vételárát kiegyenlíteni, amit minden további fizetési kötelezettség nélkül megtehet.

(31) AJÁNLAT

A Rendszerben a Szolgáltatást használó Partner által az Ajánlattevő Partner Kötelezettségvállaló Nyilatkozatban rögzített, a Kártya használatával a Partner által meghatározott feltételek szerint, az Érvényességi Idő lejártáig igénybe vehető szolgáltatás, vagy termék vásárlás (ideértve a papíron létrejött ajánlati kötöttségeket is). 

(32) BEJELENTKEZÉS

A kedvezmény.HU oldalon a Kártya aktiválást (regisztrációt) követően a kártyaszámmal és a regisztrácó során megadott e-mail címre megküldött, a Kártyához tartozó PIN-kóddal a saját személyes fiókba, vagy a saját üzleti adminisztrációs felületre történő belépés.

(33) BTK.

A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről.

(34) DIGITÁLIS MKH ÉRVÉNYESSÉGI IDŐ

A digitális Kártyákon található Magyar Kedvezményhálózat márkalogó alatt megjelenített ÉÉÉÉ-HH-NN érvényességi idő, amely az adott lejárati nap 24:00 órájáig jogosítja a Kártyabirtokost a Magyar Kedvezményhálózat márkalogós Kártya felmutatásával az annak elfogadására Szerződött Partnerek üzleteiben (webshop esetén a kártyaszám megadással) a Partner által vállalt vásárlási kedvezmények igénybevételére.

(35) EGYCÉLÚ UTALVÁNY

Kizárólag a Kibocsátónál beváltható Ajándékutalvány Kártya, amelynek forgalmazásához a Társaság a Weboldalon értékesítési csatornát működtet és amelynek felhasználására kizárólag a Kibocsátó által meghatározott feltételek vonatkoznak.

(36) EGYENLEG

Az a mindenkor az adott Kártyával még elérhető és felhasználható keret, amelynek az erejéig a Kártya mindenkori birtokosa még jogosult a Kártya jellegétől függően egyes termékek vagy szolgáltatások vételárát a még felhasználható keret terhére az elfogadóhelye(ke)n a Kártya Rendszeren belüli használatához kötötten kiegyenlíteni.

(37) ELFOGADÓHELY

A Rendszerben a Jogosulttal vagy a Társasággal (a kedvezmény.HU online felületen ráutaló magatartással távollévők közötti megállapodás megkötése útján vagy papíron kötött szerződés szerint írásban) létrejött szerződéses jogviszonyban álló Parner üzletei (telephelyei). 

(38) ELSZÁMOLÓHÁZ

A Társaság által üzemeltetett, nyilvántartó-, kártyakezelő-, egyenlegkezelő- és elszámoló rendszer, amelyen keresztül a kártyaműveletek valós időben (online), a Tranzakciók szintjén nyomon követhetők, beleértve az Érvényességi Idő és az Egyenleg lekérdezést is.

(39) EÜSZTV.

Az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatásokáltalános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény.

(40) ÉLMÉNYKÁRTYA

Ajánlattevő Partner által a Rendszerben rögzített Ajánlat szerinti részletes leírásban előre meghatározott szolgáltatás igénybevételére vagy termék átvételére jogosító és adott esetben az ajánlattevő Partner által előre meghatározott kedvezményt is tartalmazó, előre meghatározott Lejárati Dátumig felhasználható digitális +Discount iCARD (mint digitális bón és Kártya). A felhasználás előtt kapott digitális +Discount iCARD-ot a kedvezmény.HU Weboldalon aktiválni kell (kártyaregisztráció vagy Kártya aktiválás). Az aktiválást követően a regisztrált Felhasználó lesz jogosult az iCARD-dal az azzal a Lejárati Dátumig beváltható Élménykupon felhasználására. Az iCARD kártyafelmutatással a Digitális MKH Érvényességi Időn belül a Magyar Kedvezményhálózat védjegy alapú vásárlási kedvezmények igénybevételére is jogosíthat.

(41) FELHASZNÁLÓ

Saját maga vagy más képviseletében Szolgáltatást Igénybe Vevő, vagy Megrendelést lebonyolító, vagy Kártyával rendelkező természetes személy.

(42) FELTÖLTÉS

A Kereskedő üzletében vagy a Weboldalon keresztül végzett bármely típusú Tranzakció, melynek során az Elszámolóházban az adott egyedi azonostót hordozó Kártyához Feltöltési Érték rögzítésre kerül.

(43) FELTÖLTÉSI ÉRTÉK

Az adott sorszámú Kártyának a szociális támogatás zseb-, vagy az ajándékutalvány egyenlegre adott időpontban történt Tranzakció feltöltések összegei.

(44) FTTV.

A 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról.

(45) HÁLÓZATFEJLESZTŐ

A Jogosulttal vagy a Társasággal a Kártya elfogadóhelyi hálózatnak a fejlesztésére jogviszonyt létesítő bármely, természetes személy, jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet (beleértve az egyéni vállalkozókat), aki saját eszközével, a Jogosult vagy a Társaság utasítása és az általunk rendelkezésre bocsátott információk alapján, a Rendszer szoftvereinek használata mellett, kereskedemi ügynökként, a Társaság és a Harmadik Fél közötti szerződéses jogviszony kialakításában közreműködik.

(46) HARMADIK FÉL VAGY HARMADIK SZEMÉLY

A Kártya vagy a Szolgáltatás értékesítéséhez vagy üzemeltetéséhez kapcsolódóan létrejött jogviszonyban Szerződő Félként nem érintett, az adott szerződésen kívüli természetes személy, jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet.

(47) iCARD VAGY +DISCOUNT KÁRTYA VAGY DIGICARD

A Rendszerünkben generált és nyilvántartott digitális Kártya, amely a kedvezmény.HU Weboldal felhasználói saját fiókban a "Kártyáim" részből betölthető és a Szolgáltatás igénybevételére a Kártya jellégétől függően használható. A Szolgáltatás elsődlegesen és a Kártya jellegétől függően egyes Szolgáltatás típusok esetében kizárólagosan digitális Kártyára épül.

(48) JOGOSULT

Az a természetes személy, aki a Kártya és a Szolgáltatás alapját és működési kereteit jelentő +Discount Közösségi Törzsvásárlói Program, a Magyar Kedvezményhálózat kedvezményszolgáltatás, a kedvezmény.HU weboldal és az előbbiekhez kapcsolódó domain nevek, egyedi fejlesztésű saját szoftverek, védjegyek, vagy más egyéb szellemi termékek, továbbá ezek külföldön alkalmazott verziói, illetve az előbbiekkel összefüggésben keletkezett bármely Üzleti titok vagy Védett ismeret (a továbbaikban együttesen az előzőek: Rendszer) szerzői- és vagyoni jogi jogosultja, aki valamennyi felhasználási és hasznosítási jog felett is kizárólagos jogosultsággal rendelkezik. A Rendszer teljeskörű és kizárólagos Jogosultja:

László Andrea (an.: Szabó Margit)
Születési ideje: 1973/11/03
1162 Budapest, János utca 114.
Adóazonosító jel: 8390222035

László Béla (an.: Széles Mária)
Születési ideje: 1973/10/20
1162 Budapest, János utca 114.
Adóazonosító jel: 8390080893

László Andrea és László Béla – Minden jog fenntartva! All rights reserved. TM, ® & COPYRIGHT ©

(49) KÁRTYABIRTOKOS

Az a természetes személy, akinek a Kártya ténylegesen a birtokában van és azt a használat jellegétől függően, az első használat előtt a Weboldalon jogszerűen aktiválni képes (digitális Kártya nevesítés) és ezt követően a kártyahasználatra jogosult.

(50) KÁRTYAREGISZTRÁCIÓ

A +Discount Kártya aktiválása a kedvezmény.HU oldalon. A digitális +Discount Kártya az aktiválást követően az aktiváláskor az űrlapon megadott, az adott e-mail címhez tartozó saját fiókban a "Kártyáim" menüpont alatt érhető el.

(51) KÁRTYATÍPUS

Egyedi azonosító jelekkel és védjeggyel ellátott, multifunkcionális, szabvány plasztik- vagy digitális formátumú eszköz, amellyel - jellegétől függően - a kedvezmény.HU Szolgáltatás igénybe vehető: (1) Kedvezménykártya, amely Magyar Kedvezményhálózat márkalogóval (védjeggyel) - az ahhoz kapcsolódóan feltüntetett érvényességi idő lejártáig - kártyafelmutatással a kedvezmény.HU oldalon szereplő ajánlatok szerint vásárlási kedvezmények igénybevételére jogosít; (2) Élménykártya, amely meghatározott időtartam alatt, az ahhoz kapcsolódó Ajánlatban szereplő termék átvételére vagy szolgáltatás igénybevételére jogosít; (3) Ajándékutalvány Kártya, amely az Érvényességi Időn belül fizetőkártyaként használható az azt kibocsátó Partner beváltóhelyként megjelölt üzleteiben és/vagy webshopjában (egycélú utalvány) vagy többcélú utalvány esetén az annak beváltására kijelölt Elfogadóhelyeken; (4) Szociális Kártya, amely a zsebekbe feltöltött egyenlegek terhére fizetőkártyaként használható az adott zsebekhez rendelt partnerüzletekben; (5) Törzsvásárlói Kártya +Discount márkalogóval (védjeggyel), amely KedvezményPont gyűjtésre és -beváltásra használható a törzsvásárlói programot üzemeltető Partnerek üzleteiben és/vagy webáruházában; (6) Adománykártya, amelynek megvásárlásával a kártyát Kibocsátó Civil Szervezet programjainak megvalósítása támogatható. A Szolgáltatások elsődlegesen digitális Kártya (+Discount iCARD) formátumban érhetők el. Az (1) és (5) pontban megjelölt funkciók önállóan vagy a (2), (3), (4), (6) pontban rögzített Szolgáltatás megvásárlásával is elérhetők a Felhasználó vagy Kártyabirtokos részére.

(52) KEDVEZMÉNY

A Szolgáltatás részeként a szerződött Partner által vállalt és biztosított, annak üzleteiben (beleértve a Webáruházat is) a Kártyával érvényesíthető, a Partner által rögzített Ajánlatban szereplő mértékben és feltételekkel a jogosult által igénybe vehető árengedmény, amely jelenthet csökkentett áron történő vásárlást, kapcsolt termékhez vagy szolgáltatáshoz való ingyenes hozzáférést vagy a Feltöltés során a Feltöltési Értéket növelő Bonust (ez utóbbi, mint előre felírt Halasztott Kedvezmény).

(53) KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI JOGDÍJ

A kártyafelmutatásal igénybe vehető Magyar Kedvezményhálózat védjegy alapú vásárlási kedvezmények igénybevételének (kedvezményes vásárlási jogosultság hozzáférésének) szolgáltatási díja, amelyet az adott mennyiségű és a Rendszerben egyedi sorszámú Kártya után a Társaság vagy Kereskedő vagy a Jogosult részére előre megfizettek (TEAOR 7740 Immateriális javak kölcsönzése). A kedvezményes vásárlási jogdíj - mint egy autópálya matrica - mindig előre fizetendő!

(54) KERESKEDŐ VAGY LICENCÉRTÉKESÍTŐ

A Jogosulttal vagy a Társasággal, a Kártya vagy a Szolgáltatás - ideértve a +Discount vagy a Magyar Kedvezményhálózat védjegy használati jogának, vagy bármely Jogosultak rendelkezésében álló szoftver használat jogának az értékesítését - forgalmazására jogviszonyt létesítő bármely, természetes személy, jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet (beleértve az egyéni vállalkozókat), aki Harmadik Fél részére az ebből a célból létrejött szerződés alapján a Szolgáltatás vagy a Kártya értékesítésben, kereskedelmi ügynökként vagy bizományosként részt vesz. A kedvezmény.HU Pláza (a továbbiakban: Webáruház) Rendszerben kereskedői fiókkal rendelkezik és így értékesítésre jogosult (a Jogosultak engedélye alapján): 

Licencértékesítő jogkezelő szervezet:

+Discount Club Egyesület
Székhely: 1162 Budapest, János utca 114.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016253
Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék
Adószám: 18788585-1-42
Képviseli: az ügyvezető elnök

A biztonságos bankkártyás fizetés háttere(i):

a) CIB Bank Zrt.
b) OTP SimplePay

(55) KIBOCSÁTÁSI ÉRTÉK

A Weboldalon a Rendszer adminisztrációs felületén vagy az Értékesítőnél történt vásárlások során az Ügyfél vagy Vásárló által megfizetett, az Ajándékutalvány Kártyáknak a Kibocsátó által előre meghatározott fix (például 10.000 Ft), vagy az utalványt Vásárló által tetszőlegesen meghatározott, 5.000 és 250.000 forint értékhatár között szabadon feltöltésre kerülő összeg.

(56) KIBOCSÁTÓ

Az a természetes személy, jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet, amely a Kártyát megtervezi és a Felhasználó részére a Szolgáltatás részeként elérhetővé teszi.

(57) MKH HOLOGRAMOS MATRICA ÉRVÉNYESSÉG

A plasztik Kártyán elhelyezett hologramos matricán található ÉÉÉÉ-HH-NN érvényesség, amely az adott lejárati nap 24:00 óráig jogosítja a Kártyabirtokost a Magyar Kedvezményhálózat márkalogós Kártya felmutatásával az erre Szerződött Partnerek üzleteiben (webshop esetén a kártyaszám megadással) a vásárlási kedvezmények igénybevételére.

(58) PTK.

A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi C. törvény.

(59) REGISZTRÁLT SZOLGÁLTATÁS

Olyan Szolgáltatás, amelynek igénybevétele a Felhasználó előzetes vagy egyidejű regisztrációjához kötött.

(60) RENDSZER

Bármely adatbázisunkban nyilvántartott Kártya vagy általunk fejlesztett és/vagy forgalomba hozott Szolgáltatás, valamint az előbbiek működési kereteit jelentő +Discount Közösségi Törzsvásárlói Program, a Magyar Kedvezményhálózat kedvezményszolgáltatás, a kedvezmény.HU weboldal és az előbbiekhez kapcsolódó domain nevek, szoftverek, védjegyek, vagy más egyéb szellemi termékek, továbbá ezek külföldön alkalmazott verziói, illetve az előbbiekkel összefüggésben keletkezett bármely Üzleti titok vagy Védett ismeret, amely a Jogosultak kizárólagos rendelkezése alatt áll.

(61) SZERZŐDŐ FÉL VAGY PARTNER

Az a természetes személy, jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet (ideértve az egyéni vállalkozót), aki a Rendszer működtetésével, a Kártya vagy a Szolgáltatás értékesítésével vagy bármilyen, az előzőekhez kapcsolódó jogviszony alanyaként érintett. Így különösen a Rendszerben Ajánlatot tett Kártya Elfogadóhely Parner, akit az Igénybe Vevő irányába az Ajánlatban foglaltak teljesítése kapcsán (az ahhoz kapcsolódó feltételek szerint) kizárólagos kötelezettség terhel (ideértve például a kártyafelmutatással vásárlási kedvezmény biztosítására Ajánlatot tett és Kedvezményadói Partnerszerződést kötött; vagy Egyoldalú Kedvezményadói Nyilatkozatot tett vállalkozást).

(62) SZERZŐDÉS VAGY MEGRENDELÉS

A Szolgáltatás jellegétől függően a Weboldalon vagy papíron a természetes személlyel, jogi személlyel, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezettel, ezek ráutaló magatartásával vagy kifejezett jóváhagyásra irányuló cselekménye alapján létrejött, jogokat és kötelezettségeket keletkeztető megállapodás.

(63) SZJT.

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény.

(64) SZOLGÁLTATÁS

A Rendszerben elérhető bármely önálló vagy Kártya alapú Szolgáltatás, így különösen a Magyar Kedvezményhálózat "almás" logós védjegy alapú kedvezményszolgáltatás, a +Discount Közösségi Törzsvásárlói Program és a www.kedvezmeny.hu ( a továbbiakban: kedvezmény.HU) Interneten elérhető adatbázis és integrált szoftver alapú szolgáltatások (ez utóbbi körbe tartozik például az Ajándékutalvány Kártya / Utalványkezelő; Szociális Kártya / Támogatáskezelő, Adománykártya / Adománykezelő) és az ezeken alapuló Szolgáltatás (így például: Kártya Értékesítés Szolgáltatási Szerződés alapján az Igénybe Vevő általi Kártya Vásárlás). A szerződött Partner által biztosított szolgáltatások nem képezik a Szolgáltatás részét, a Rendszerünkön kívül a Kártyával elérhető szolgáltatásokra jelen Szerződési Feltételek hatálya nem terjed ki, a Partner által nyújtott és általunk közvetített szolgáltatások után felelősséget nem vállalunk (ideértve például a Partner által biztosított vásárlási kedvezményeket, utalványelfogadást vagy egyéb, a Partner Ajánlatában szereplő bármely szolgáltatást, tartalmat).

(65) SZOLGÁLTATÓ VAGY TÁRSASÁG VAGY JOGKEZELŐ

A Jogosult által saját nevében, de a Jogosult javára - mint bizományos - eljáró

+Discount Club Egyesület
Székhely: 1162 Budapest, János utca 114.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016253
Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék
Adószám: 18788585-1-42
Képviseli: az ügyvezető elnök

a) Szervezi és összefogja a +Discount Közösségi Kedvezménykártya Program partner vállalkozásokat és szervezeteket, valamint a +Discount szolgáltatásokra jogosult természetes személyeket.

b) A +Discount Közösségi Kedvezménykártya Program minőségi szolgáltatás-orientált működésének elősegítése, ezzel a szolgáltatásokat igénybe vevők részére magas színvonalú szolgáltatások igénybevételi lehetőségének támogatása.

c) A + Discount franchise típusú szabad vállalkozási forma elősegítése.

d) Az etikus +Discount franchise vállalkozási forma érvényesülésének támogatása.

e) Szakmai fórumokon a + Discount franchise vállalkozások érdekeinek képviselete és a +Discount Első Magyar Közösségi Kedvezménykártya Program ismertségének növelése.

f) A +Discount franchise vállalkozási forma és a +Discount Közösségi Kedvezménykártya Program nemzetközi gazdasági kapcsolatokon keresztüli kiterjesztése és fejlesztése.

g) Az Egyesület és a tagság szakmai érdekképviselete.

h) Az Egyesület és a tagság érdekeit képviselő és előmozdító, fenntartható tudományos és fejlesztő tevékenység, valamint egyéb szolgáltatások bevezetése.

i) Belső, valamint külső oktatási rendszer fejlesztése, kialakítása és működtetése.

(66) TÖBBCÉLÚ UTALVÁNY

A Kereskedő / Társaság / Szolgáltató által kibocsátott Ajándékutalvány Kártya, amelyet a Kereskedő a Weboldalon vagy saját üzleteiben értékesít és amelyet az erre szerződést kötött Partnerek az Elfogadóhelyeken elfogadnak.

(67) TPTV.

Az 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról.

(68) TRANZAKCIÓ

Minden olyan folyamat, beleértve a kártyahasználatot is, amelynek során az Elszámolóházban az adott sorszámú Kártyához tartozó Egyenleg megváltozik. Ilyen többek között például: a Bonus felírás, beváltás; Ajándékutalvány feltöltés, levásárlás vagy bármilyen mást célú felírás, beváltás, törlés, módosítás.

(69) ÜGYFÉL VAGY VÁSÁRLÓ VAGY FOGYASZTÓ

Aki saját maga számára vagy Harmadik Fél részére a Weboldalon vagy Kereskedőnél Kártyát vagy Szolgáltatást Megrendel, Vásárol és a vételárat megfizeti, beleértve az Ajándékutalvány Kártya vásárlásokat vagy ezeknek tetszőleges összeggel történő feltöltését, illetve a Magyar Kedvezményhálózat védjegy alapú kedvezményes vásárlási jogosultság jogdíjának megfizetését is (ide sorolva bármilyen MKH logós Kedvezménykártya vásárlást). Ügyfél vagy Vásárló az lehet, aki a Szolgáltatás díját előre megfizeti a Társaság, a Jogosult vagy a Kereskedő részére, illetve a mindenkor hatályos Szerződési Feltételekben, valamint az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltakat elfogadja és magára nézve kötelezőnek elismeri.

(70) ÜTTV.

A 2018. évi LIV. törvény az üzleti titok védelméről.

(71) ÜZEMELTETŐ

A kedvezmény.HU Weboldalt vagy más a Rendszerben elérhető Szolgáltatásnak platrformot biztosító (ideértve a Kártya Értékesítés Szolgáltatást is) Honlap, adott oldalon nevesített üzemeltetője. Üzemeltető, kizárólag az adott Weboldalnak, mint a Szolgáltatások elérését az Igénybe Vevők részére biztosító platformnak a zökkenőmentes működtetéséért tartozik felelősséggel, és kizárólag a Jogosult irányába. A Honlap Üzemeltetés elkülönülhet a Rendszerben a Szolgáltatás nyújtásától, vagy az Értékesítési Tevékenységtől, amely utóbbiakban felsorolt tárgykörökben (Szolgáltatás és Értékesítés/Kereskedelem) az Üzemeltető nem Kötelezett és vele szemben Igénybe Vevő semmilyen igényt nem támaszthat. Amennyiben az adott Weboldalnak nincs külön Üzemeltetője, akkor Szolgáltató tekintendő az adott platform Üzemeltetőjének.

(72) ÜZLETFÉL

A Megrendelő, a Vásárló (úgyis, mint Vevő), az Igénybevevő és Felhasználó, ide nem értve azt a természetes személyt, aki nem az önálló foglalkoztatásához vagy gazdasági tevékenységéhez tartozó célok érdekében jár el.

(73) ÜZLETI TITOK

A vagyoni értékű jogok hasznosításához, illetve a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó titkos . egészben vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végzők számára nem könnyen hozzáférhető-, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja. Így például üzleti titok valamennyi Weboldalon vagy írásban vagy szóban létrejött szerződés, beleértve pl. a kedvezményadói partnerszerződéseket is, illetve az azokból készült bármely kimutatást.

(74) VÁSÁRLÁS VAGY MEGRENDELÉS

Adott jellegel bíró Kártya (kártyavásárlás) vagy Szolgáltatás vásárlására irányuló célzott tevékenység a Kereskedő ezen célú adásvételre kialakított webáruházában vagy üzletében.

(75) VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ

A Vásárló által, a Vásárló akaratának megfelelően a Szolgáltatás keretében, a Kereskedő webáruházában vagy üzletében indított és sikeresen végrehajtott, meghatározott Szolgáltatás (ide értve az adott jelleggel bíró Kártya) megvásárlására irányuló folyamat, amely során egyértelműen rögzítésre kerül a megvásárlandó Kártya vagy bármely más Szolgáltatás pontos mibenléte, a választott (a vételár kiegyenlítésére alkalmazott) fizetési és fizikai (plasztik) Kártya vagy materiális Szolgáltatás esetén az átvételi mód, illetve a Vásálóra vonatkozó adatok.

(76) VÉDETT ISMERET (KNOW-HOW)

Üzleti titoknak minősülő, azonosításra alkalmas módon rögzített műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, megoldás, tapasztalat vagy ezek összeállítása.

(77) WEBOLDAL VAGY HONLAP

Elsősorban a www.kedvezmeny.hu domain név alatt elérhető honlapot (úgyis, mint kedvezmény.HU) jelenti; de tágabb értelemben a Jogi nyilatkozatban foglaltak szerint értelmezendő.

4. § FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

4. § FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

(1) A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK TÁRGYA

a) A jelen Felhasználási Feltételek (a továbbiakban: Feltételek) a kijelölt Üzemeltető / Szolgáltató) által üzemeltetett www.kedvezmeny.hu URL alatt elérhető honlapnak (továbbiakban: kedvezmény.HU) a látogatója (továbbiakban: Felhasználó vagy Igénybe Vevő) általi használatának feltételeit tartalmazza. A kedvezmény.HU Honlapra történő látogatással és az azon történő böngészéssel a Felhasználó elfogadja a Szolgáltatás igénybevételének az alábbiakban részletezett feltételeit.

b) A Szolgáltató (a 2.§ (6) bekezdésben rögzítettekre tekintettel) fenntartja a jogot, hogy a Weboldal bármely tartalmi elemét bármikor, előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsa vagy megszüntesse, azok megjelenését, tartalmát, működését megváltoztassa, azon hirdetést, saját szolgáltatásait bemutató vagy egyéb tartalmat elhelyezzen.

(2) A HONLAP ÉS MŰKÖDÉSE

a) A Felhasználó a Weboldalon megjelenő egyes tartalmakat és elérhető funkciókat ingyenesen, másokat visszterhesen használhatja. Így Ön ingyen hozzáférhet a szerződött Partnerek által biztosított, a Honlapon a publikus, vagyis bejelentkezés nélkül megtekinthető, továbbá - ha már +Discount Kártyáját regisztrálta -, akkor az előbbieken felül a Bejelentkezés után látható - bizonyos esetekben vásárlási kedvezményt tartalmazó - Ajánlatokhoz is. Az Ajánlatok megtekintése mellett Ön a Szolgáltató által különböző szempontok szerint összeállított más egyéb, ingyenes Szolgáltatást is használhat: így például a Kedvezménykeresővel érdeklődési körének megfelelően szűkítheti a találati listát; a megjelenő partneri Ajánlatokat kedvencei közé rakhatja; megoszthatja; illetve az Ajánlat részletes lapján a tartalomhoz hozzászólhat (kommentelhet), valamint azokat értékelheti. Felhasználóként Ön abban az esetben tudja az Önnek tetsző Ajánlatot kedvencei közé rakni, vagy az adott tartalomhoz hozzászólni, illetve az adott tartalmakat értékelni, ha a kedvezmény.HU fiókjába +Discount Kártyájával és az ahhoz tartozó PIN-kóddal bejelentkezik. Felhívjuk figyelmét, hogy az Ön által a kedvezmény.HU oldalról Felhasználóként való megosztott tartalmak vonatkozásában a fogadó felület (megosztás címzettje), így például a Facebook, vagy a Google, vagy a Partner saját felhasználási feltételei és adatvédelmi szabályzata az irányadók.

b) Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Tpvt.-ben Üzletfélként meghatározott képviseletében tartalmat Felhasználóként Ön csak abban az esetben oszthat meg (üzletszerű megosztás), ha arra a Jogosult, vagy a Szolgáltató külön erre irányuló és kifejezett engedélyével rendelkezik.

c) A Weboldal működtetését a Társaság az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezései szerint végzi. A Szolgáltató - egyrészt közvetített szolgáltatásként - a Weboldalon a Szerződött Partnerek szolgáltatásait a Kártya értékesítésén keresztül teszi elérhetővé az Igénybe Vevők számára.

d) A Kártya megvásárlását követően a Partner(ek)nél igénybe vehető szolgáltatás(ok), vagy a Kártyával átvehető termék(ek) tartalmának részletes leírását az adott Kártyához kapcsolódó Ajánlat tartalmazza. Amennyiben az Ajánlat tartalma módosul, akkor az új Ajánlat-tartalom egyidejű megküldésével a Szolgáltató a Weboldalon keresztül értesíti az eredeti Ajánlat vevőkörébe tartozó regisztrált Igénybe Vevőket.

e) A sikeres Tranzakcióval zárult Kártya Értékesítéssel az Igénybe Vevő megvásárolta a Kártyát, ezzel az Ajánlat az adott sorszámú Kártyához kapcsolódóan véglegessé válik. Az Igénybe Vevő részére elektronikus levélben egyedi azonosításra alkalmas jelzésekkel megküldött Kártya (+Discount iCARD) a Kártya jellegétől függően, az aktiválást követően, - Érvényességi Idő alatt - a Rendszerben hozzá kapcsolt Ajánlat szerinti Partner szolgáltatás igénybevételére jogosítja a Kártyabirtokost. A Kártyával igénybe vehető szolgáltatások tekintetében teljes körűen a Kártyával elérhető Ajánlatot tevő Partner a felelős. Igénybe Vevő semmilyen jogcímen, semmilyen igényt az Ajánlatot tett Partneren kívül, mással szemben nem érvényesíthet.

(3) ELFOGADHATÓ HASZNÁLAT

a) Bármely Felhasználó a Weboldal használatának megkezdésével, ráutaló magatartással kijelenti, hogy a jelen Felhasználási Feltételek rendelkezéseit elolvasta, értelmezte és megértette, továbbá az abban foglaltakat elfogadja és magára vagy az általa képviselet jogi személyre, közhatalmi szervre, ügynökségre vagy bármely egyéb szervre nézve, annak fellelős kapcsolattartójaként eljárva, kötelezőnek ismeri el. Felhasználó a Honlap használatával tett ráutaló magatartásával nyilatkozza, hogy a kedvezmény.HU Weboldalt kizárólag a Felhasználási Feltételekkel összhangban használja, valamint az azon keresztül elérhető adatbázist, szoftvereket, egyéb tartalmakat és funkciókat (a továbbaikban együttesen az előzőek: Szolgáltatás), a Jogosult és a Szolgáltató érdekeinek és jogainak sérelme nélkül, és kizárólag a funkcióknak megfelelően használja.

b) Automatizált rendszerek vagy automatikus szoftverek által a Weboldalról elérhető információknak, adatoknak vagy adatbázisoknak kereskedelmi célú adatgyűjtéshez (»screenscraping«) történő felhasználása kifejezetten és szigorúan tilos! Ez a tilalom nem vonatkozik azokra Partnerekre, akik közvetlenül a Szolgáltatóval vagy a Jogosulttal írásban, külön és kifejezetten erre a célra irányuló speciális felhasználási szerződést kötöttek.

c) A Weboldalon elérhető ingyenes vagy visszterhes Szolgáltatások bármely eleme és annak egésze, továbbá a kedvezmény.HU Weboldalon a Szolgáltató által elérhetővé tett minden tartalom (így pl. beleértve az egyes ajánlatokat, civil programokat, hirdetéseket, a honlap arculatát, az elérhető szofvereket, forráskódot, logókat vagy védjegyeket, azok tartalmának vagy a Honlap adatbázisának összeválogatását, szerkesztését, kimásolását, elrendezését és megjelenítését is) szerzői (ideértve szomszédos és kapcsolódó) jogi védelem – adott esetben – iparjogvédelem, büntető jogi, illetőleg polgári jogi védelem alatt áll. A Weboldal és a Weboldalon található valamennyi tartalom, leírás, grafika, ábra a Jogosult, illetve adott esetben Partnerei kizárólagos tulajdonát képezi. A Weboldal a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 7. § szakaszában meghatározott gyűjteményes műnek minősül, és mint ilyen, szerzői jogi védelem alatt áll. Kérjük mindenképpen olvassa el a Honlap használata előtt a Jogi nyilatkozatban és az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat, vagy ne használja a Weboldalt.

d) A Honlap használata során, kérjük, vegye figyelembe, hogy a Weboldal használata és a feltöltött tartalmak a legkisebb mértékben sem lehetnek jogellenesek vagy jogsértők. Ezért kérjük, hogy a használat során:

da) ne sértse meg más személyiségi jogait;

db) ne sértsen meg semmilyen szellemi tulajdonhoz fűződő jogot;

dc) ne tegyen becsületsértő, pornográfiára utaló, rasszista vagy idegengyűlölő természetű, gyűlöletet keltő, erőszakra vagy rendzavarásra felbujtó kijelentéseket;

dd) ne töltsön fel vírust tartalmazó vagy esetlegesen biztonsági problémákat eredményező fájlokat;

de) semmilyen körülményben ne töltsön fel vagy ne adjon meg valótlan adatokat;

df) semmilyen egyéb módon ne veszélyeztesse a weboldal sértetlenségét.

Tájékoztatjuk, hogy a Társaság a jogellenesnek vagy sértőnek tartott tartalmat a weboldalról eltávolíthatja és a jogsértővel szemben eljárást kezdeményezhet.

e) Igénybe Vevő nem sértheti meg, illetve nem kísérelheti meg megsérteni a Szolgáltatás honlapjának a biztonságát, ideértve különösen az alábbi eseteket:

ea) hozzáférés a nem az Igénybe Vevő számára szánt adatokhoz vagy bejelentkezés olyan felhasználónévvel, amelyre a Vásárló nem jogosult;

eb) megkísérelni a rendszer vagy a hálózat sebezhetőségének vizsgálatát, kémlelését vagy tesztelését, vagy megfelelő felhatalmazás nélkül megsérteni a rendszer biztonságát vagy jogosultság-ellenőrző intézkedéseit;

ec) kísérlet bármely felhasználó, host vagy hálózat számára nyújtott szolgáltatásokba való beavatkozásba, illetve azok megzavarásába, a teljesség igénye nélkül ideértve a következőket: virus elhelyezése a honlapon, a honlap túlterelése (overloading), elárasztása (flooding), spammelése, levelekkel való bombázása vagy összeomlasztása (crashing);

ed) nem kívánt e-mailek (spam) küldése, ideértve termékek vagy szolgáltatások propagálását és/vagy hirdetését;

ee) bármely TCP/IP csomag fejezetének vagy a fejezetben lévő információ bármely részének meghamisítása bármiféle e-mail vagy hírcsoport postázása során.

A Rendszer vagy a Hálózat biztonságának megsértése polgári vagy büntetőjogi konzekvenciákat vonhat maga után. Az Igénybe Vevő beleegyezik abba, hogy nem használ semmilyen olyan eszközt, szoftvert vagy eljárást, amellyel megzavarja vagy megkísérli megzavarni a Szolgáltatás honlapjának rendeltetésszerű működését, vagy bármely, a Honlapon folytatandó tevékenységet. 

(4) FELHASZNÁLÁSI ENGEDÉLY

a) A jelen Feltételek elfogadásával Felhasználási Szerződés jön létre a Felhasználó és a Jogosult között a Jogi Nyilatkozat és az Általános Szerződési Feltételek szerint.

(5) FELELŐSSÉG KIZÁRÁSA

a) A Szolgáltató a tevékenysége során a pontos, megbízható és hiteles információk közlésére törekszik, azonban sem a Jogosult, sem a Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a helytelen, hibás tájékoztatásból fakadó esetleges károkért. A Jogosult és a Szolgáltató nem felel továbbá azokért a hibákért, melyek rajta kívül álló okkal összefüggésben keletkeztek (vis maior), ilyen lehet például az internetes hálózatban keletkezett technikai meghibásodás vagy kimaradás, bármilyen eredetű technikai leállás, szünet, információs rendszerek biztonságát sértő magatartások, mások által elhelyezett romboló alkalmazások vagy programok (így például: vírus, vagy hacker tevékenység). A Weboldal Harmadik Fél által üzemeltetett honlapokra (beleértve a hirdetési felületekre) mutató linkeket is tartalmazhat. Ezeket a linkeket, a Szolgáltató a Honlapról azonnal eltávolítja, amennyiben azok jogsértő voltáról tudomást szerez. A Jogosult és a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a linkeken keresztül elérhető honlapok tartalmáért, továbbá nem vállal felelősséget a Felhasználó által elhelyezett bármely tartalomért (ideértve az Ajánlatot, linket, kommentet). A felelősség a közzétett információkért és az abban felhasznált tartalmi elemekért, teljeskörűen a tartalmat elhelyező Felhasználót terheli. Amennyiben a Szolgáltató tudomására jut, hogy bármely tartalom Harmadik Fél jogait vagy a hatályos jogszabályokat sérti, a vitatott tartalmat Szolgáltató azonnal eltávolíthatja.

b) A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Kártya aktiválással létrehozott saját felhasználói fióknak a Felhasználó tudtával vagy tudta nélküli illetéktelen használatából eredő károkért, így például a Kártya és az ahhoz tartozó és a Bejelentkezést lehetővé tevő PIN-kód illetéktelen kezekbe történő kerülése folytán a felhasználói fiók vagy a Kártya használatával okozott bármely kárért. Kizárólag a Felhasználó felel a fiókjának vagy a Kártyájának illetéktelen használatával a Jogosultnak, a Szolgáltatónak vagy Harmadik Félnek okozott károkért.

c) A Felhasználó a Weboldalra történő látogatással és az azon történő böngészéssel tudomásul veszi, hogy az általa a Weboldalon közzétett tartalom Harmadik Fél számára hozzáférhetővé és megismerhetővé válik, amely annak megszerzését is biztosthatja (így például fénykép letöltése); illetve, hogy a Weboldalon megjelenített nyilvános vagy korlátozottan nyilvános (bejelentkezés után látható) tartalmak aktualizálására a Szolgáltató nem köteles, azok a tartalmak a Weboldalon való megjelenéskori állapotukat tükrözik.

d) Jelen Szerződési Feltételek a sérelemdíj és annak járulékai érvényesítését is kizárja a Jogosulttal, a Szolgáltatóval, és a Kereskedővel szemben.

(6) SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE

a) A Felhasználó személyes adatainak kezelésére a Weboldalon elérhető Adatvédelmi Tájékoztató az irányadó.

(7) FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK ÉS -SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

a) Jelen Feltételeket és az ezek alapján létrejött Felhasználási Szerződéseket a Jogosult vagy a javára eljáró Szolgáltató bármikor egyoldalúan - külön előzetes értesítés nélkül - módosíthatja azzal, hogy a módosításról a Weboldalon tájékoztatja a Felhasználót. A módosítást követően a Weboldal használatával (az azon történő böngészéssel) vagy bármilyen Weboldalhoz kapcsolódó funkció haszálatával vagy Szolgáltatás igénybevételével Felhasználó ráutaló magatartással elfogadja a Feltételek módosítását.

(8) IRÁNYADÓ JOG

a) Jelen Feltételekre és a Weboldalon létrejött bármely Szerződésre a hatályos magyar jog az irányadó.

5. § A SZERZŐDÉS

5. § A SZERZŐDÉS

(1) megállapodás a Rendszer adatbázisában nyilvántartott (ideértve a sikeres vásárlási Tranzakcióval egyidejűleg a Rendszerben generált digitális Kártyát), a Kártya jellegétől függően  a kedvezmény.HU Webáruházban vagy a Kereskedő üzleteiben árusított Kártya (beleértve a plasztik- vagy a digitális Kártya, illetve az ezek felhasználásával összeállított csomag, így például a +Discount Exclusive, vagy a +Discount WelcomeVisitCard Kártyacsomagot) vagy bármely Szolgáltatás megvásárlására.

(2) a Megrendelés, a Kérelem, vagy bármely más Csatlakozási Szándék (ideértve bármely Ajánlat) kedvezmény.HU Weboldalon keresztül történt megküldésével és annak jellegétől függően a Szolgáltató általi visszaigazolásával ráutaló magatartással létrejön.

(3) a papír alapon a Felek által (cégszerűen) aláírt megállapodás.

6. § A FELEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE

6. § A FELEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE

(1) A hatályos Szerződési Feltételek szerint - a jogügylet jellegére való tekintettel - Szerződés jön létre a Jogosult, vagy a Társaság, vagy a Kereskedő (a továbbiakban Társaság és Kereskedő együttesen: Szolgáltató) és bármely Igénybe Vevő (különösen ide értve az Üzletfél, az Ügyfél vagy Vásárló, a Kibocsátó, a Felhasználó, a Kártyabirtokos, a Hálózatfejlesztő) természetes személy, jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet között, amikor Igénybe Vevő a Rendszer bármely Szolgáltatását igénybe veszi (ide értve a Kártyaelfogadást is, mint a Rendszerben elérhető, a Partner Ajánlat közzétételével biztosított forgalomnövelést támogató Szolgáltatást) és akár az online felületen keresztül távollévők között történt megállapodás útján (így például regisztráció vagy vásárlás során), akár papír alapon (hagyományosan írásban létrejött módon) létrejött megállapodással egyidejűleg elfogadja a jelen Szerződési Feltételeket (amely alatt Szerződő Felek kijelentik, hogy a mindenkor hatályos tartalommal elérhető verziót értik) és az Adatvédelmi Tájékoztatóban rögzítetteket.

(2) A Szerződési Feltételek hatálya kiterjed valamennyi a Rendszerben elérhető Szolgáltatás kapcsán létrejött jogügyletre (ideértve különösen valamennyi Kártya kibocsátását, illetve az azokkal összefüggésben létrejött bármely kereskedelmi ügyletet, vagy a Rendszeren belüli Kártya-műveletet). A Rendszeren kívüli szolgáltatásokra (így például a CIB Bank pénzügyi szolgáltatásokra, vagy a Partner Ajánlatában foglaltak alapján beálló kötelezettségvállalására) jelen Szerződési Feltételek hatálya nem terjed ki.

(3) A Weboldalon történő vásárlásokat a 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (”Ektv.”) szabályozza.

(4) Bármely Rendszeren belül elérhető Szolgáltatás igénybevételére (ideértve például a Kártya Vásárlást vagy bármely Elszámólóházat érintő Kártya alapú Tranzakciót, vagy a kártyafelmutatással igénybe vehető vásárlási kedvezményeket is) kizárólag a Szerződési Feltételek és Adatvédelmi Tájékoztató Igénybe Vevő által történt elfogadását követően és az abban meghatározottak szerint van lehetőség.

(5) Tájékoztatjuk az Igénybe Vevőt, aki ezt kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szerződési Feltételeket bármikor, előzetes értesítés nélkül jogosultak vagyunk egyoldalúan módosítani. A Szolgáltatás igénybevétele vagy a Kártya használata a módosítások elfogadását és a hatályos (a kedvezmény.HU oldalon hozzáférhető) Szerződési Feltételek ismeretét és elfogadását jelenti Igénybe Vevő részéről.

(6) Igénybe Vevő a Szerződési Feltételek elfogadásával és a Szolgáltatás igénybevételével vagy a Kártya használatával tudomásul veszi, hogy Kereskedő az értékesítés során egyrészt közvetítő Szolgáltatóként jár el. A megvásárolt Kártyával a Kártya Elfogadóhely Partnernél elérhető szolgáltatások (így például vásárlási kedvezmény érvényesítése, vagy az ajándékutalvány beváltása) teljesítéséért kizárólagosan erre szerződést kötött Partner a felelős. Teljeskörűen kizárjuk a felelősségünket a Partner Ajánlatában foglaltak teljesítésével kapcsolatban. A Szerződött Partner (így például egycélú utalvány esetében az azt Kibocsátó Partner, úgyis, mint Elfogadóhely) általi nem vagy nem megfelelően történt teljesítés esetén kizárólag a Partner tartozik teljes körű helytállási kötelezettséggel. A jelen Szerződési Feltételek Szerződő Felek általi elfogadásával létrejött Szerződés a velünk szerződésben álló bármely Partner (mint Harmadik Fél) által nyújtott (kapcsolódó) szolgáltatások teljesítésére nem terjed ki (ideértve például a vásárlási kedvezményeket biztosító Partnerszerződésekből fakadó kötelezettségeket), azokért az Igénybe Vevőkkel szemben semmilyen felelősséget nem vállalunk és a hibás teljesítésből vagy egyéb magatartásból származó igényeket, az azokért való helytállási kötelezettséget is a ténylegesen szolgáltatásra kötelezett, szerződött Partnerre hárítjuk. Igénybe Vevő ezt a Szerződési Feltételek elfogadásával kifejezetten tudomásul veszi.

(7) Bármely Ajánlat, Kérelem, Megrendelés, vagy ezek visszaigazolása (ide értve az előbbiek jóváhagyását is) akkor tekintendő a másik félhez megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik.

(8) A Fogyasztó és a Szolgáltató (úgyis, mint Vállalkozó) közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II. 26.) Kormányrendeletben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének eleget téve, Kereskedő vállalja, hogy az általa nyújtott vagy közvetített Szolgáltatások (így például az Ajándékutalvány Kártya, az Adománykártya, vagy az Élménykártya értékesítés) lényeges tulajdonságairól, a Szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes (fizetendő) összegéről, a teljesítés feltételeiről a vásárlást megelőzően Vásárlót a termék vagy a kapcsolódó Ajánlat Adatlapján tájékoztatja.

(9) Vásárló kijelenti, hogy a Kártya vagy Szolgáltatás megvásárlása és azok használata céljából kívánja igénybe venni a Kereskedő Szolgáltatásait.

(10) A Szerződési Feltételek nyelve a magyar.

(11) A Szolgáltató főszabályként nem iktatja és nem tárolja a az Igénybe Vevőkkel megkötött szerződéseket, amelytől egyoldalúan, bármikor és eseti jelleggel is eltérhet.

(12) A Szerződési Feltételek hatályos verziója ennek a lapnak az aljáról .PDF formátumban menthető (kattintással letölthető).

(13) A kedvezmény.HU Weboldalon ráutaló magatartással létrejött szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződésnek.

(14) A Szolgáltató / kedvezmény.HU Ügyfélszolgálata: Iroda címe: 1162 Budapest, János utca 114., Nyitvatartási ideje: (Ügyfélfogadás időpont egyeztetést követően) H-P 9:00-14:00, Telefon: +36 1 950-5094 vagy +36 20 499-6446, Web: www.kedvezmeny.hu, E-mail: info@kedvezmeny.hu

7. § ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ AJÁNLATRÓL ÉS A KÁRTYÁRÓL

7. § ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ AJÁNLATRÓL ÉS A KÁRTYÁRÓL

(1) A Kártya - annak jellégétől függően - a Partner hatályos Ajánlatában szereplő szolgáltatás igénybevételére vagy termék átvételére/megvásárlásáras jogosít, jelen a Partner Ajánlat Adatlapján feltüntetett, illetve a Partner által meghatározott feltételek szerint.

(2) Az Ajánlatban feltüntetett - Ajánlattól függően a Partner által meghatározott kedvezménnyel csökkentett - ár minden esetben az Igénybe Vevő által fizetendő (fogyasztói) bruttó ár (amely az esetleges Környezetvédelmi Termékdíjat is tartalmazza) és a pénznemet tekintve Magyar Forintban számított.

(3) A Kártya a Megrendelés alapján a sikeres Fizetési Tranzakciót követően a Megrendeléskor megadott e-mail címre elektronikusan megküldött kártyaszámmal történt Kártya aktiválást követően a saját Felhasználói Fiókban a "Kártyáim" alatt elérhető digitális Kártya (+Discount iCARD vagy DigiCard), amely valamennyi hozzá kapcsolt Szolgáltatás és/vagy a Partner Ajánlat szerinti szolgáltatás igénybevételére használható (multifunkcionális Kártya: egy kártya, akár több szolgáltatás igénybevételére is jogosíthat) az Érvényességi Idő lejártáig.

(4) Az adott (Megrendelt) Kártyával elérhető szolgáltatásokat a Weboldalon a kapcsolódó Ajánlat, illetve a Vásárlást és a Kártya aktiválását követően a saját Felhasználói Fiókban a "Kártyáim" rész tartalmazza (ideértve a Kártya jellegétől függően az Elszámolóházban rögzített Kártya Egyenleg vagy használat információkat is). 

(5) Adott Ajándékutalvány Kártya a felhasználás (beválthatóság) jellegétől függően minősül egycélú vagy többcélú utalványnak: egycélú utalványként kizárólag a Kártyát Kibocsátó Partner üzleteiben váltható be; többcélú utalvány esetén több kijelölt Elfogadóhely Partner üzletében.

(6) Az Ajándékutalvány Kártyákat a kedvezmény.HU rendszerén keresztül, a Kereskedő közreműködésével, de közvetlenül a Kibocsátótól vásárolja meg az Igénybe Vevő (a kapcsolódó számla kiállítója minden esetben a Kibocsátó és a sikeres Kártya vásárlási fizetési Tranzakciót követően, automatizált kapcsolódó fizetési megoldással a Szolgáltatótól a Kibocsátási- vagy Feltöltési Érték késedelem nélkül a Kibocsátó részére az elszámoló számláról átutalásra kerül).

(7) Ajándékutalvány Kártya vagy Adománykártya értékesítése során a Kereskedő, mint szolgáltatást Közvetítő van jelen, az adásvétel jogügylet közvetlenül a Vásárló és a Kártya Kibocsátó között jön létre (így például az Ajándékutalvány Kártyáról a számla, vagy Adománykártya esetén a vételárról, mint Adományról az igazolás, a Kártya Kibocsátótól érkezik abban az elektronikus levélben a megadott e-mail címre mellékletként, amelyikben a sikeres Fizetési Tranzakció alapján a Rendszerben a Vásárló vagy az általa Megajándékozott részére legenerált +Discount iCARD is érkezik.

(8) Az Ajánlat - jellegétől függően - a Kártya alternatív Partner szolgáltatások igénybevételre/átvételre is jogosíthat (így például több Szerződött Partner Ajánlata közül egy, vagy akár több Elfogadóhelyen történő beváltásra, használatra). Így például kártyafelmutatással valamennyi  Magyar Kedvezményhálózat márkalogós (védjegy alapú) kedvezményszolgáltatásra érvényes Ajánlatott tett Partner üzletben igénybe vehető a hatályos vásárlási kedvezmény a Digitális MKH Érvényességi Idő lejártáig. 

(9) A kedvezmény.HU Webáruház olyan Szolgáltatást és Kártyákat forgalmazó Üzletközpont (Pláza), amelyben több Kereskedő is részt vesz az Értékesítésben. Ezért - ahogyan az Igénybe Vevő egy Pláza több üzletébe is bemegy és egyes termékeket mástól vásárol meg - egy adott, a Kosárba tétellel elindított és folyamatban levő Megrendelés keretében csak az adott Kereskedő által forgalmazott Szolgáltatások vagy Kártyák vásárolhatók meg.

(10) Ha az Igénybe Vevő a Megrendelés során a Kereskedők által forgalmazott összes Szolgáltatás vagy Kártya közül a Kosárba tesz egy Szolgáltatást vagy Kártyát, akkor ezt követően a Vásárló a Kosarába már csak olyan Szolgáltatás vagy Kártya terméket tud a továbbiakban belepakolni, amelyet ugyanaz a Kereskedő forgalmaz, mint amelyik terméket (Szolgáltatást vagy Kártyát) legelsőként a Kosarába tett. Ezért ha a Kosárba tett Szolgáltatás(oka)t vagy Kártyá(ka)t forgalmazó Kereskedőnél már fizetett (vagyis fizetéssel lezárja az adott megrendelési folyamatot), csak utána tudja megvásárolni (egy újonnan indított megrendelési folyamat keretében) az(oka)t a Szolgáltatás(oka)t vagy Kártyá(ka)t, melyeket egy másik Kereskedő forgalmaz.

(11) A sikeres Tranzakcióval zárult Értékesítéssel az Igénybe Vevő megvásárolta a Szolgáltatást vagy a Kártyát, ezzel a Kártyával igénybe vehető Ajánlat a Szerződött Partner részéről az adott sorszámú Kártyához kapcsolódóan véglegessé válik.

(12) Az Igénybe Vevő részére elektronikus levélben egyedi azonosításra alkalmas jelzésekkel megküldött digitális Kártya (+Discount iCARD) értesítés alapján az abban megjelölt, adott sorszámú Kártya kedvezmény.HU Weboldalon történt aktiválását követően a digitális Kártya (+Discount iCARD) a Saját Felhasználói Fiókba a kártyaszámmal és az aktiválást követően a megadott e-mail címre küldött PIN-kóddal Bejelentkezve, a "Kártyáim" részben elérhető és - az Érvényességi Idő alatt - a Rendszerben hozzá kapcsolt Partner Ajánlat(ok) szerinti szolgáltatás(ok) igénybevételére jogosítja a regisztrált Kártyabirtokost.

(13) A digitális Kártya (+Discount iCARD) a Regisztrált Felhasználó mobiltelefonján vagy más eszközén a kedvezmény.HU Weboldalon a Saját Fiókba bejelentkezve, a "Kártyáim" menüpont alatt mindig kéznél van.

(14) Igénybe Vevő jelen Szerződési Feltételek elfogadásával tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Kártya alapú szolgáltatások igénybevételhez szükséges digitális Kártya használatához (a mobileszköz képernyőjén való Kártya megjelenítéshez) a Kártya első használat előtti aktiválása során és Kártya bármilyen célú használatakor, az alkalmazott mobiltelefonnak vagy más, a kedvezmény.HU Weboldal elérésére és a Felhasználói Fiókba történő bejelentkezésre alkalmas mobil vagy egyéb eszköznek élő (online) Internet kapcsolattal kell rendelkeznie, amely Internet kapcsolatot a Felhasználó kizárólag saját költségén, Harmadik Személlyel kötött külön megállapodása alapján biztosít. 

8. § KÁRTYA TÍPUSOK ÉS AZ AZOKKAL IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁS

8. § KÁRTYA TÍPUSOK ÉS AZ AZOKKAL IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁS

(1) Kedvezménykártya, amely Magyar Kedvezményhálózat márkalogóval (védjeggyel) - az ahhoz kapcsolódóan feltüntetett érvényességi idő lejártáig - kártyafelmutatással a kedvezmény.HU oldalon szereplő ajánlatok szerint vásárlási kedvezmények igénybevételére jogosít.

(2) Élménykártya, amely meghatározott időtartam alatt, az ahhoz kapcsolódó Ajánlatban szereplő termék átvételére vagy szolgáltatás igénybevételére jogosít.

(3) Ajándékutalvány Kártya, amely az Érvényességi Időn belül fizetőkártyaként használható az azt kibocsátó Partner beváltóhelyként megjelölt üzleteiben és/vagy webshopjában (egycélú utalvány) vagy többcélú utalvány esetén az annak beváltására kijelölt Elfogadóhelyeken.

(4) Szociális Kártya, amely a zsebekbe feltöltött egyenlegek terhére fizetőkártyaként használható az adott zsebekhez rendelt partnerüzletekben.

(5) Törzsvásárlói Kártya +Discount márkalogóval (védjeggyel), amely KedvezményPont gyűjtésre és -beváltásra használható a törzsvásárlói programot üzemeltető Partnerek üzleteiben és/vagy webáruházában.

(6) Adománykártya, amelynek megvásárlásával a kártyát Kibocsátó Civil Szervezet programjainak megvalósítása támogatható.

(7) A Szolgáltatások elsődlegesen digitális Kártya (+Discount DigiCard) formátumban érhetők el.

(8) Az (1), (2) és (5) bekezdésbenmegjelölt visszterhes Kártya alapú Szolgáltatások valamennyi a Rendszerben nyilvántartott és megvásárolható Kártyával elérhetőek (azok igénybevételéhez nem kell tehát külön Kártyát vásárolni, hanem a már meglévő Kártyához kapcsoltan a Szolgáltatás megvásárolható), ideértve a (3), (4), (6) bekezdésben felsorolt Kártyákat is.

(9) A (3), (4), (6) bekezdésben felsorolt Kártya alapú Szolgáltatás, kizárólag az ezen bekezdésekben meghatározott, adott Kártya típusban kibocsátott Kártyával vehető igénybe.

(10) Kibocsátó fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy a Kártya kínálatot (beleértve például a már kibocsátott Kártya arculatának megváltoztatását is) - előzetes bejelentés nélkül, egyoldalúan – bármikor megváltoztassa (ideértve a már forgalomban lévő Kártyák visszavonását is). A fenti esetleges változtatásokért a Kibocsátó jogi felelősséget nem vállal.

(11) A Kártyával elérhető Szolgáltatás jellegétől függően az első használat előtt a kedvezmény.HU Weboldalon a Kártyát aktiválni szükséges.

(12) A digitális Kártyákat (+Discount DigiCard) az első használat előtt minden esetben a sikeres Megrendelés visszaigazoló e-mailben kapott Kártya számmal (mint azonosítóval) aktiválni (a kedvezmény.HU Weboldalon regisztrálni) kell. Kizárólag az aktiválás után, a Saját Fiók "Kártyáim" részben férhető hozzá a digitális Kártya, amely minden esetben nevesített (perszonalizált).

(13) Nem igényel előzetes Kártya aktiválást a Magyar Kedvezményhálózat márkalogós plasztikkártya, amely a vásárlási kedvezmények Szolgáltatás igénybevételére jogosít a Kártyán elhelyezett és/vagy a Rendszerben nyilvántartott MKH Érvényesség lejártáig.

9. § SAJÁT FIÓK REGISZTRÁCIÓ, A KÁRTYA AKTIVÁLÁSA, LETILTÁSA

9. § SAJÁT FIÓK REGISZTRÁCIÓ, A KÁRTYA AKTIVÁLÁSA, LETILTÁSA

(1) A kártyafelmutatással igénybe vehető vásárlási kedvezmény Szolgáltatás kivételével a Kártyát az első használat előtt aktiválni kell a kedvezmény.HU Weboldalon. Ezt követően a Kártya birtokosa és jogos felhasználója az azt regisztráló természetes személy.

(2) A Kártya aktiválása a személyes adatok megadása mellett csak működő e-mail címmel lehetséges. A sikeres aktiválást követően a Kártyához tartozó PIN-kód az aktiváláskor megadott e-mail címe kerül megküldésre és a későbbiekben a Kártya használattal kapcsolatos és egyéb információk is ebbe az elektronikus postafiókba érkeznek (így például a PIN-kód emlékeztető e-mail is).

(3) A Kártya aktiválással egyidejűleg a saját Felhasználói Fiók létrehozatala is megtörténik, amennyben az adott e-mail címmel még nincs a Rendszerben létrehozott Fiók.

(4) Saját Fiók létrehozása a kedvezmény.HU Rendszerben nyilvántartott, érvényes és még nem regisztrált (szabad) Kártya nélkül nem lehetséges.

(5) Amennyiben a Kártya aktiváláskor megadott e-mail címmel már van a Rendszerben nyilvántartott saját Fiók, akkor a Kártya aktiválásával az adott Kártya a már létező Fiók "Kártyáim" köző kerül regisztrálásra.

(6) A Kártya Regisztráció a megadott Felhasználó, mint Kártyabirtokos jogos Kártya használatát biztosítja a Kártyához tartózó PIN-kód védelemmel.

(7) A Kártyához tartozó PIN-kód kizárólag a Kártya kedvezmény.HU Weboldalon történt aktiválásával érhető el.

(8) A Kártya PIN-kód a saját Fiókban megváltoztatható, a Kártya aktiválást követően az automatikusan megküldött PIN-kód megváltoztatása kötelező.

(9) A Kártya letiltása és egyéb Kártya műveletek a saját Fiókban érhetők el.

(10) Kártyát kizárólag nagykorú természetes személy aktiválhat a kedvezmény.HU oldalon.

(11) Amennyiben a születési dátum alapján a leendő Regisztrált Kártyabirtokos kiskorú, akkor a rendszer automatikusan egy nagykorú Kártyaszám/PIN-kód -ját kéri be, aki mint jelen Szerződési Feltételek alapján ezek megadásával elismeri, hogy mint a kiskorú törvényes képviselője jár el.

(12) Az aktivált Kártyával a sorszám/PIN-kód használatával lehetséges a bejelentkezés a saját Fiókba (csak lakossági felhasználás) és az Adminisztrációs Felületre (üzleti felhasználás itt).

(13) A Kártyát aktivált természetes személy saját nevében, vagy az általa képviselt jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet képviseletében (beleértve az egyéni vállalkozókat) az Adminisztrációs Felületen keresztül tudja igénybe venni a Szolgáltatást, amennyiben az előbbiek tekintetében erre jogosult.

(14) A Weboldalon történt Kártya aktiválással vagy azt megelőzően létrehozott saját Fiókban (úgyis, min Profiljához) az Igénybe Vevő jogosult feltölteni egy Profil Fényképet. Amennyiben bármikor arcképes Kártya aktiválására kerül sor, onnantól a Profil Fénykép a Fiókban kötelező elemmé válik.

(15) Profil Fényképként egyedileg beazonosítható kell legyen. Kizárólag a Fiók-gazda Igénybe Vevőt ábrázoló fénykép tölthető fel, amely alkalmas a az arcképes digitális Kártya megszemélyesítésére. A feltöltött Profil Fénykép nem lehet más személy képmása, vagy más módon törvénybe ütköző tartalom (ideértve törvény, vagy valamely feltétel vagy szerződés által védett szellemi tulajdont, vagy más a feltöltéssel jogsértés tényállását megvalósító, illetve a számítógépes vírusokat hordozó tartalmakat), amely alkalmas lehet harmadik személy jogainak bármilyen formában történő megsértésére.

(16) Igénybe Vevő tudomásul veszi, hogy a jogsértő vagy nem a jelen Feltételeknek megfelelően feltöltött Profil Fényképet a Szolgáltató előzetes értesítés és indoklás nélkül, bármikor törölheti, amely az arcképes Kártya szolgáltatások Felhasználó általi elérhetőségét is korlátozhatja.

(17) Amennyiben a Kártya aktiválása során vagy bármely Szolgáltatás folyamatban elvégzett Regisztráció, vagy a Megrendelés során Igénybe Vevő hibás adatot adott meg (ideértve például félreklikkelést), vagy ha a Megrendeléssel kapcsolatosan - még annak lezárása előtt - módosítani szeretne bármely adaton, a böngésző ”Vissza” funkciójával a folyamatban egy korábbi állomására léphet és az ott elérhető adatlapon a helyes adatokat megadhatja.

(18) A Weboldalon bárhol végrehajtott Regisztrációkor megadott személyes adatokat, Kártya aktiválás után a Saját Fiókba Bejelentkezve, az "Adataim" vagy a Fiókban más adatfelületen bármikor javíthatja.

10. § KÁRTYA MEGRENDELÉS, A SHOP SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA

10. § KÁRTYA MEGRENDELÉS ÉS A SHOP SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA

(1) A Kártya Megrendelés Szolgáltatás a kedvezmény.HU Webáruházban külön előzetes Felhasználói Fiók regisztráció nélkül használható.

(2) A Megrendelés során a Vásárló Kártyákat vagy Szolgáltatást vásárolhat; a Kereskedő kizárólag Értékesítés Szolgáltatást nyújt.

(3) A Kártya jellegétől függően (így például saját Kedvenckártya tervezése és megrendelése esetén) a Megrendelés folyamatában megadott Személyes Adatok önkéntes regisztrációjával a létrehozott új, saját Kártyacsoport Menedzser Kártyája a Vásárló/Kapcsolattartó nevére szólóan aktiválásra kerül és ha az adott e-mail címmel még nincs a Rendszerben, akkor a Felhasználói Fiók Regisztrációja (létrehozatala) is megtörténik, amely Fiók a sikeres fizetést követően elektronikusan megküldött Menedzser Kártya számmal/az ahhoz tartozó PIN-kóddal bejelentkezve érhető el.

(4) Egyes Megrendelések, a Szolgáltatás értékesítési, Kérelem beadási vagy Csatlakozási felületein, amennyiben a Felhasználó már rendelkezik aktivált Kártyával, akkor a Kapcsolattartó Adatai Lapon külön bejelentkezés nélkül lehetősége van a Kártyaszám és bizonyos esetkben az ahhoz tartozó PIN-kód megadásával a Felhasználói Azonosításra; de a Kártya Megrendelés - egyes kivételektől eltekintve - főszabályként regisztráció nélküli Szolgáltatás.

(5) Fenntarjuk a jogot, hogy a Megrendelés során tett Vásárlói Regisztrációt vagy a Megrendelés folyamatában történt Kártya aktiválással vagy külön folyamatban a Kártyaregisztráció során történt Felhasználói Fiók Regisztrációt indokolt esetben visszautasítsuk, vagy bármikor, átmenetileg vagy véglegesen a korábban tett Regisztrációt visszavonjuk és a Felhasználói Fiókot felfüggesszük vagy töröljük, így különösen:

a) valótlan, vagy hiányos adatok megadása; illetve

b) a Jogosult, a Szolgáltató vagy más Felhasználók személyes adataival, a Szolgáltatás Rendszerével, vagy a Kártyákkal történő bármilyen visszaélés esetén.

c) A visszautasítás, illetve a visszavonás okáról a Vásárlót e-mail üzenetben tájékoztatjuk.

(6) A sikeres Vásárlói Regisztrációhoz az űrlapon megjelölt kötelező adatok bevitelére van szükség. A Kereskedő a Vásárló regisztrációját csak akkor fogadja el, ha a Vásárló valamennyi, kötelezően kitöltendő adatot rögzítette.

(7) A Felhasználó a regisztráció során megadott személyes adatait saját fiókjában, az aktivált Kártya és az ahhoz tartozó (e-mailben a Kártya aktiválást követően megküldött) PIN-kód használatával bejelentkezve módosíthatja.

(8) Kifejezetten ajánljuk, hogy a Regisztrált Igénybe Vevő meghatározott időközönként módosítsa a felhasználói fiókba történő bejelentkezéshez használt, adott sorszámú Kártyához tartozó PIN-kódját, és azt senkinek ne adja át, mások által hozzáférhető helyen ne tárolja. A PIN-kód változtatásról a Kereskedő rendszere automatikus visszaigazolást küldhet e-mailben. Amennyiben a Felhasználó elfelejti vagy elveszíti PIN-kódját, akkor a Bejelentkezés részben a regisztráció során megadott e-mail címre történő megküldéssel a Rendszer automatikusan rendelkezésére bocsájtja.

(9) A kedvezmény.HU Webáruházban Vásárló/Kapcsolattartó lehet bármely teljesen- vagy korlátozottan cselekvőképes természetes személy (függetlenül attól, hogy a Megrendelésről kiállított számla saját nevére vagy jogi személy, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezet nevére (beleértve az egyéni vállalkozókat) szól), aki forint alapú fizetésre alkalmas fizetési eszközzel (bankkártyával) rendelkezik, amelynek használatára jogosult.

(10) A Megrendelés folyamata a kedvezmény.HU Weboldalon egy vagy több Kártya Kosárba tételével indul. Kérjük, hogy legyen tekintettel arra, hogy a kedvezmény.HU Üzletközpontként (mint egy Pláza vagy Bevásárlóközpont, ahol több Kereskedő is terméket forgalmaz) működik, vagyis az elsőként a Kosárba tett Kártya meghatározza, hogy az adott Megrendelés során a Vásárló melyik Kereskedőnél vásárol és a Megrendelés során - ha már egy Kártya a Kosárba került - csak azokat a Kártyákat tudja még mellé tenni a Kosárba és megvásárolni, amelyeket ugyanaz a Kereskedő forgalmaz, mint amelyik Kosárba tett Kártyát.

(11) A "Kosárba" gomb megnyomásával a Kosár igény szerinti feltöltését követően a Vásárló a "Pénztár" gombra kattintva láthatja és kezelheti a Kosár tartalmát a Termékek oldalon, így például "Pénztár" gomb megnyomása után megjelenő növelheti meg a már Kosárba tett termékek darabszámát (így példéul, ha egynél több darabot szeretne az adott Kártya termékből); de a Termékek lapon rendelkezhet arról is, hogy a Kosárba tett Kártyát a fizetést követően elküldi-e valakinek ajándékba, vagy (alaphelyzetben) az az Ön Saját e-mail címére kerül kézbesítésre.

(12) A sikeres Fizetési Tranzakció utáni "Kártya küldés a megadott e-mail címre" azt jelenti, hogy a sikeres Tranzakcióról szóló e-mail egyben tartalmazza valamennyi megvásárolt Kártya sorszámát (Kedvenckártya megrendelés esetén egy Saját Kártyacsoport Menedzser Kártyát és az ahhoz tartozó PIN-kódot is, a Kártyát az azt tervező Megrendelő nevére megszemélyesítve Rendszerünkben) amely kártyaszámmal a +Discount iCARD aktiválást a kedvezmény.HU oldalon elvégezve, a szolgáltatások igénybevételére jogosító Kártyát a Saját Fiókba Bejelentkezve a "Kártyáim" részből lehet a mobil eszközön megjeleníteni és használni az Elfogadóhelyen. A sikeres Fizetési Tranzakcióval Megrendelt Kártyák megküldése tehát a birtokba vehető Kártya számok és egyéb Kártya alapadatok megküldését jelenti. +Discount iCARD Kártya elérés a Saját Fiókba Bejelentkezve biztosított.

(13) Ha Kártyát ajándékba szeretné küldeni, akkor a (10) pontban megjelölt, a "Pénztár" gombra történt kattintás után elérhető lapon a "Kézbesítés" részben válassza a lenyíló részben az "Megajándékozott e-mail címére" lehetőséget és adja meg a Megajándékozott nevét, e-mail címét és egy rövid üzenetet, amellyel az adott Kártya a megajándékozott e-mail címére, mint digitális +Discount iCARD a sikeres Fizetési Tranzakciót követően megküldésre kerül.

(14) Amennyiben nem rendelkezik a Kártya elajándékozásáról a Megrendelés során, akkor a Kártya a "Saját e-mail címemre" (alaphelyzet) alapján a Megrendelő megadott e-mail címére kerül megküldésre, aki ezt követően is, a Kártyasorszámok - még azok aktiválása előtti, aktiválható állapotban történő - átadásával (e-mailen vagy más módon a címzetthez történő megküldésével) a Vásárlást követően is bármikor elajándékozhatja, szabadon átruháhatja - a még nem aktivált -Kártyát a kártyaszám átadásával egyszerűen.

(15) A Termékek lapról a "Tovább" gombra kattintással a webáruházakban történt megrendelések során a Megrendelő azonosítása történik (ha van már aktivált Kártyája, akkor a kártyaszám/PIN-kód megadással és az "Azonosítás" gombra kattintással ezt kényelmesen elvégezheti), amennyiben nem így csinálja, vagy új Megrendelő, akkor a személyes adatok (így kötelezően például: Teljes név, Neme, Születési dátuma, Irányító száma; és nem kötelező jelleggel: Névnap, Mobilszám, Vezetékes telefon, Fax) megadásával folytatódik a Megrendelés. Ezen a lapon kell elfogadnia a sikeres Megrendelés leadáshoz a Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Tájékoztatót is. A Megrendelő lapon tudja megadni, saját személyes adatait (Kedvenckártya esetén ezen adatokkal a Saját Felhasználói Fiókot a Rendszer automatikusan létrehozza és a tervezett Kártya alapján egy darab, a létrehozott Saját Kártyacsoport Business adminisztrációs felületére való belépést is biztosító, egy darab, úgynevezett Kártyacsoport Menedzser Kártya aktiválása is megtörténik a Megrendelő adatok alapján létrehozott Saját Fiókban, amely a Saját Fiók "Kártyáim" részben elérhető a sikeres Fizetési Tranzakció után a Megrendelő megadott e-mail címére megküldött Kártyaszám/PIN-kóddal Bejelentkezve.

(16) A "Tovább" gombra kattintás a Megrendelő személyes adatlapról az értékesítési folyamat a Vásárló lapra visz, amelyiken a Számlázási cím rögzítése történik. Alaphelyzetben a Számla a Megrendelő nevére kerül kiállítása (aki csak és kizárólag természetes személy lehet), vagyis alapesetben a Vásárló maga a Megrendelő természetes személy. Ha a számlázi cím eltér a Megrendelő lapon megadott adatoktól, akkor a "A számlázási cím ugyanaz" jelölőnégyzetből vegye ki a jelölést és adja meg a Vásárló Számla cím adatait.  

(17) A következő "Tovább" gomba a fizetésről szóló tájékoztató oldalra visz, majd egy ismételt "Tovább" gombra kattintással a Megrendelés Összesítő lapján tudja az "Online fizetés" gombbal a Megrendelést véglegesíteni az Igénybe Vevő. Az "Online fizetés" gomb a CIB Bank Zrt. biztonságos fizetési felületére irányít át.

(18) A kedvezmény.HU Webáruházban a Megrendelés folyamatában az "Online fizetés" gombra kattintással a Kártya Értékesítés Szolgáltatási Szerződés ráutaló magatartással, elektronikus úton a Szerződő Felek között létrejön (nem minősül írásban megkötött szerződésnek) és Igénybe Vevőnek díjfizetési kötelezettsége keletkezik, amelyet az automatikus átirányítást követően a CIB Bank Zrt. biztonságos fizetési felületén bankkártyájával teljesíthet.

(19) A Vásárló tudomásul veszi, hogy az "Online fizetés" gombra kattintással, a Kereskedő (mint Vállalkozó) a teljesítést a Vásárló (mint Fogyasztó) kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg és a Fizetési Tranzakció sikeressége után, a Kártya Értékesítés Szolgáltatási Szerződés szerinti Szolgáltatás a digitális Kártyának (+Discount iCARD) a Megrendelés alapján a Rendszerben történt generálásával és a Kártya egyedi azonosító számának a Vásárló által megadott e-mail címre történő megküldésével a Szerződés maradéktalanul teljesül és a Vásárlás nem visszavonható.

(20) A Vásárló a sikeres Kártya Megrendelés alapján megfizetett összeget vissza nem igényelheti és 45/2014. (II.26.) kormányrendelet 29. § (1) bekezdése alapján tudomásul veszi, hogy felmondási jogát elveszti, a Kártya Értékesítés Szolgáltatási Szerződéstől elállási joga nincs és a Kártya Értékesítés Szolgáltatási Szerződést maradéktalanul teljesítettnek tekintik a Felek.

(21) A kedvezmény.HU Webáruház a CIB Bank által biztosított biztonságos bankkártyás fizetési megoldást nyújtja a Vásárlónak. A biztonságot az adatok szétválasztása alapozza meg. A Webáruház a megrendeléssel kapcsolatos információkat kapja meg a Vásárlótól, a CIB Bank pedig kizárólag a fizetési tranzakcióhoz szükséges kártyaadatokat a 256 bites TLS titkosítással ellátott fizetőoldalon. A fizetőoldal adattartalmáról a Webáruház nem értesül, azokat csak a CIB Bank érheti el. A Tranzakció eredményéről a fizetést követően a Webáruház oldala tájékoztatja. A bankkártyás fizetéshez az Ön internet böngésző programjának támogatnia kell a TLS titkosítást. A vásárolt áru/szolgáltatás ellenértéke, a kifizetett összeg azonnal zárolásra kerül kártyaszámláján.

(22) A Kártya Megrendelést a Kereskedő kizárólag akkor fogadja el, ha a Vásárló a Megrendeléshez szükséges valamennyi adatot a kapcsolódó űrlapokon maradéktalanul megad. A Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető, a Szolgáltatást érintő bármely késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli.

(23) A Vásárló a Megrendelés leadásával ("Online fizetés" gombra kattintással) nyilatkozza, hogy a jelen Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltakat elolvasta, megértette, elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

(24) Kereskedő a Megrendelés alapján létrejött Kártya Vásárlást, az "Online fizetés" gombra történt sikeres Tranzakció alapján a Vásárló részére elektronikus úton (Megrendelésben megadott e-mail címre) igazolja vissza.

(25) Egyes Kártya termékek fix összegért, mások a Vásárló által - bizonyos esetkben egy minimális és egy maximális feltöltési limitsávon belül - szabadon meghatározott Feltöltési Értéken vásárolhatók meg.

(26) Amennyiben Vásárló (a továbbiakban úgyis, mint Adományozó) Adománykártyát vásárol, akkor jelen Szerződési Feltételek Adománykártya Megrendelés során történt elfogadásával Adományozó nyilatkozza, hogy tudomással bír arról a Ptk. 6:589. § -a szerint a választott Adománykártya megvásárlásával, annak teljes összegével a Rendszerben rögzített általa, mint Adományozó által kijelölt Civil Program Adatlap szerint meghatározott közérdekű cél megvalósítására ingyenesen, az Adománykártya Vásárlással a Kártya jellegétől és a Vásárló döntésétől függően egyszeri vagy folyamatos, pénzbeli támogatás(oka)t (mint vagyoni szolgáltatást) teljesít az "Online fizetés" gombra kattintással, és a kapcsolódó sikeres bankkártyás fizetést követően közte és az Adománykártyát Kibocsátó Civil Szervezet (a továbbiakban, mint a támogatás címzettje, Támogatott) között létrejött Adománylevélben rögzített feltételek szerint a megfizetett összeg felhasználására a Támogatott a Civil Programban kitűzött cél(ok) megvalósítása érdekében, az abban megjelölt célcsoport javára visszavonhatatlanul jogosulttá válik.

(27) Amennyiben az Ajándékutalvány Kártyát a Vásárló nem a kedvezmény.HU Webáruházban, hanem a Kereskedő kijelölt üzletében vásárolja meg, akkor Kereskedő a kijelölt üzletben végzi el közvetlenül a Feltöltést az Elszámolóházban és a Vásárlás összege Kereskedőnél fizetendő. Ebben az esetben is a sikeres Tranzakció alapján a Vásárló részére elektronikus úton (Megrendelésben megadott e-mail címre) kerül megküldésre a visszaigazolás.

(28) Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy a Weboldalon, az adott Ajánlatban szereplő Szolgáltatás igénybevételére jogosító Kártya megvásárlására nyitvaálló időtartamot annak lejárata esetén legalább 24 órával, akár több alkalommal is meghosszabbítsa.

(29) A Kereskedő kötelezettsége a fentiekben meghatározott Kártya Értékesítés Szolgáltatás nyújtása a Vásárló részére a jelen Szerződési Feltételek rendelkezései szerint.

(30) Jelen Szerződési Feltételek alapján a Kereskedő a kedvezmény.HU internetes áruházban vagy Kártya értékesítésre kijelölt üzleteiben biztosítja a Kártyák megvásárlását Igénybe Vevő részére, illetve ugyanezen Értékesítési Pontokon az ellenértékének kifizetését is lehetővé teszi.

(31) Egyes esetkben a kiválasztott szállítási és fizetési módok addíciós költségekkel járhatnak. Vásárló tudomásul veszi, hogy ezeket a költségeket, együtt a rendelésben szereplő (valamennyi) Kártya vételárával együtt ki kell egyenlítenie, mielőtt a Kártyát átvehetné.

(32) A Kereskedő tájékoztatja a Vásárlót és a Vásárló tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás Weboldalán az egyes Kártyák mellett feltüntetett árak csak és kizárólag a Kártya vételárát tükrözik. A Vásárló által ténylegesen fizetendő díjak a szállítási és fizetési mód függvényében változhatnak.

(33) Kereskedő tájékoztatja a Vásárlót és Vásárló tudomásul veszi, hogy bizonyos Kártyák csak bizonyos fogyasztói kör számára használhatók fel (továbbiakban Speciális Kártyák, így például a MASPORT Szabadidősport Kártya). Miután egyes Kártya bemutatóra szóló dokumentum, ezért Kereskedő a vásárlás folyamán nem vizsgálja azt a tényt, hogy a Vásárló önmaga jogosult-e a Speciális Kártya megvásárlására és használatára. Vásárló tudomásul veszi és egyetért azzal, hogy Kereskedőt nem terheli semminemű felelősség amiatt, ha a Vásárló olyan Speciális Kártyát vásárol és kísérli meg ezekkel a Szolgáltatás igénybevételét, amelyhez nem rendelkezik a megfelelő jogosítványokkal, ezért az Elfogadóhely tőle a Szolgáltatást megtagadja, vagy ebből az összeférhetetlenségből bármilyen hátránya származik.

(34) Elektronikus (kedvezmény.HU Webáruházban történt) vásárlás esetén a Vásárlási Tranzakció utolsó lépcsőjeként Kereskedő e-mailben értesíti a Vásárlót a Vásárlási Tranzakció befogadásának sikerességéről. A Vásárlási Tranzakció akkor tekinthető véglegesítettnek, amikor Vásárló számára ez a visszaigazoló e-mail hozzáférhetővé válik.

(35) Vásárló kijelenti, hogy tudatában van annak, hogy a megvásárolt Kártya digitális és/vagy analóg biztonsági megoldásokat tartalmazhat, amelyek technológiája védi a Kártyát a hamisítás ellen. Vásárló a Kártya megvásárlásával kötelezi magát arra, hogy a Kártyát kizárólag a Kártyával elérhető Szolgáltatás igénybevételére használja, annak biztonsági megoldásait lemásolni, leutánozni, reprodukálni nem próbálja, és tudomásul veszi, hogy a Kártyák azok rendeltetésétől eltérő módon való felhasználása, másolása, utánzása, reprodukálása polgári jogi vagy büntetőjogi felelősséget vonhat maga után.

(36) A Szolgáltató, illetve a szerződésben álló Partner vagy annak megbízásából a Kártya elfogadás helyszínén tevékenykedő közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat ellenőrizheti, hogy a Felhasználó eredeti Kártyával rendelkezik-e. Amennyiben Szolgáltató, vagy szerződött Partnere vagy az előbbiek megbízásából a Kártya elfogadás helyszínén közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat azt észleli, hogy a Kártyán a biztonsági jelek sérültek, hiányosak, azokon szándékos rongálás jeleit vélik felfedezni, vagy azokat reprodukáltnak, másoltnak ítélik meg, a Kártya használójától a Szolgáltatás igénybevételére való jogosultságot megtagadhatják. Az ilyen indoklással történt bármilyen előny elmaradása miatt Igénybe Vevő semmilyen kártérítési igénnyel nem léphet fel Szolgáltatóval szemben.

(37) Az elektronikus (kedvezmény.HU Webáruház) alapú Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele, hogy az Igénybe Vevő rendelkezzen Internet hozzáféréssel és működő e-mail postafiókkal.

(38) Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy egyoldalúan, bármikor megváltoztassa a Kártyák vételárát, illetve a járulékos költségek (így például a plasztikkártya esetén a kiszállítási díj) mértékét. Vásárló ezt tudomásul veszi.

(39) A Szolgáltatást érintő információk, felvilágosítások megadására, illetve az ilyen jellegű reklamációk kezelésére a Kereskedő a +36 1/9505094-es vagy a +36 2064996446-os számon telefonos, valamint a www.kedvezmeny.hu/service lapon keresztül a megkeresésekre legkésőbb 3 (három) munkanapon belül válaszadásra képes on-line ügyfélszolgálatot működtet.

(40) A Megrendelést a Kereskedő a Weboldalon közzétett Szerződési Feltételekkel teljesíti.

(41) A Kereskedő a Vásárlót Megrendelése állapotáról, valamint az azzal kapcsolatos további teendőkről folyamatosan, a Megrendelés folyamatába beépített kommunikációval és/vagy a Megrednelésben megadott vásárlói e-mail címre küldött üzenetben tájékoztatja.

(42) Amennyiben a Kártya aktiválása során vagy bármely Szolgáltatás folyamatban elvégzett Regisztráció, vagy a Megrendelés során Igénybe Vevő hibás adatot adott meg (ideértve például félreklikkelést), vagy ha a Megrendeléssel kapcsolatosan - még annak lezárása előtt - módosítani szeretne bármely adaton, a böngésző ”Vissza” funkciójával a folyamatban egy korábbi állomására léphet és az ott elérhető adatlapon a helyes adatokat megadhatja.

(43) Amennyiben egy már leadott és véglegesített Megrendeléshez kapcsolódóan észlel Igénybe Vevő vásárlási szándékai szerint bármely hibát (így különösen például tévedésből rögzített több Kártya darabszámot egy Kártya termékből, vagy meggondolta magát és mégsem ajándékozza el a Kártyát), akkor lehetősége van az "Online fizetés" gombra kattintást követően is ezt javítani; de még a a CIB Bank fizetési felületen a Fizetési Tranzakció elindítását (ez jelenti a Bankkártya szám megadását, érvényességi idővel, névvel, CVC kóddal és a díjfizetési folyamat elindítást) megelőzően köteles ezt a tévedését haladéktalanul korrigálni, javítani. Az Igénybe Vevő ezen késedelméből eredő károkért Szolgáltató nem tartozik felelősséggel, a sikeres Fizetési Tranzakciót követően Igénybe Vevőnek a Megrendeléstől elállási joga nincs.

11. § A SZOLGÁLTATÁS ÉS A KÁRTYA DÍJA

11. § A SZOLGÁLTATÁS ÉS A KÁRTYA DÍJA

(1) Igénybe Vevő vállalja, hogy a Rendszerben elérhető bármely fizetős Szolgáltatásért, vagy Kártyáért fizet, függetlenül a Szolgáltatás, vagy a Kártya későbbi felhasználásától vagy attól, hogy a vásárlás időpontjában fennálló és elérhető Ajánlatok a későbbiekben fennállnak-e vagy sem. A Szolgáltatás keretében (ideértve a Kártya vásárlást is) foglalásra, illetve bármely egyéb, fizetés nélküli Vásárlási Tranzakció lebonyolítására nincs lehetőség. A Kereskedő vagy a Kártya Kibocsátó Partner a bankkártyás fizetési mód szerint minden vásárlásról vagy igazolást (pl.: Adománykártya vásárlás esetén); vagy nyugtát/számlát állít ki (pl.: Ajándékutalvány Kártya vásárlásakor). A Vásárló felelősséget vállal minden díj kellő időben történő megfizetéséért.

(2) A Szolgáltatás vagy a Kártya árának meghatározása a Kártya Kibocsátóval létrejött megállapodása alapján, kizárólagosan Szolgáltató hatáskörébe tartozik.

(3) A Vásárló tudomásul veszi, hogy a vásárlásról kiállított igazolást; vagy nyugtát/számlát az azt kibocsátó Kereskedő vagy a Kártya Kibocsátó Partner saját székhelyén őrzi meg, azokat a Vásárló részére Szolgáltató kizárólag egy alkalommal, elektronikusan (e-mailen) küldi meg a sikeres Vásárlási Tranzakció visszaigazolásakor. Amennyiben a Vásárló számla másolatot szeretne, minden a kedvezmény.HU Weboldalon keresztül teljesített Megrendelés pénzügyi bizonylata (nyugta/számla) a Sajt Fiók "Vásárlásaim" lapjáról .PDF formátumban - a Fiók felfüggesztéséig vagy törléséig - letölthetők. Egyéb nyugta/számla igény kizárólag az azt Kibocsátó felé, írásban, ajánlott postai levél útján vagy a Kibocsátó e-mail címére megküldött külön erre irányuló kérelem alapján lehetséges, amely nem része a Szolgáltatásnak.

(4) Vásárló tudomásul veszi, hogy a megindított Vásárlási Tranzakció véglegesítése azt jelenti, hogy elismeri a hatályos Szerződési Feltételek és az Adatvédelmi Tájékoztató kötelező érvényét, és szándékában áll a vásárlások ellenértékét megfizetni.

(5) Vásárló a Kártya vagy a Szolgáltatás, és az addíciós szolgáltatások ellenértékét a kedvezmény.HU Weboldalon rögzített Megrendelés alapján kizárólag Bankkártyával on-line üzemmódú virtuális elektronikus kártyaelfogadó terminálon (VPOS) egyenlítheti ki (elsődleges fizetési mód).

(6) Kereskedő üzleteiben vagy kivételes esetekben, Szolgáltató Banki átutalás (előre utalás) vagy Készpénzes fizetési módot is engedélyezhet.

(7) Készpénzes fizetési mód esetén Vásárló a vásárlás ellenértékét a Kártyákat átadó Kereskedőnek készpénzben fizeti meg. Készpénzes fizetési mód esetén a Kereskedő a fizetéskor kiállítja ki és átadja a nyugtát/számlát a Vásárlónak.

(8) Bankkártyával történő fizetésnél a Vásárló a kedvezmny.HU Weboldalon a bankkártyák szimbólumaival megjelölt betéti és hitelkártyákkal vásárolhat. A fizetéshez a Vásárlót a CIB Bank biztonságos fizetési felületre irányítjuk, ahol meg kell adni a kártyatulajdonos nevét, a bankkártya számát, CVC2 vagy CVV2 kódját és lejárati dátumát. A Vásárló által megadott adatok ellenőrzésre kerülnek az érintett bank által, majd banki jóváhagyás után kerül csak véglegesítésre az adott Vásárlási Tranzakció. Bankkártyás fizetés esetén Kereskedő vagy a Kártya Kibocsátó Partner automatikusan kiállítja az igazolást; vagy a nyugtát/számlát, amely a sikeres Fizetési Tranzakciót követően, késedelem nélkül, a Tranzakciót és a Megrendelést visszaigazoló e-mailben (mellékletként) kerül megküldésre a Vásárló számára.

(9) A Szolgáltató a kedvezmény.HU Webáruházban kínált Szolgáltatásokra, vagy Kártyákra vonatkozóan fenntartja magának a mindenkori és azonnali árváltoztatás jogát. Az azonnali árváltoztatás joga nem alkalmazható a már megkezdett Vásárlási Tranzakciókra. A feltüntetett árak bruttó árak, az ÁFA összegét tartalmazzák.

(10) A Vásárló tudomásul veszi, hogy az adott Vásárlási Tranzakció akkor megy teljesedésbe, amikor a Szolgáltatás, vagy a Kártya és az egyéb addíciós szolgáltatások ellenértékét a Kereskedő részére megfizette.

12. § SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK

12. § SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK

(1) A Kártya értékének, valamint szállítási költségének kiegyenlítése a kedvezmény.HU Webáruházban kizárólag bankkártyás fizetéssel lehetséges.

(2) A Kereskedő kijelölt üzleteiben készpénzben történő fizetésre is lehetőség van, a Tranzakció (így például a készpénzben megfizetett a Kereskedő üzletében történt Ajándékutalvány Kártya feltöltést is) minden esetben az Elszámolóházban rögzítésre kerül.

(3) Az Elszámolóházban nem rögzített Fizetési Tranzakciókra jelen Szerződési Feltételek nem terjednek ki, az azokból fakadó bármilyen igénnyel kapcsolatos felelősségét Szolgáltató kizárja.

(4) A bankkártyás fizetés hátterét a CIB Bank Zrt. biztosítja.

(5) A Fizikai (plasztik) Kártyát a a Megrendelést követően elsődlegesen a Magyar Posta, vagy alternatív szolgéáltató (így például GLS) szállítja ki a megadott szállítási címre.

(6) Fizikai (plasztik) Kártya esetén - a Kártya díj rendezését követően - személyes átvételre a Kibocsátó ügyfélszolgálati irodájában (MKH IRODA, 1162 Budapest, János utca 114.) előzetes telefonos (Telefonszámok: +36 1/950-5094 vagy +36 20/499-6446) vagy e-mailben (E-mail cím: info@kedvezmeny.hu) történt időpontegyeztetést követően van lehetőség. Előzetes egyeztetést követően a Weboldalon feltüntetett átvételi pontokon is lehetőség van a fizikai (plasztik) Kártya átvételére.

(7) A fizikai (plasztik) Kártya többszöri sikertelen kézbesítése esetén fenntartjuk a jogot arra, hogy a Vásárlónak elsősorban a kedvezmény.HU Weboldalon kezdeményezett vásárlásait korlátozzuk, illetve, hogy az ilyen Vásárló saját Fiókjához való hozzáférést felfüggesszük, végső esetben a Fiókot töröljük (a Felhasználó regisztrációját) töröljük.

13. § A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA

13. § A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA

(1) Igénybe Vevő bármikor jogosult olyan tartalmú nyilatkozatot tenni a Szolgáltató felé, hogy a Szolgáltatást vagy a Kártyát a jövőben nem kívánja igénybe venni vagy Adatkezelési Hozzájárulását visszavonja. Ebben az esetben a Szolgáltató igyekszik késedelem nélkül felfüggeszteni vagy megszünteti az Igénybe Vevő saját Felhasználói Fiókját. Az Adatkezelési Hozzájárás visszavonását Igénybe Vevőnek külön-külön, valamennyi Adatkezelőnél (Jogosult, Társaság, Kereskedő, Kibocsátó, Partner) önállóan és egyenként vissza kell vonnia. Szolgáltatót nem terheli semmilyen felelősség ennek elmulasztásából Igénybe Vevő vagy Harmadik Személy felé.

(2) Az Igénybe Vevő a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani a jogviszonyt, amennyiben az Igénybe Vevő előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató tizenöt (15) napon belül súlyos szerződésszegését nem orvosolja. A Szolgáltatás keretében megvásárolt Kártya felhasználhatóságát Igénybe Vevő jelen pont szerinti felmondása semmiben nem befolyásolja.

(3) Szolgáltató a jogviszonyt jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Igénybe Vevő vagy holdudvara (így például Igénybe Vevő tulajdonosa) a Felek közötti jogviszonyra tekintettel bizonyítható módon rosszhiszeműen jár (így különösen, ha a Jogosult vagy a Szolgáltató jó hírnevét sértieni törekszik, vagy az előbbiek érdekeinek sérelmére törekedve valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt olyan színben igyekszik feltüntetni, amely Jogosult/Szolgáltató érdekeit sértve a Rendszer működésének ellehetetlenítésére törekszik), illetve amennyiben az Igénybe Vevő valamely Vásárlási Tranzakciója tizenöt (15) napon belül a Vásárlónak felróható okból nem kerül lezárásra.

(4) Szolgáltató rendes felmondással harminc (30) napos határidővel felmondhatja a jogviszonyt az Igénybe Vevő értesítése mellett.

(5) A Vásárlási Tranzakció annak véglegesítése előtt a jogviszony bármikor, következmények nélkül megszakítható.

(6) Kereskedő a Vásárlási Tranzakció véglegesítése után, egyezően Vásárló akaratával annak feldolgozását haladéktalanul megkezdi. A Vásárlási Tranzakció véglegesítése után Vásárlót a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 29. §. (1) bekezdése alapján a Kártya Értékesítés Szolgáltatás igénybevételétől való elállási jog nem illeti meg.

14. § SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS

14. § SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS

(1) A Szolgáltató szavatolja, hogy a Szolgáltatás a jogviszony hatálybalépésének napjától működőképes.

(2) A Szolgáltató minden ésszerű erőfeszítést megtesz a Szolgáltatás hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében, de nem felel azokért a veszteségekért, vagy bármiféle kárért, amelyeket a Szolgáltatás meghibásodása, vagy egyéb elégtelensége okozott. A Vásárló tudomásul veszi, hogy a folyamatos üzemeltetés a Szolgáltató előzetes tudta és szándéka ellenére is megszakadhat. A Szolgáltató ennek megfelelően nem garantálja a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó Weboldal hibamentes és zavartalan működését, illetőleg hogy a Szolgáltatáshoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz. Ilyenkor azonban a Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mielőbb újra elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a teljes vagy részleges helyreállítás tekintetében.

(3) A Szolgáltató mindent megtesz a gyors adatcsere érdekében, de nem vállal garanciát az információ késéséért, vagy esetleges elvesztéséért. A Weboldal, illetve az ott elérhető információk, dokumentációk, vagy más írott anyagok hozzáféréséből, illetve azok közvetett vagy közvetlen felhasználásából, a Honlap használatra alkalmatlan állapotáról, vagy a nem megfelelő működésből, hiányosságból, esetleges üzemzavarból, vagy félreérthetőségből eredő károkért és/vagy veszteségért való felelősséget Szolgáltató kifejezetten kizárja.

(4) A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó Honlap karbantartása érdekében, vagy egyéb biztonsági megfontolások miatt a Szolgáltatást részlegesen vagy teljes egészében szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül.

(5) A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a Szolgáltatást és/vagy a kapcsolódó Honlapot szükség szerint, időről időre továbbfejlessze vagy módosítsa, feltéve, hogy az ilyen módosítások nem változtatják meg a hatályos Szerződési Feltételekben foglaltakkal ellentétes módon a Szolgáltatás jellegét és nem hatnak hátrányosan a Rendszer funkcióira.

(6) A Szolgáltató fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó Honlap részbeli vagy teljes megszüntetésére, a Vásárló előzetes értesítése nélkül is.

(7) A Szolgáltató fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás keretében elérhető Szolgáltatások, vagy Kártyák előzetes értesítés nélküli, azonnali hatályú megváltoztatására, így árának módosítására; az adott Szolgáltatás vagy Kártya típus végleges vagy időszakos eltávolítására; vagy újabb Szolgáltatás vagy Kártya típusok bevezetésére. Az ebből eredő vélt vagy valós sérelmekért Szolgáltató a felelősségét határozottan kizárja.

(8) A Szolgáltató a Szolgáltatás keretében mindig az aktuálisan elérhető kínálatot (ideértve a Kártya kínálatot is) jeleníti meg a kedvezmény.HU Webáruházban, a Vásárlási Tranzakció indítása az akkori kínálat tükrében indítható meg, és nem jelent következtetési alapot a Kereskedő jövőbeli kínálatára nézve. Kereskedő elhárít magáról minden kártérítési igényt, amelyet vele szemben Vásárló a Webáruházban elérhető kínálatnak a módosulásából támasztani szándékozik.

(9) A Szolgáltató és Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a Szolgáltatás honlapján az egyes Ajánlatokhoz köthető és a Webáruházban illetve bármely kapcsolódó weboldalon szolgáltatott információkkal, tartalmakkal kapcsolatban, különös tekintettel a Szerződött Partnertől, vagy bármely Igénybe Vevőtől beszerzett információkra, tartalmakra nézve.

(10) Azt követően, hogy a Vásárló számára a Szolgáltatáshoz, vagy a Kártyához való hozzáférés joga biztosított (sikeres fizetéssel lezárult Vásárlási Tranzakció), a Kereskedő semmilyen jogcímen nem vonható felelősségre és vele szemben a Szerződési Feltételek valamennyi további igény érvényesítését kizárja. Kereskedő kizárólag a Szolgáltatás vagy Kártya Értékesítés Szolgáltatás lebonyolításáért felel.

(11) Azt követően, hogy a Vásárló vagy Megajándékozottja (kedvezményezettje) megkapta a Kártyáját (ideértve a digitális Kártya sorszámának megküldését a sikeres Fizetési Tranzakció alapján a megadott e-mail címre), a Szolgáltató semmilyen jogcímen nem vonható felelősségre a Kártya károsodásáért (ideértve bármely jogosulatlan használatból eredő kárt), megsemmisüléséért, vagy sérüléséért.

(12) Az elveszett, megsemmisült Kártya pótlására csak abban az esetben van lehetőség, ha a Vásárló és a kedvezmény.HU Weboldalon Regisztrált Kártyabirtokos személye megegyezik, személyét a Rendszer és - bizonyos esetkben - az Igénybe Vevőtől külön bekért okmányok összevetése egyértelműen azonosítja, az eredeti Kártya pontosan beazonosítható, a Kártya pótlását jogosult Kártyabirtokos kifejezetten kéri és annak díját előre megfizeti. A Kártyabirtokos tudatában van annak és egyetért azzal, hogy a pótlásként kiállított új Kártya kiállításával egy időben az eredeti Kártya sorszámát (vonalkódját és az ahhoz tartozó NFC számot ha van) Szolgáltató érvényteleníti, így az a későbbiekben nem alkalmasak a kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére. Az ebből az okból történő érvénytelenítéséből eredő felelősséget Szolgáltató kifejezetten kizárja.

(13) A Szolgáltató, vagy a Kereskedő csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákkal okozott károkért felel és ebben az esetben sem haladhatja meg a felelősségük összes mértéke a Vásárlási Tranzakció értékét.

(14) A Regisztrált Kártyabirtokost, bármely regisztrált és PIN-kódot kapott a Saját Fiók Bejelentkezéshez használható Kártya sorszáma/PIN-kód párosítás titkos és biztonságos kezelésével kapcsolatosan kizárólagos felelősség terheli. A Regisztrált Kártyabirtokos (a továbbiakban úgyis, mint Felhasználó) ezen adatokat nem adhatja ki harmadik személynek, és nem használhatja más Regisztrált Kártyabirtokos Kártyaszámát/PIN-kódját, illetve nem kísérelheti meg más hozzáférések használatát. A Regisztrált Kártyabirtokost teljes körű felelősség terheli a Saját Felhasználói Fiókjához tartozó összes aktivált Kártyaszám/PIN-kód párossal, illetve azon keresztül történő mindennemű vásárlással és egyéb tevékenységgel kapcsolatban. A Felhasználó vállalja, hogy haladéktalanul értesíti a Szolgáltató ügyfélszolgálatát adatainak bármilyen illetéktelen felhasználása, illetve a biztonság egyéb módon való megsértése esetén. Az aktivált Kártyaszám/PIN-kód tárolásából vagy annak Harmadik Személy részére való átadásából fakadó károkért a Szolgáltató nem felel.

(15) Az Igénybe Vevő kijelenti, hogy az általa a Kártya aktiválás (vagy bármely más lapon történt felhasználói regisztráció), vagy a Vásárlási Tranzakció során megadott adatok a valóságnak megfelelően kerültek megadásra a regisztrációs űrlapokon; illetve minden olyan alkalommal, amikor azt a Szolgáltatás igénybevétele során kérjük. A Szolgáltató, vagy Kereskedő kizárja bármely regisztráció, vagy a Vásárlá során helytelen vagy működésképtelen adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért való felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Igénybe Vevőtől. A Szolgáltató az Igénybe Vevő adataiban történt változások bejelentésének elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Igénybe Vevőtől.

(16) Amennyiben Vásárló a fizetést Bankkártyával végzi, Kereskedő még a fizetési folyamat megindítása, azaz bármilyen, a Bankkártyához vagy Vásárló bankszámlájához kapcsolódó adat bekérése előtt Vásárlót a fizetést bonyolító és validáló bank biztonságos fizető oldalára irányítja. Az ott megadott adatokhoz Kereskedő semmilyen formában nem fér hozzá, ezért az azokkal történt esetleges visszaélés esetén Kereskedő felelőssége teljes egészében kizárt. Vásárló nem hivatkozhat arra, hogy a Bankkártyája, vagy bankszámlájának használata során keletkezett mindenkori kára visszavezethető lenne Kereskedővel történt bármilyen jogviszonyára.

(17) A Vásárló tudomásul veszi, hogy a Kereskedő nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely a Bankkártyával történő fizetés során vagy annak következtében keletkezik, így azért sem, ha a Bankkártya elvesztését a Vásárló nem jelentette be a Bankkártyát kibocsátó Pénzintézet felé. A Kereskedő különösen nem vállal felelősséget az alkalmazott fizetési megoldás hibáiért, hiányosságaiért vagy biztonságosságáért.

(18) A Kereskedő kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Vásárló, a Szolgáltató, vagy az Ajánlatot tett Szerződött Partner, vagy bármely más Harmadik Személy szerződéses- illetve jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott.

(19) Jogosult, Kereskedő, Szolgáltató, Kártya Kibocsátó nem vonható felelősségre semmilyen olyan kárért, amelyet az Igénybe Vevő vagy bármely Harmadik Fél elszenvedhet annak eredményeként, hogy az Elfogadóhely Partner nem teljesíti az Ajánlat szerinti bármely kötelezettségét (beleértve a Partner megszűnését, felszámolását, végelszámolását, csődeljárás alá kerülését, illetve bármilyen elérhetetlenségét is).

15. § VIS MAIOR ÉS MÁS VÉSZHELYZETEK

15. § VIS MAIOR ÉS MÁS VÉSZHELYZETEK

(1) Amennyiben háború, lázadás, terrorcselekmény, sztrájk vagy sztrájknak nem minősülő megmozdulás, behozatali vagy kiviteli embargo, baleset, tűz, blokád, árvíz, természeti katasztrófa, súlyos energiaellátási zavar vagy más olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály következményeképpen, amely az Igénybe Vevő, illetőleg a Kereskedő, vagy Szolgáltató, vagy Jogosult, vagy Partner hatókörén kívül esik, ezért valamelyikük nem képes valamilyen szerződéses kötelezettségének eleget tenni, úgy ezen Szerződő Fél nem tartozik felelősséggel semmilyen veszteségért vagy kárért, amely ezen események következtében előállt.

(2) Jelen Szerződési Feltételek alapján Szerződő Felek egymás közötti hatályos jogviszonyaik tekintetében vis maiornak minősítik és ebben a formban ismerik el bármely vírus vagy más egyéb okozta járvány helyzetet is, amennyiben az a szokásos munkamenet módostását kívánja meg, vagy bármely szolgáltatás zavartalan nyújtását gátolja.

16. § PANASZKEZELÉS, FOGYASZTÓVÉDELEM

16. § PANASZKEZELÉS, FOGYASZTÓVÉDELEM

(1) A Kártya Birtokos vagy a Szolgáltatást Igénybe Vevő a Szolgáltató Ügyfélszolgálatán tudja jelezni esetlegesen felmerülő panaszait.

(2) A Szerződési Feltételek "Jogi Nyilatkozat" részben meghatározott Szolgáltató működteti a kedvezmény.HU online és telefonos Ügyfélszolgálatot, melynek elérhetőségei:

a) Telefonos Ügyfélszolgálat: munkanapokon 9-15 óra között, +36/20/4-996-446

b) A kedvezmény.HU Online Ügyfélszolgálat ide kattintva érhető el, vagy

c) írjon a info@kedvezmeny.hu e-mail címen.

d) Személyes Ügyfélszolgálat előzetes időpontegyeztetés alapján: 1162 Budapest, János u. 114.

c) Postacím: kedvezmény.HU, 1162 Budapest, János u. 114.

(3) Ajánlattevő (Kedvezményadó) Partner kötelezi magát arra, hogy a Fogyasztó felé a jogos árkedvezmény biztosításának bármely neki vagy munkatársainak felróható elmaradása miatt, teljes körűen és korlátozásmentesen helytáll.

(4) Kártya Elfogadóhely helytállási kötelezettsége akkor következik be, ha a Fogyasztó a Partner részére (annak elérhetőségeire) legkésőbb az adott Partnerhez tartozó bármely Elfogadóhelyen történt vásárlástól számított 15 (tizenöt) napon belül írásban panaszt tesz az elmaradt és általa a Partner Ajánlata szerint jogosnak vélt Kártya alapú Partner szolgáltatással kapcsolatban.

(5) Kártya Birtokos a Partner mulasztását, a tényleges vásárlást igazoló nyugta vagy számla másolatának (amelyből az Ajánlat szerint például a vásárlási kedvezményt a Partnernek biztosítania kellett volna)  és a vásárláskor használt Kártya számának, valamint az eset rövid leírásának és a ebben a formában a panaszának a megküldésével a vásárlástól számított 15 (tizenöt) napon belül a Szolgáltató részére is bejelentheti, amelynek beérkezése ugyanúgy, mint a (4) bekezdés szerinti bejelentés, a jogos Kártya alapú és konkrét Ajánlat szerinti teljesítéssel kapcsolatos utólagos helytállási kötelezettséget keletkeztet Partner részére.

(6) A Szolgáltatónak történt bejelentést követő naptól számított 5 (öt) munkanapon belül a Szolgáltató ellenőrzi a Fogyasztó kedvezményre való jogosultságát, a mulasztás igazolását a Fogyasztó által bemutatott számla, vagy egyéb bizonylat (pl.:blokk, pénztárbizonylat) alapján, valamint a Partner által az érintett Ajánlatban vállalt kötelezettségek egybevetésével.

(7) A Szolgáltató a fogyasztói panaszról az Ajánlattevő Partnert a panasz beérkezését és előzetes ellenőrzését követő 15 (tizenöt) munkanapon belül tájékoztatja, aki a fogyasztói panaszt köteles kivizsgálni, és arról álláspontját közölni a Szolgáltatóval.

(8) Amennyiben például a Partner által az Ajánlatában vállalt jogos árkedvezmény megadása elmaradt, a Partner utólagosan az Ajánlatban szereplő (regisztrált) árkedvezmény vásárlás összege alapján számított értékét köteles a Fogyasztónak közvetlenül, vagy a Szolgáltató helytállása esetén a Szolgáltató által a Partner irányába kibocsátott számla alapján közvetetten megtéríteni.

(9) A Szolgáltató a hozzá beérkezett bejelentéssel kapcsolatban a Fogyasztói Panasz kivizsgálását követően a Fogyasztót (úgyis, mint az adott Kártya Birtokosát) elektronikus úton (így például e-mailben) tájékoztatja a kivizsgálás eredményéről.

17. § AZ AJÁNLATTÉTEL ÉS MÓDOSÍTÁS, AZ AJÁNLAT IGÉNYBEVÉTELE, ELSZÁMOLÁS

17. § AZ AJÁNLATTÉTEL ÉS AZ AJÁNLAT IGÉNYBEVÉTELE, ELSZÁMOLÁS

(1) A Partner a Szolgáltatás használatával a Kártya Birtokosok számra - a Rendszerben meghatározott és általa választható Ajánlat elérési formában (így például a kártyafelmutatással vehető igénybe az Ajánlat) - tesz Ajánlatot, amelyben kötelezettséget vállal arra, hogy a Kibocsátó által kibocsátott és a Rendszerben elérhető Kártya Alapú Szolgáltatáshoz hozzáférést kapott, érvényes Kártya Birtokosa a jelen Szerződési Feltételekben meghatározott jogosultság alapján, az Ajánlatban szereplő terméket a Partnernek az Ajánlatban vagy arra vonatkozóan meghatározott és a Partnernél elérhető és megismerhető feltételei szerint megvásárlásárolhatja vagy átveheti, illetve az adott Partner szolgáltatást igénybe veheti.

(2) A Partner a Szolgáltató által számára biztosított Partner adminisztrációs felületen (ideértve a papíron rögzített Ajánlatot is) rögzíti Ajánlatát.

(3) A Partner által rögzített Ajánlatnak a www.kedvezmeny.hu címen elérhető adatbázisban közzététele lehet ingyenes (így például a Rendszerben nyilvántartott és érvényes Magyar Kedvezményhálózat márkalogós Kártya felmutatásával igénybe vehető Ajánlat), vagy visszterhes (így például az Élménykártya funkcióval elérhető Ajánlat). Visszterhes Ajánlat Közzétételi Szolgáltatás a kedvezmény.HU Business Szolgáltatás.

(4) Az, hogy az Ajánlat a Rendszerben elérhető melyik Kártya funkció használatával és hogyan (így például: Kedvezménykártya/kártyafelmutatással, vagy Ajándékutalvány Kártya/az Egyenleg terhére, vagy Adománykártya/nincs ellenszolgáltatás, vagy Szociális Kártya/az Egyenleg terhére, vagy Élménykártya/beváltással, vagy a KedvezményPont alapú Törzsvásárlói Kártya funkció/beváltással; ezek egyben az Ajánlat igénybevételének "vagy-vagy" lehetséges módjai, gyakorlatilag az Ajánlat típusa) vehető igénybe az Ajánlat jellege szerint, annak rögzítésekor a Szolgáltató által a meghatározott típus lehetőségek közül, a Partner által kiválasztott igénybevételi mód határozza meg.

(5) Az, hogy a Partner által a Rendszerben rögzített Ajánlatot ki (melyik Kártya Birtokos) veheti igénybe és milyen módon (Kártya funkciók) a Szerződési Feltételek határozzák meg (így például a kártyafelmutatással igénybe vehető Ajánlatokat csak az a Kártya Birtokos veheti igénybe, aki a Rendszerben nyilvántartott, érvényes (az MKH Érvényességi Idő még nem járt le) Magyar Kedvezményhálózat (védjeggyel ellátott) márkalogós Kártyával rendelkezik. 

(6) Igénybe Vevő Ajánlathoz való hozzáférési jogának feltételeit Szolgáltató határozza meg és visszterhes Szolgáltatásként Kereskedő értékesítheti közvetlenül az Igénybe Vevő vagy a Kártya Kibocsátó részére.

(7) A Rendszerben a Partner által rögzített Ajánlat igénybevételére csak a (6) bekezdés alapján jogosultságot szerzett Kártya Birtokos jogosult.

(8) Az Ajánlatban foglaltak teljesítéséért teljes körűen és kizárólagosan az Ajánlatot tett Partner a felelős (a továbbiakban úgyis, mint Kötelezett).

(9) Jogosultat, Szolgáltatót, Kereskedőt a Partner Ajánlattal kapcsolatban semmilyen felelősség nem terheli, velük szemben Igénybe Vevő az Ajánlatra történő hivatkozással semmilyen igényt nem érvényesíthet.

(10) A Partner ráutaló magatartással a Rendszerben rögzíti az Ajánlatot, amely Ajánlattevő Partner Kötelezettségvállaló Nyilatkozat (ideértve a papíron megkötött Kedvezményadói Partnerszerződést is) olyan szerződésen alapuló kötelezettségvállalás, amely a jelen Szerződési Feltételek - és az abban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., mint háttérjogszabály - szerint - az Ajánlat rögzítésével azonnal vagy egyes esetekben az Ajánlat Szolgáltató általi jóváhagyásával - létrejövő szerződéses jogviszony alapján keletkezik az Ajánlatot rögzítő és ezzel a Nyilatkozatot tevő Partner és 

a) az Ajánlat igénybevételére jogosult Kártya Birtokos között (az Ajánlat tevő Partner azt vállalja, hogy az Ajánlat igénybevételére jogosító Kártya Birtokosának az Ajánlat szerint szolgáltat, vagy értékesít, vagy ingyenesen átad).

b) az Ajánlat közzétételét biztosító Szolgáltató között (az érvényes Ajánlat közzététele során a Partner Rendszer Szolgáltatást vesz igénybe, amelynek során a Szolgáltató - az Ajánlat Kártya funkciókhoz kötött típusától függően - közzétételi helyet biztosít a www.kedvezmeny.hu internetes címen lévő adatbázisban, illetve kereső rendszerben Partner részére).

a) és b) esetben a Partner jelen Szerződési Feltételek és az itt nem szabályozott kérdésekben a Ptk. szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel, amennyiben az Ajánlat szerint vállalt kötelezettségét nem teljesíti a Kártya Birtokos felé, illetve az Ajánlat Közzétételi Szolgáltatás igénybevételével a Szolgáltatónak kárt okoz (Konktraktuális Felelősség).

(11) A szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint (Deliktuális Felelősség) felel Partner

a) a Rendszer (ideértve például a www.kedvezmeny.hu címen elérhető adatbázist, szoftvert és bármely szellemi terméket, márkalogókat), illetve az Ajánlat igénybevételére jogosító Kártyán elhelyezett védjegy Jogosultjának okozott károkért.

b) a Kártya Kibocsátónak okozott károkért. 

(12) A papíron létrejött Kedvezményadói Partnerszerződés jelen Szerződési Feltételek szerint Egyoldalú Kedvezményadói Partner Nyilatkozatnak minősül.

(13) Partnernek az Ajánlat alapján történt kötelezettségvállalása a Jogosult, vagy a Kereskedő, vagy a Szolgáltató részére kártérítési igényt alapoz meg abban az esetben, ha

a) az Ajánlat az Igénybe Vevőre, vagy a Jogosultra, vagy a Szolgáltatóra, vagy a Kereskedőre nézve sérelmes.

b) az Ajánlattevő az Ajánlat alapján fennálló teljesítési kötelezettségének a jogosult Igénybe Vevő irányába nem tesz eleget és ezzel a Ptk. szerinti kontraktuális felelőssége alól nem menti ki magát.

(14) A Civil Szervezetekre a Civil Programok vonatkozásában, a Partner által rögzített Ajánlat és az azzal kapcsolatos kötelezettségekre vonatkozó Szerződési Feltételeket kell alkalmazni.

(15) A Vállalkozás (ideértve az egyéni vállalkozót is), vagy a Civil Szervezet, vagy az Önkormányzat, vagy bármely más gazdálkodó szervezet, aki a Rendszerben, azon kívül elérhető szolgáltatást (beleértve a termékértékesítést is), így különösen Ajánlatot (ideértve bármely Programot vagy Rendezvényt) rögzít, vagyis Igénybe Vevő részére Kártya Alapú Szolgáltatás keretében Rendszeren kívüli szolgáltatást biztosít, jelen Szerződési Feltételek szerint Partnernek minősül.

(16) A papíron létrejött Kedvezményadó Partnerszerződések is a jelen Szerződési Feltételek és Adatvédelmi Tájékoztató alapján jönnek létre és a Szerződési Feltételekben vagy Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltak módosítása ezen szerződéstípus esetében is a módosítás Weboldalon történt közzé tételével (elektronikus kifüggesztésével) külön értesítés nélkül a vonatkozó szabályok szerint hatályosul. 

(17) Az Ajánlat rögzítésével az Ajánlattevő arra vállal kötelezettséget, hogy az adott védjegy (így például a kártyafelmutatással igénybe vehető vásárlási kedvezmény esetén a Magyar Kedvezményhálózat "almás" márkalogó) alapú Szolgáltatás keretében az Ajánlatban rögzítetett módon és Érvényességi Idő alatt a szolgáltatását/termékeit az adott Kártya Alapú Szolgáltatás igénybevételére jogosult Kártya Birtokos számára hozzáférhetővé teszi és az Ajánlatban foglaltak szerint, mint Igénybe Vevőnek - a közöttük létrejött jogviszony alapján - a Kártya használatához kötötten biztosítja.

(18) Ha az Ajánlattevő Partner nem teljesíti az Ajánlatban vállalt kötelezettségeit az Igénybe Vevő felé, akkor a Kártya Birtokos részére az elmaradt előnyt (így például a Rendszer nyilvántartása szerint érvényes Magyar Kedvezményhálózat márkalogós Kártya felmutatásával igénybe vehető, de a Partnernek felróhatóan elmaradt vásárlási kedvezményt) utólagosan a Szerződési Feltételek szerinti, legkésőbb a Panaszkezelési folyamat lezárását követően Partner köteles megtéríteni az Ajánlat igénybevételére jogosultsággal rendelkező Kártya Birtokosnak, vagy az Igénybe Vevőt köteles más módon, legalább az elmaradt kedvezménynek megfelelő értéken kárpótolni.

(19) A Partner kötelezettség megszegésére tekintettel Jogosult, Kereskedő, Szolgátató valamennyi az adott védjegy alapú Kártya Szolgáltatás sérelme okán keletkezett vagyoni kárát és nem vagyoni sérelmét érvényesítheti a Partnerrel szemben.

(20) Ha az Ajánlatban szereplő Partner szolgáltatás igénybevétele vagy a Partner által forgalmazott termék Ajánlat szerinti megvásárlása vagy átvétele, az Ajánlatban szereplő feltételek fennállása mellett és az arra való Kártya alapú jogosultság (Rendszerben érvényes  Kártya, amely az adott szolgáltatásra jogosít) szerint megalapozott, de a Partner nem teljesíti az általa az Ajánlatban rögzített kötelezettségét, akkor az Igénybe Vevő Kártya Birtokos hátrányos helyzetét a Szolgáltató is megszüntetheti, vagyis az Igénybe Vevőt a Partner - mint Márka Partner - helyett a védjegyet ért (például hírnévvel kapcsolatos) hátrány enyhítése céljából kártalaníthatja. Ebben az esetben a Szolgáltató az Ajánlat elmaradt teljesítéséből fakadó, az Igénybe Vevőt ért kár összegét és annak a Szolgáltató általi kártyalanításhoz kapcsolódó valamennyi járulékos költségét - mint igényt -, kiegészítve a márkalogó alapú sérelem díj igénnyel, Szolgáltató közvetlenül érvényesítheti Partnerrel szemben, vagy annak érvényesítése céljából Harmadik Személyt megbízhat, vagy ezen igényét Harmadik Félre engedményezheti a Partner hozzájárulása nélkül.

(21) A Szolgáltató az Igénybe Vevőt az Ajánlat alapján, az elmaradt teljesítésből fakadó kötelezettségszegést elkövető Partnerrel szembeni - az adott Ajánlathoz kapcsolódó - minden további igénye érvényesítéséről saját javára lemondatja, amikor az Igénybe Vevő helyébe lép, és az Igénybe Vevőt Partner helyett kártalanítja.

(22) Az Ajánlatot tett Partner a Szolgáltató által a Partner rendelkezésére bocsátott márkalogók (védjegyek) használatára, kizárólag a Kártya Elfogadás tényének és a kapcsolódó Ajánlatok Kártyával történő igénybevételi lehetőségének kommunikációja kapcsán jogosult.

(23) A Kártya alapú Szolgáltatás jellegétől függően, egyes Ajánlatok közzétételéhez és az Egyoldalú Kedvezményadói Partner Nyilatkozatból levezethető szerződéses jogviszonyok létrejöttéhez (hatályba lépéséhez) a Szolgáltató előzetes jóváhagyása szükséges, amit Partner tudomásul vesz.

(24) Az Ajánlattevő Partner által korábban rögzített Ajánlat módosítása főszabályként az eredeti Ajánlatot a hatályos Szerződési Feltételek szerinti felmondási idővel szünteti meg (az Ajánlat szerint a felmondási időtartam alatt az Ajánlattevő Partner teljesítési kötelezettsége fennáll) és ezzel párhuzamosan a módosítással az új Ajánlat az adatlap tartalma szerint létrejön (egyes esetekben a Szolgáltató jóváhagyását követően hatályos a Szerződés).

(25) A Szolgáltató kizárólag az írásban, papíron a Partner cégszerű aláírásával az erre rendszeresített űrlapon az Ügyfélszolgálatra postai vagy elektronikus úton (az info@kedvezmeny.hu e-mail címre) eljuttatott vagy Bejelentkezés után a Partner  adminisztrációs felület "Ajánlatok" gomb alatti részben tett módosításokat tekinti érvényesnek.

(26) A Partner törzsadatok módosításának hatályba lépését követő legkésőbb 8 munkanappal a Partner köteles a változásokat jelezni az Ügyfélszolgálaton vagy átvezetni a Bejelentkezés után a Partner adminisztrációs felületen. A naprakész Partner adatokért a Partner tartozik kizárólagos felelősséggel (ideértve a végelszámolás, felszámolás vagy csődeljárás keretében vagy más okból és módon történt megszűnést vagy tevékenységgel való felhagyás esetéből fakadó változásokat is).

(27) Az Ajánlat módosítások főszabályként a Szolgáltató által történő jóváhagyással lesznek hatályosak. A módosítások tudomásulvételét Szolgáltató az Ajánlatot tett Partnernek küldött rendszer üzenetben vagy válasz e-mailben erősíti meg.

(28) A Rendszerrel kapcsolatos általános jellegű vagy működésbeli változásról, illetve technikai megoldások bevezetéséről szóló tájékoztatást Szolgáltató a hivatalos kedvezmény.HU honlapon keresztül teljesíti. Az ilyen formában közzétett változásokat a Partner köteles nyilvántartásában átvezetni, majd alkalmazni a Szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése során.

(29) A Feleket a tudomásukra hozott, vagy tudomásukra jutó adatok és információk tekintetében az üzleti titokra vonatkozó titoktartási kötelezettség terheli még a szerződéses jogviszony megszűnését követően is öt évig.

(30) A Partner jelen az Ajánlattal létrejött Szerződést 60 (hatvan) napos felmondási idő mellett egyoldalúan, indoklás nélkül felmondhatja a Szolgáltató Ügyfélszolgálatának címzett tértivevényes küldeményként kézbesített írásbeli nyilatkozattal vagy a Partner admnisztrációs felületen az Ajánlat elktronikus úton gyakorolt felmondásával.

(31) A hatályos Ajánlatnak a 60 napos felmondási határidejét az erre irányuló felmondásnak a Szolgáltató általi kézhezvételtől (postai úton történt felmondás esetén) vagy a Partner adminisztrációs felületen rögzített felmondás napját követő naptól kell számítani. A 60 napos felmondás esetén a hatályos Ajánlattal létrejött Szerződés alapján a Kártya elfogadással egybekötött, Ajánlat szerinti kötelezettsége Partnernek a felmondási idő utolsó napján szűnik meg 24:00 -kor.

18. § AZ ELFOGADÓHELY (KEDVEZMÉNYADÓ) PARTNER FELELŐSSÉGE

18. § AZ ELFOGADÓHELY (KEDVEZMÉNYADÓ) PARTNER FELELŐSSÉGE

(1) Szerződő Felek rögzítik, hogy kedvezményadási kötelezettsége a Vásárlók irányába teljes körűen és kizárólagosan Kedvezményadó Kártya Elfogadóhely Partnernek áll fenn.

(2) A Vásárló részére történő jogos árkedvezmény Kedvezményadó Partner vagy munkatársa, vagy alkalmazottja, vagy megbízottja, vagy alvállalkozója hibájából történő elmaradása esetén Kedvezményadó Partner teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik mind a Vásárló, mind a Szolgáltató, mind a Kibocsátó, mind a Kereskedő, mind a Jogosult irányába.

(3) Szerződő Felek rögzítik, hogy az elmaradt, jogos árkedvezményt Kedvezményadó Partner, mint Kártya Elfogadóhely köteles megtéríteni Vásárló (úgyis, mint Kártya Birtokos) részére, kártérítési felelősség kizárólag őt terheli, amelyet a Kártya alapú jogviszony létrejöttével Kedvezményadó Partner és a Kártya használatával Vásárló is tudomásul vesz.

(4) Kedvezményadó Partner az elmaradt árkedvezményt utólag, a jogszerűség beigazolódásának tényét követő 8 napon belül köteles megtéríteni Vásárló részére. Amennyiben Kedvezményadó Partner ennek a kötelezettségének nem tesz eleget és a további károk (például: a Jogosult rendelkezésében álló bármely márkahírnév csorbítása) enyhítése érdekében Szolgáltató időközben úgy dönt, hogy az elmaradt jogos árkedvezményt Vásárló részére megtéríti, akkor a Vásárló részére a Szolgáltató által megfizetett összeg alapján Kedvezményadó Partner Szolgáltató adósává válik a Vásárlónak a Szolgáltató által kifizetett összeg és annak járulékai, valamint a márkahírnév csorbításából levezethető kár és annak érvényesítésével kapcsolatos járulékos költségek mértékéig.

(5) Kereskedőt, Jogosultat és Szolgáltatót semmilyen kártérítési felelősség nem terheli Kedvezményadó Partnernek (úgyis, mint Ajánlattevőnek) felróható magatartás jogkövezményeként, beleértve a Kedvezményadó Partner által Szolgáltatónak már megfizetett bármely díjat, amelyet Kedvezményadó Partner (úgyis mint kedvezmény.HU Szolgáltatást Igénybe Vevő) nem követelhet vissza sem részben, sem egészben. 

(6) A Kedvezményadó Partner vállalja, hogy munkavállalóit saját költségén, részletesen tájékoztatja az általa a kedvezmény.HU Rendszerben (ideértve a papíron létrejött Szerződéseket is) rögzített és így a mindenkor hatályos Szerződési Feltételek alapján létrejött szerződésben vállalt és a kapcsolódó Ajánlatban meghatározott kedvezményadási (vagy bármely más szolgáltatási) kötelezettségről, különös tekintettel a Kártya Birtokosnak az aktuális Ajánlat(ok) szerint biztosítandó vásárlási kedvezmény(ek) mértékére és a Szolgáltató (vagy a Jogosult által közvetlenül) meghatározott, a Kártya alapú szolgáltatások (ideértve az árkedvezményre történő jogosultságot) jogszerű igénybevételére előírt használati és technikai megoldásokra, és ennek tényét a Szolgáltató (vagy közvetlenül a Jogosult) kérésére a munkatársak oktatással kapcsolatos részvételi aláírásával vagy más bizonyító erejű megoldással igazolja is.

(7) A Kedvezményadó Partner a Kártya Elfogadóhelyen (mint a vásárlási kedvezmény igénybevételi helyén) a Szolgáltató (vagy közvetlenül a Jogosult) által meghatározott védjegyet, logót, kártyaképet vagy egyéb tájékoztatást tartalmazó jelzést (így például öntapadós matricát, illetve más egyéb megjelenítési és tájékoztatási eszközt) jól láthatóan, a bejáratnál és/vagy a Szolgáltató előírása szerint a kasszánál, az eladótérben kihelyezi és elősegíti, hogy a Fogyasztó Kártya Birtokos az elérhető Kártya alapú szolgáltatásokról (ideértve az árkedvezményeket) külön figyelemfelhívó tájékoztatással azokról tudomást szerezve, azokat igénybe vehesse. A kedvezmény igénybevételére jogosító védjegy, logó, öntapadós matrica vagy bármely más kommunikációs elem hiányosságára alapozott bármely igény tekintetében (így például az elfogadóhely matrica kiragasztásának elmaradása miatt) felelősség kizárólag és teljes körűen az igényt támasztó irányába közvetlenül a Kedvezményadó Partnert terheli, melyet Kibocsátó és Kedvezményadó Partner és Kártya Birtokos jelen Szerződési Feltételek elfogadásával (ideértve bármely Szolgáltatás megvásárlását vagy használatát) tudomásul vesz.

(8) A Kedvezményadó Partner jól látható helyen a Kártya Birtokosok részére az Elfogadóhelyre történő figyelemfelhívást kell kihelyezzen saját költségén (így például: "Kérem, készítse elő kedvezmény.HU Kártyáját!")

(9) Kedvezményadó Partner és valamennyi Kártya Elfogadóhely kötelezettsége, hogy a kedvezmény.HU (úgyis, mint +Discount vagy Magyar Kedvezményhálózat logós Kártya) meglétére valamennyi Vásárlója esetében, a fizetést (nyugta vagy számla kiállítását megelőzően) egyértelműen rákérdezzen (például: "Önnek van kedvezmény.HU Kártyája?") és "Igen" válasz esetén a Fogyasztó által felmutatott Kártya érvényességét (az árkedvezményre történő fogyasztói jogosultságot) minden esetben ellenőrizze (ideértve az MKH ADMIN Kártyakezelő Partner alkalmazás használatát) és ha a Kártya a szolgáltatás igénybevételáre jogosít, akkor azt a Kártya Birtokos részére az Ajánlata szerint teljesítse. 

(10) Kedvezményadó Partner, mint Elfogadóhely nem jogosult a fogyasztói törzs- és érvényességi adatoknak az ellenőrzést meghaladó módon történő tárolására.

(11) Ha a Partner Vállalkozás jogutód nélkül szűnik meg, úgy az Ajánlattétellel létrejött Szerződés - külön nyilatkozat nélkül - a jogutód nélküli törlésről szóló bírósági végzés jogerőre emelkedésének a napján megszűnik. Az Elfogadóhely Partner szerződéses jogviszonyának megszűnését eredményező, jogutód nélküli megszűnést igazoló dokumentumokat a Partner korábbi képviselője a kedvezmény.HU Ügyfélszolgálatához legkésőbb a jogerőre emelkedést követő 8 munkanapon belül köteles igazolható módon megküldeni.

(12) A Szolgáltató az Ajánlatot tett Partnerrel az Elfogadóhely Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja különösen akkor, ha a Kedvezményadó

a) az együttműködési kötelezettségének többszöri felszólításra sem tesz eleget.

b) a nyilvánvalóan jogos fogyasztói panasz esetén felelősségét nem ismeri el.

c) a Fogyasztóval szembeni árkedvezmény biztosítása miatti fogyasztói panasz miatt bekövetkezett helytállási kötelezettségének nem tesz ésszerű időn belül eleget.

d) a Jogosult, a Szolgáltató, vagy bármely Szolgáltatás alapját képező márka (Védjegy) jó hírét súlyosan sérti.

e) a kedvezmény.HU Weboldalhoz, vagy a Magyar Kedvezményhálózathoz, vagy a Rendszerhez  hasonló szolgáltatást vagy versengő vállalkozást indít, vagy ilyet közvetlenül vagy közvetve támogat.

f) a Jogosult szerzői jogait, üzleti titkait megsérti, vagy részére közvetve vagy közvetlenül kárt okoz.

19. § A KÁRTYÁK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

19. § A KÁRTYÁK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

(1) A Regisztrált Kártya Birtokos (a továbbiakban úgyis, mint Birtokos) a Vásárlást és az első használat előtti Kártya aktiválást követően, a Kártya használatával közvetlenül az Ajánlatot tett és az abban foglaltak szerint Kötelezett Szerződött Partnerrel kerül szolgáltatási jogviszonyba.

(2) A Kártya felhasználásának módját (így például Kártya leolvasó eszköz használata) és a Rendszer mindenkori működési szabályait az adott Szolgáltatás igénybevétele kapcsán a Jogosult határozza meg, amely szabályok alapján Szolgáltató köteles hozzáférhetővé tenni és működtetni a Kártya Programokat és biztosítani a Szolgáltatást.

(3) Az Ajánlatok igénybevétele a Kártya adott felhasználási módjához (így például "Érintse a Kártyát a leolvasóhoz") és a Szerződött Partnernek az Ajánlatra vonatkozó feltételeihez kötött.

(4) Amennyiben a különböző forrásból származó információk egymásnak ellentmondóak, az irányadó szabályozás meghatározásában a következő sorrendben kell eljárni:

a) A Rendszer működésének szabályait kizárólag Jogosult határozhatja meg és ezek betartását a javára tevékenységet végző Szolgáltató biztosítja.

b) Az Ajánlat igénybevételének mindenkor érvényes feltételeit a Szerződési Feltételekre és az Adatvédelmi Tájékoztatóra tekintettel, azzal nem ellentmondóan, kizárólag az Ajánlatot tett Szerződött Partner szabadon meghatározhatja.

(5) A Kártya Birtokos tudatában van annak, és egyetért azzal, hogy a Kártyával igénybe venni kívánt Ajánlat vagy bármely Partner által biztosított szolgáltatás tekintetében jogügylet kizárólag közte és a Partner között jön létre; ezért a Jogosult, vagy a Kártyát értékesítő Kereskedő, vagy a Rendszert üzemeltető Szolgáltató nem részese a Birtokos (mint a Partner szolgáltatást Igénybe Vevő) és a Partner között a Partner Ajánlat alapján vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban felmerülő esetleges jogvitának (ideértve az esetleges Felek közötti szerződésszegésből, elmaradt kedvezményadásból, vagy bármely más kötelezettségszegésből származó, egymással szembeni anyagi követeléseket is).

(6) Vásárló kijelenti, hogy az Ajánlatok igénybevételére, a Kártya felhasználhatóságára vonatkozó rendelkezéseket megismerte, és a Kártyát vagy ezek ismeretében vásárolta meg.

(7) A Rendszerben a kedvezmény.HU Weboldalon keresztül még nem aktivált (megszemélyesítés nélküli) Kártya szabadon átruházható. A Kártyát átruházó kijelenti, hogy annak tudatában adja át a Kártyát más személynek, hogy ezzel az új Kártya Birtokos a Kártya teljes jogú felhasználójává válik és ezzel együtt a korábbi Birtokos minden korábbi jogosultságot, amelyet a Kártya biztosított számára elveszít.

(8) Kártya Birtokos kijelenti, hogy az Ajánlatok igénybevételére, a Kártya vagy Szolgáltatás felhasználhatóságára vonatkozó rendelkezéseket megismerte, a Szolgáltatás vagy a Kártya felhasználásával ezekkel a szabályozásokkal egyetért, az abban foglaltakat önmagára nézve kötelezőnek ismeri el.

(9) Elveszett, megrongálódott, megsemmisült Kártya pótlására Kereskedőnek nincs lehetősége.

(10) A Kártya - jellegétől és a funkcióktól függően - bizonyos esetekben az Ajánlat egyszeri vagy több alkalommal történő igénybevételére jogosítja fel a Regisztrált Kártya Birtokost, 1 (egy) főt.

(11) Amennyiben a Kártyán az Érvényességi Idő vagy az "Érvénytelen" felirat külön feltüntetésre kerül, akkor a Kártya - jellegétől függően elérhető funkciókkal - az Érvényességi Időn belül használható a Weboldalon közzétett aktuális Ajánlatok igénybevételére az Elfogadóhelyeken.

(12) A Kártya felmutatással igénybe vehető, a Magyar Kedvezményhálózat "almás" márkalogós Kártyával elérhető vásárlási kedvezmények igénybevételére az Érvényes Kártya (ideértve a "Visszavonásig" érvényes Kártyát) főszabályként, ha ezt az Ajánlat külön nem korlátozza, akkor bármennyiszer felhasználható.

(13) A plasztik Kártya érvénytelenség vagy visszavonás esetén a (12) pontban rögzítetett vásárlási kedvezmények igénybevétele céljából MKH Hologramos Kártyamatrica megvásárlásával és a kézhez vételt követően a Kártyára való felragasztással újra érvényesíthető.

(14) A digitális Kártya érvénytelenség vagy visszavonás esetén a (12) pontban rögzítetett vásárlási kedvezmények igénybevétele céljából Digitális MKH Érvényességi Idő Szolgáltatás megvásárlásával automatikusan újra érvényesíthető.

(15) Az MKH Kártyamatrica (ideértve a Hologramos és a Digitális verziót is) vásárlására a hatályos Szerződési Feltételeknek az internetes vásárlására vonatkozó szabályai az érvényesek.

(16) Bizonyos Kártyák csak bizonyos felhasználó kört jogosítanak fel a Szolgáltatások vagy a Dedikált Ajánlatok igénybevételére (pl.: zuglói lakosok). Az Ajánlatot tevő Partner jogosult az igénybevételt és így az Ajánlathoz történő hozzáférést feltételekhez kötni (így például: vásárlási értékhatár, csak egyes kártyacsoportok (típusok) elfogadása, egyéb speciális feltételek). Ezen szűkített jogosultsági feltételeket - amennyiben van ilyen a Kártya jellegén belül - az Ajánlat tartalmazza.

(17) A Szolgáltató, a Kibocsátó, vagy a Partner a munkatársain keresztül jogosult annak ellenőrzésére, hogy a Kártyabirtokos jogosult-e a szolgáltatás igénybevételére vagy a Kártya használatára. Az Ajánlatban foglaltakhoz való hozzáférés (így például a Kedvezmény igénybevétele) a Kártya Birtokosától mindaddig megtagadható, amíg a használat jogosultságát a Birtokos nem igazolja. Az ilyen indokból történő kizárás esetén Birtokos kártérítésre nem jogosult.

20. § MKH AZONNALI VÁSÁRLÁSI KEDVEZMÉNY KÁRTYAFELMUTATÁSSAL

20. § MKH AZONNALI VÁSÁRLÁSI KEDVEZMÉNY KÁRTYAFELMUTATÁSSAL

(1) A Kártya felmutatásával igénybe vehető Ajánlatokat a Magyar Kedvezményhálózat "almás" márkalogóval jelöljük, az ilyen típusú (kártyafelmutatással igénybe vehető) Ajánlatoknak az elérése ehhez a védjegyhez kötött (védjegy alapú) Szolgáltatás.

(2) Kártyafelmutatással az Ajánlat szerinti vásárlási kedvezmény kizárólag akkor vehető igénybe, ha az adott Kártya a www.kedvezmeny.hu (a továbbiakban úgyis, mint kedvezmény.HU) internetes adatbázisban (a továbbiakban úgyis, mint Rendszer) nyilvántartott és érvényes, valamint a Kártyán szerepel a Magyar Kedvezményhálózat ábrás Védjegy.

(3) Kártyafelmutatással az adatbázisunkban rögzített, a Partnerek által megadott Elfogadóhelyeken az érvényes Ajánlatok szerinti vásárlási kedvezmények igénybevételére a Kártya a Rendszerben nyilvántartott MKH Érvényességi Idő lejártáig jogosít. Ezt követően a Kártya a kártyafelmutatással igénybe vehető vásárlási kedvezményekre nem jogosít.

(4) A Kedvezménykártya Szolgáltatás alatt elsősorban a Magyar Kedvezményhálózat márkalogós Kártya felmutatásával igénybe vehető vásárlási kedvezményekre való jogosultságot értjük, amely főszabályként visszterhes szolgáltatás, és az Igénybe Vevő számára csak és kizárólag a kedvezményes vásárlási jogdíj előzetes megfizetése után elérhető (mint egy adott időszakra szóló autópálya matrica estében: először a jogosultság megvásárlása az adott időszakra és utána jöhet a használat).

(5) A védjegyhasználat alapú kedvezményes vásárlási jogdíjat (úgyis, mint adott időszakra szóló licenc díj) a kártyafelmutatással biztosított Kedvezménykártya Szolgáltatás (7740 Immateriális javak kölcsönzése) megvásárlásával a Kártya Megrendelő, az Igénybe Vevő, vagy a Kártya Kibocsátó fizeti meg.

(6) Amennyiben a Megrendelt Kártyát a Szolgáltatást díját fizető átruházza Harmadik Személyre, akkor a Harmadik Személy, mint Megajándékozott a Kedvezménykártya Szolgáltatás Kedvezményezettje lesz. Kizárólag a kedvezmény.HU internetes adatbázisban még nem aktivált (szabadon aktiválható) Kártya ajándékozható / ruházható át, a Rendszerben már nevesített Kártya nem.

(7) A kártyafelmutatással igénybe vehető kedvezményszolgáltatás megvásárlásának nem feltétele, hogy fizikai kártya kibocsátása esetén a Kártya gyártása is megrendelésre kerüljön.

(8) A Kártya felmutatásával igénybe vehető vásárlási kedvezmény Szolgáltatás (úgyis, mint Kedvezménykártya Szolgáltatás és Kártya funkció) már korábban kibocsátott Kártyákhoz is megrendelhető.

(9) A lejárt Magyar Kedvezményhálózat Védejegy alapú Kedvezménykártya Szolgáltatás új Kártya kibocsátása nélkül meghosszabbítható.  

(10) Kártyafelmutatással a vásárálási kedvezmények igénybevétele a Parner Ajánlatban megjelölt üzletekben vagy webáruházakban lehetséges, az Ajánlatban szereplő vagy ahhoz kötötten a Partner által meghatározott és a Partner felelősségére, nála elérhető és megismerhető feltételek szerint. Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal az Ajánlatban szereplő tartalom valódiságáért, vagy bármilyen Partner szolgáltatásért (ideértve a Partnernál történő termék vásárlást, vagy bármely átadás-átvételt). 

(11) A Kedvezménykártya Szolgáltatás Értékesítés/Vásárlás azt jelenti, hogy az Igénybe Vevő a Szolgáltatás megvásárlásával a Partner Ajánlatokban szereplő vásárlási kedvezmények igénybevételére szóló jogosultsággal rendelkezik. Ezen túlmenyően az Igénybe Vevő az Ajánlat alapján a Partnerrel áll közvetlenül jogviszonyban.

(12) A megfizetett kedvezményes vásárlási jogdíj semmilyen jogcímen nem követelhető vissza, beleértve bármilyen szerződésszegésre alapozott erre irányuló igényt és valamennyi ezzel ellentétes szerződési feltétel semmis (így például az éves autópálya matrica ára sem követelhető vissza azért, mert a gépkocsi egész évben a garázsban állt, vagy mert adott autópályát egész évben felújítottak).

(13) A Rendszerben - a megfizetett kedvezményes vásárlási jogdíjjal fedezett időszakra - történő Kártya érvényesítéssel (kedvezményes vásárlási jogosultság) a Kedvezménykártya Szolgáltatás teljesül, Szolgáltató a kedvezményes vásárlási jogdjat fizető Vásárló irányába maradéktalanul teljesít.

(14) A Stratégiai Márka Partnerek saját Brand Kártya alapú (Magyar Kedvezményhálózat Védjegy használata nélküli) Kedvezménykártya Szolgáltatás biztosítása a Jogosult külön engedélye alapján lehetséges, egyedi megállapodás alapján.

(15) Kártya Elfogadó Partnernek ismerünk el valamennyi online vagy papír alapon jóváhagyásunkkal létrejött Szerződés alapján jogviszonyt létesítő bármely, természetes személyt, jogi személyt, vagy bármely más formában működő gazdálkodó szervezetet (beleértve az egyéni vállalkozókat), aki jogviszonya alapján érvényes Ajánlatot tehet. 

(16) Elfogadóhelynek ismerünk el valamennyi, a (15) bekezdés alapján létrejött Szerződések alapján a Rendszerünkben nyilvántartott Partner üzletet vagy webáruházat, függetlenül attól, hogy ezeken a helyeken hatályos Ajánlat elérhető-e vagy sem, illetve, hogy ezeket a kedvezmény.HU vagy már kommunikációs felületünkön publikáltuk-e vagy sem.

(17) Igénybe Vevő a Szolgáltatás (ideértve a vagyoni értékű jogként értékesített Magyar Kedvezményhálózat licencet) megvásárlásával vagy használatával a fentieket tudomásul veszi.

21. § A SZOCIÁLIS KÁRTYA PROGRAM

21. § A SZOCIÁLIS KÁRTYA PROGRAM

(1) A kedvezmény.HU Támogatáskezelő elsősorban Partner Önkormányzatok Szociális Kártya Programjának megvalósításához biztosít költséghatékony és rugalmas megoldást.  

(2) A díjrendezett kedvezmény.HU Támogatáskezelő Szolgáltatás a Business Adminisztrációs felülten a konkrét Kártyacsoport alatt elérhető olyan Csoportos Kártya Funkció, amely az adott Kártyacsoportba (úgyis, mint Fogyasztói Csoportba) tartozó Kártyákkal használható, NFC (csak plasztikkártya esetén) vagy Code128 Vonalkód vagy Kártyaszám egyedi azonosítás mellett.

(3) A Támogatáskezelő naprakész egyenleg elszámolás a Kibocsátó (úgyis, mint Támogató) és az adott Kártyacsoportban a Rendszerben nyilvántartott sorszámú Kártyákat elfogadó Elfogadóhely Partner között a folyósított és még felhasználható Egyenleg tényleges, adott sorszámú Kártyával történt felhasználását illetően, amely az adott zsebhez meghívott és a meghívás elfogadásával Elfogadóhellyé váló Partnernél az adott (támogatott) Kártyákkal történt Szociális Vásárlások utólagos elszámolását teszi lehetővé.

(4) A Szolgáltatás keretében, a Kártya Kibocsátó - úgyis, mint Támogató - által tetszőlegesen és előzetesen meghatározott zsebes rendszerben az adott sorszámú Kártya, adott zsebének a megjelölésével (illetve a kapcsolódó támogatás határozat számának megadási lehetősége mellett) az Elszámolóházban a Kártya Egyenleget a Kártya Kibocsátó a Szolgáltató és Harmadik személy (így például Kártya Birtokos, vagy Elfogadóhely Partner) irányába teljes körű és kizárólagos felelőssége mellett töltheti fel, beleértve a használathoz kapcsolódó Egyenleg-elszámolás kezelését is (a teljes Támogatáskezelő használatát).

(5) A kedvezmény.HU Támogatáskezelő Szoftver Használatot jelent a mindenkor hatályos és a Szoftver Használatra vonatkozó Szerződési Feltételek - vagy ennek hiányában a hatályos polgári jogi szabályozás - szerint, melyeket a Támogatáskezelő Szolgáltatás megvásárlásával vagy használatával Igénybe Vevő elfogad.

(6) Jogosult, Szolgáltató, Kereskedő, teljes körűen kizárja felelősségét a Kártyakibocsátó (és közreműködésével a Kártya Birtokosok) Támogatáskezelő használatával kapcsolatban, melyet Igénybe Vevő tudomásul vesz.

(7) A Támogatáskezelő használatával megnövelt Egyenleg (a feltöltéskor meghatározott lejárati dátumig) az Elfogadóhelyen a Google Play Áruházban ingyenesen elérhető MKH ADMIN Kártyaelfogadó alkalmazás Partner általi használatával vásárolható le.

(8) A kedvezmény.HU Elszámolóházba az Egyenleg terhére történő vásárlások kizárólag az online Kártyaelfogadás során rögzített sikeres Tranzakciók alapján kerülnek mentésre.

(9) A letöltött MKH ADMIN alkalmazást a Partner, mint Kártyaelfogadóhely saját kizárólagos felelőssége mellett töltheti le és használhatja; valamint az első használatot megelőzően az adott készüléket a Partner saját kizárólagos kockázatára párosíthatja az adott üzlethez (egy MKH ADMIN-nal felszerelt készülék kizárólag egy üzlethez párosítható és csak egy adott üzletben történt Tranzakciók rögzítésére használható).

(10) Szociális Kártya Elfogadóhely Partner a kártyaelfogadásra beállított készülékének kötelező online kapcsolatát (így például WiFi vagy MobilNet vagy más módon), amely szükséges a kedvezmény.HU szerverrel történő folyamatos kommunikációhoz, (az erre vonatkozó külön megállapodás hiányában) saját költségén biztosítani köteles. Ezzel kapcsolatos bármely igény érvényesítését jelen Szerződési Feltételek kizárja, amit Szolgáltatást Igénybe Vevő tudomásul vesz.

(11) Az Igénybe Vevő számára elérhetővé tett kedvezmény.HU Támogatáskezelő vagy a kártyaelfogadást biztosító MKH ADMIN alkalmazás zökkenőmentes használatához az Igénybe Vevő részére elérhetővé tett verzióhoz kapcsolódóan kibocsátott Felhasználói Kézikönyv vagy a kedvezmény.HU Ügyfélszolgálata nyújt kérdés esetén segítséget. 

22. § AJÁNDÉKUTALVÁNY KÁRTYA FELTÖLTÉSE, AKTIVÁLÁSA, BEVÁLTÁSA, LETILTÁSA

22. § AJÁNDÉKUTALVÁNY KÁRTYA FELTÖLTÉSE, AKTIVÁLÁSA, BEVÁLTÁSA, LETILTÁSA

(1) Egycélú utalványként Ajándékutalvány Kártyát (a továbbiakban úgyis, mint Ajándékkártyát) kibocsáthat bármely olyan Partner, aki a kedvezmény.HU Business Szolgáltatás használatára jogosult, vagyis a havidíja a Business Szolgáltatásnak rendezett és a Partner számára - a Szolgáltató által biztosított adminisztrációs felületen - az Ajándékutalvány Kártya Tervező- és Kibocsátó Szolgáltatás elérhető.

(2) Egycélú Ajándékutalvány Kártya esetén a Kibocsátó Partner határozhatja meg, hogy a Kártya fix Kibocsátási Értéken vagy minimum 5.000 Ft és maximum 250.000 Ft között milyen, a Megrendelő által tetszőlegesen meghatározható összeggel legyen feltölthető. Ez utóbbi esetben az Ajándékkártya egy alkalommal tölthető fel a tetszőleges pénzösszeggel.

(3) Többcélú Ajándékutalvány Kártya esetén a Feltöltéssel az Ügyfél megbízza a Kibocsátót, hogy az Elfogadóhelyeken az Ajándékkártya használatához kötötten, az Ajándékutalvány Kártya Egyenleg terhére a Kártya használatára jogosult Birtokos által megvásárolt termékek vagy igénybe vett szolgáltatások ellenértékét az azokat megvásárló személy helyett a Partner felé kiegyenlítse.

(4) Minden kibocsátott Ajándékkártya lehet vásárlási kedvezmények igénybevételére kártyafelmutatással jogosító Magyar Kedvezményhálózat márkalogós kártya, de nem minden Magyar Kedvezményhálózat Védjeggyel ellátott Kártya Ajándékutalvány Kártya. 

(5) Minden kibocsátott Ajándékkártya lehet az adott Partner üzleteiben vagy webáruházában történt gyűjtött pontok beváltásával vásárlási kedvezmények igénybevételét biztosító +Discount Közösségi Törzsvásárlói Kártya, de nem minden +Discount Védjeggyel ellátott Kártya Ajándékutalvány Kártya.

(6) Ha a kibocsátáskor a Kártya Ajándékutalvány (mindegy, hogy egy vagy többcélú) Kártyaként lett kibocsátva, akkor a Rendszerben Ajándékkártyaként is nyilvántartjuk.

(7) Az Ajándékutalvány Kártyára a Feltöltés során elhelyezett összeget (az Ajándékkártya Egyenleget) a Szolgáltató az Elszámolóházban Ajándékkártyánként tartja nyilván.

(8) Az Ajándékutalvány Kártyára feltöltött pénzösszeg, mint az adott sorszámú Kártyával felhasználható Egyenleg erejéig, a Kártya Birtokos

a) egycélú utalvány esetében a Kibocsátó Partner Ajándékkártyát elfogadó, kijelölt üzleteiben és webáruházában

b) többcélú utalvány esetében valamennyi a Szolgáltató által kibocsátott kedvezmény.HU Ajándékkártya Elfogadóhelyen

jogosulttá válik az adott üzletben/webáruházban Ajándékkártyával történő fizetéssel elérhető termékek megvásárlására vagy díjmentes átvételére; és szolgáltatások igénybevételére.

(9) Az Ajándékutalvány Kártyával történő fizetés minden további fizetési kötelezettség nélkül történik.

(10) Nem lehet az adott sorszámú Ajándékutalvány Kártyára felöltött és annak Egyenlegén szereplő pénzösszeggel banki műveleteket végezni (ideértve a vissza-, illetve továbbutalást is).

(11) A kedvezmény.HU Ajándékkártya Egyenlegen elérhető pénzösszeg a Feltöltéstől (sikeres Kártya Megrendeléstől) számított egy évig használható fel. Ennek az időtartamnak a leteltét követően az Ajándékutalvány Kártya Egyenleg az Elszámolóházban törlődik és a feltöltött pénzösszeg levásárlására, illetve Kibocsátó általi visszautalására nincs mód.

(12) Az Ajándékutalvány Kártya Felhasználási Idő nem hosszabbítható meg, amit a Kártya Birtokos tudomásul vesz.

(13) Az egycélú Ajándékutalvány Kártya felhasználási feltételeit a Kibocsátó Partner határozza meg, jelen Szerződési Feltételek kizárólag az Ajándékkártya Értékesítés Szolgáltatásra érvényesek és a Kártya kedvezmény.HU Weboldalon történt adásvételére vonatkozóan hatályosak.

(14) Az első használat előtt a kedvezmény.HU Weboldalon az Ajándékkártyát aktiválni kell (perszonalizáció), amely aktiválás - amennyiben a Kártya Birtokos még nem regisztrált a Honlapon - a Saját Felhasználói Fiók létrehozását is jelenti.

(15) Az Ajándékkártyával a Saját Felhasználói Fiókba a Kártya sorszámával és az ahhoz tartozó - a Kártya aktiválását követően a regisztrált Kártya Birtokos e-mail címére megküldött - 4 jegyű PIN-kóddal lehetséges a Bejelentkezés. Az első Bejelentkezéskor a regisztráció alapján megküldött PIN-kódot meg kell változtatni.

(16) Az Ajándékkártya azonosító adatainak (sorszám vagy NFC szám) megadásával külön regisztráció nélkül lekérdezhető a Kártya Egyenleg, illetve az ahhoz kapcsolódó felhasználás lejárati dátuma.

(17) Az Ajándékkártya vásárláshoz kizárólag a kedvezmény.HU oldalon elvégzett aktiválást követően használható, és alapesetben a Kártyával elérhető Egyenleg terhére történő vásárlás a Kártyaszám és a PIN-kód megadásához kötött, amely PIN-kódhoz kötött Kártya használatot a regisztrált Kártya Birtokos a Saját Fiókjába Bejelentkezve, saját felelősségére kikapcsolhat (a visszakapcsolásig a Kártyával PIN-kód megadása nélkül el lehet költeni az Egyenlegen szereplő teljes pénzösszeget).

(18) Elveszett vagy ellopott Ajándékkártya letiltása szintén a Saját Fiókba bejelentkezve vagy egyszerűbben a Weboldalon a Kártyaszám/PIN-kód megadással is lehetséges. A letiltást követően az Egyenleg a Kártyával nem elérhető. A letiltás előfeltétele, hogy a Kártya aktivált legyen. A kedvezmény.HU Weboldalon nem aktivált Ajándékkártyával az Egyenleg nem elérhető, így azt értelemszerűen elvesztés vagy lopás esetén inaktiválni nem lehet. A Kártya letiltása valamennyi Kártya funkciót hozzáférhetetlenné teszi; kivéve az ellopott vagy elvesztett és más által megtalált Kártya felmutatásával a Magyar Kedvezményhálózat Védejegy alapú vásárlási kedvezmények esetleges igénybevételét.

(19) Egycélú Ajándékutalvány Kártya esetében a letiltott Kártyán a letiltás után megmaradt és még felhasználható Egyenleg csak újonnan vásárolt és azonos Kibocsátótól származó, és ugyanahhoz a Saját Fiókhoz (ugyanazzal az e-mail címmel) aktivált Ajándékkártyára tölthető át (így például adott Hotelben felhasználható és elvesztett Ajándékkártya megmaradt Egyenlege, kizárólag az adott Hotel újonnan megvásárolt vagy mástól kapott Ajándékkártyára tölthető át).

(20) Többcélú Ajándékutalvány esetén bármelyik Szolgáltató által kibocsátott és újonnan megvásárolt vagy mástól kapott, és ugyanahhoz a Saját Fiókhoz (ugyanazzal az e-mail címmel) aktivált Ajándékkártyára tölthető át.

(21) Ajándékkártyák közötti Egyenleg mozgatásához a letiltott Kártyának és az Egyenleget fogadó Kártyának ugyanabban a Saját Fiókban (ugyanazzal az e-mail címmel történt a kedvezmény.HU oldalon Kártya regisztráció) kell aktiválva lennie és az Egyenleg átvezetés a Fiókba Bejelentkezve végezhető el.

(22) Újonnan Ajándékkártya a kedvezmény.HU Webáruházban beszerezhető.

(23) Amennyiben az Ajándékutalvány Kártyát a Vásárló nem a kedvezmény.HU Webáruházban, hanem a Kártya Kibocsátó üzletében vásárolja meg, úgy az Elszámolóházban nyilvántartott Ajándékkártya Egyenlegre a Kibocsátó, mint Értékesítő Partner tölti fel a pénzösszeget, amely az aktivált Ajándékkártyához tartozó elektronikus Saját Fiókban ellenőrizhető. Ebben az esetben a Kibocsátási Értéket vagy a Feltöltés összegét a Vásárló közvetlenül a Kibocsátónak fizeti meg, vagyis a Kereskedő és a Kibocsátó azonos és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján az értékesítés során létrejövő szerződés nem minősül üzlethelyiségen kívül, vagy távollévők között kötött szerződésnek.

(24) Ameddig a kedvezmény.HU Ajándékkártyával elérhető Egyenleg teljes egészében levásárlásra nem kerül, addig a felhasználási időszakon belül a Kártya Egyenleg tetszőlegesen, akár több részletben is felhasználható az Elfogadóhelyeken.

(25) Kártya Kibocsátó azért vállal felelősséget, hogy az általa Kibocsátott Ajándékkártyához tartozó Egyenleg a kedvezmény.HU internetes adatbázisban az adott Ajándékkártya elfogadására kijelölt Elfogadóhelyen felhasználható (jogosultság az adott helyen, hogy az Ajándékkártyával fizethessen). Ezen túlmenően Kibocsátó nem vállal felelősséget az Elfogadóhely Partner által nyújtott és az Ajándékkártyával igénybe vehető szolgáltatásért, vagy az azzal megvásárolható termékekért, illetve az Elfogadóhely által vállalt szerződési kötelezettségek megszegéséért.

(26) Kártya Kibocsátót semmilyen felelősség nem terheli és a Kártya Birtokos és az Elfogadóhely között létrejött jogviszonyból (úgyis, mint szerződésből) eredően a kártérítési felelősségét kizárja.

(27) Egycélú Ajándékutalvány esetén az Elfogadóhely Partner és a Kártya Kibocsátó Partner megegyezik. 

(28) Amennyiben a Kártya Birtokos által az Ajándékkártyával megvásárolni kívánt Partner szolgáltatás vagy termék; vagy maga az Elfogadóhely megszűnt, akkor kizárólag többcélú Ajándékutalvány Kártya esetén van mód arra, hogy egy másik terméket, vagy szolgáltatást; vagy egy másik Elfogadóhelyet válasszon a kedvezmény.HU internetes adatbázisból. 

(29) Amennyiben az Elfogadóhelynél üzemeltető váltást történt (így például egy Szállodában más vállalkozás lesz az üzemeltető) és emitatt hiúsult meg a többcélú Ajándékutalvány Kártya felhasználása, a Kártya Birtokos Ügyfél akkor sem jogosult a szerződéstől elállni, hanem a kedvezmény.HU internetes adatbázisból másik felhasználási Elfogadóhelyet választhat.

(30)  A Kereskedőt, a Szolgáltatót, vagy a Kártya Kibocsátót semmilyen felelősség nem terheli, ha rajta kívülálló okokból következően (így például műszaki okok miatt) hiúsul meg az Ajándékkártya Vásárlás, vagy Egyenleg terhére történő vásárlás és a Kártya Birtokos ezért nem tudja igénybe venni a kívánt szolgáltatást vagy megvásárolni a terméket.

(31) Kizárólag a Kibocsátó tehető felelőssé minden Ajándékutalvány Kártya kibocsátásával és forgalomba hozatalával kapcsolatos kötelezettség elmulasztása vagy ezzel kapcsolatos bármely jogsértés miatt. Az Ajándékutalvány Kártya Felhasználási Feltételeit is minden esetben kizárólag a Kibocsátó Partner határozhatja meg, ezért az esetleges felhasználással kapcsolatos panaszok vagy problémák kezelése is a Kibocsátó Partner kizárólagos hatásköre. Ezért kérjük, hogy az Ajándékkártyával kapcsolatos bármely panasszal vagy problémával kapcsolatban mindig az adott Ajándékkártyát Kibocsát Partner elérhetőségein érdeklődjön.

(32) Kereskedő és Szolgáltató felelőssége kizárólag a kedvezmény.HU Webáruházban elérhető Ajándékkártya Értékesítés Szolgáltatásra terjed ki. A Kártya Vásárlással egyidejűleg a megfizetett Kibocsátási Érték vagy a Feltöltés teljes összege - a Business Szolgáltatásban meghatározott és a Partner által fizetendő tranzakciós díj kompenzációs elszámolással párhuzamosan - azonnal a Kibocsátó bankszámlájára kerül, aki a Kártya vásárlás végösszegéről közvetlenül állítja ki a számviteli bizonylatot, amely mellékletként .PDF formátumban, a sikeres Fizetési Tranzakcióról szóló, a Megrendelésben megadott elektronikus levelezési címre, a megvásárolt Ajándékkártya adatokkal együtt  a Kártya Vásárló részére megküldésre kerül. Ellállási jog gyakorlása vagy bármilyen az Ajándékkártyával kapcsolatos igény érvényesítése a Kereskedővel vagy a Szolgáltatóval szemben teljesen kizárt.

(33) Elállási jog kizárólag a Kibocsátó irányába gyakorolható, az adott Ajándékkártya Kibocsátáshoz kapcsolódóan a Kibocsátó Partner által maghatározott feltételek szerint.

(34) A Igénybe Vevő nem gyakorolhatja az elállás jogát, ha az Ajándékutalvány Kártyával megvásárolható termékek vagy igénybe vehető szolgáltatások tekintetében nem felel meg az Elfogadóhely Partner által meghatározott és az igénybevételéhez szükséges feltételeknek. A Kártya Kibocsátó a fenti okból eredő károkért semmilyen kártalanítással nem tartozik a Kártya Birtokos részére. 

23. § HIRDETÉSI FELTÉTELEK

23. § HIRDETÉSI FELTÉTELEK

(1) Általános adatok, elérhetőség:

a) Szolgáltató neve: a megállapodással érintett hirdetést szervező Kereskedő neve

b) Szolgáltató székhelye: a megállapodással érintett hirdetést szervező Kereskedő székhelye

1.3 Szolgáltató adószáma: a megállapodással érintett hirdetést szervező Kereskedő adószáma

1.4 Szolgáltató központi email címei: info@kedvezmeny.hu 

1.5 Szolgáltató telefonszáma: +36 20/499-6446, +36 20/936-0908, +36 20/328-4633

1.6 Szolgáltató internetes honlapja: www.kedvezmeny.hu 

(2) Hirdetési típusok, reklámfelületek

Az aktuális hirdetési típusokat, illetve megjelenési reklámfelületeket az adott - aktuálisan érintett - kiadványra vonatkozó szerződés vagy annak melléklete tartalmazza.

(3) Anyagleadás

a) A hirdetés anyagát Szolgáltató / Kereskedő kapcsolattartó munkatársának e-mail címére, vagy az info@kedvezmeny.hu e-mail címre kell Megrendelőnek jelen szerződéi feltátelekben meghatározott vagy a kapcsolódó szerződésben külön rögzített határidőn belül megküldenie.

b) A kész hirdetési anyag megküldésének végső határideje az adott nyomdai kiadvány kapcsán megadott megjelenést megelőző 15. munkanap vagy online hirdetések esetén 3 munkanap. Ettől a főszabályként Felek által elismert határidőtől a Szerződő Felek az adott hirdetéshez kapcsolódóan közöttük létrejött szerződésben, írásban rögzített módon eltérhetnek.

c) A szerződés megkötésének napja online szerződéskötés esetén a visszaigazolás napja, normál szerződés esetén pedig a minkét fél által történő aláírás napja.

d)  A Szerződő Felek által elismert és a megjelenés kapcsán engedélyezett kiterjesztések: gif, jpg, png (képek), txt, rtf, doc, pdf, (szöveg) swf (banner).

(4) Hirdetési díjak

a)  A hirdetések aktuális tarifáit a Weboldal Online szerződés űrlapján is elérhető  "Fizetendő díjak” kedvezmény.HU Szerződési Feltételek rész tartalmazza, attól való eltérést (mint egyedi megállapodást) a hirdetési megállapodásban kell írásban rögzíteni.

b)  A hirdetési díjak egyes Kereskedők esetében alanyi adómentes tevékenység miatt nem tartalmaznak az áfát. Amennyiben a Kereskedő ÁFA körbe tartozik, akkor az ÁFA mértéke a mindenkori számviteli szabályozás és vonatkoz jogszabályok szerint számítandó a nettő hirdetési díj alapján.

c)  Kereskedő főszabályként online elektronikus számlát küld a Megrendelő megadott kapcsolattartói és/vagy központi e-mail címére. Papír alapú számla igénylése esetén Szolgáltató plusz díjat számít fel és az ebben a formában kiállított számlát a Megrendelő megadott levelezési címére és/vagy székhely címére postázza. Amennyiben nyomtatott kiadványban történő megjelenésről van szó, akkor a nyomtatott számla a tiszteletpéldánnyal együtt kerül Megrendelő részére megküldésre.

d) A hirdetés weboldalakon való elhelyezésének külön költsége nincs. A már megjelent (közzétett) és Megrendelő által elfogadott online Hirdetés későbbi módosítása esetén Szolgáltató nettó 2000 forint módosítási díjat számíthat fel.

(5) Számlázás és fizetési feltételek

a)  Megrendelő által választható számlázási módok: elektronikus számlázás (szamlazz.hu e-számla küldés a megadott e-mail címre) – papír alapú számlázás (megadott levelezési és/vagy székhely címre). A Szolgáltató által alkalmazott számlázó program – mind az elektronikus, mind a papír alapú számlázás tekintetében – maradéktalanul megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

b) Választható fizetési módok: bankkártyás fizetés a kedvezmény.HU Shopban, vagy banki átutalás, vagy készpénz a kedvezmény.HU Központi Irodában (H-1162 Budapest, János utca 114.) vagy a kitelepülés helyén.

c) Szolgáltató a hirdetési megállapodás megkötését követően, a hirdetés weboldalon vagy szerkesztett nyomdai kiadványban történő elhelyezésével egyidejűleg, elektronikus úton számlát vagy díjbekérőt állít ki a hirdetés összegéről. Díjbekérő kiállítása esetén az azon szereplő Hirdetés díjának Szolgáltató bankszámlájára történő beérkezését követően állítja ki Szolgáltató Megrendelő részére a könyvelésbe adható papír alapú, vagy elektronikus számlát.

d) Megrendelő legkésőbb a fizetési határidő lejártáig köteles a számlával kapcsolatos kifogásait írásban előterjeszteni, a határidő elmulasztását követően Megrendelő a számla megtámadhatóságáról kifejezetten lemond és azt kötelezettségként kifejezetten elismeri.

e) Késedelmes fizetés esetén Szolgáltató a jegybanki alapkamat kétszeresét számítja fel, valamint a behajtással kapcsolatban felmerülő, igényeinek érvényesítési költségeket is Megrendelőre hárítja.

(6) A szerződés hatálya

Felek hirdetési megállapodása a hirdetési szerződésben rögzített határozott időre jön létre, mely kizárólag a másik fél súlyos szerződésszegése esetén mondható fel.

(7)  Kapcsolattartás

a) Valamennyi értesítést és levelezést (kifogás, módosítási kérelem stb.) írásban kell rögzíteni, a kapcsolattartás elsődleges formája az elektronikus levelezés (e-mail).

b) A másik félnek küldött elektronikus levél akkor tekintendő a Megrendelőhöz, illetve Szolgáltatóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik, függetlenül attól, hogy azt a számítógépen megjelenítették-e.

c) Szolgáltató kapcsolattartó munkatársainak személyes közreműködésével, illetve az info@kedvezmeny.hu e-mail címen keresztül biztosítja a Megrendelővel való kapcsolattartást.

d) Szolgáltató a Megrendelőt szükség esetén a hirdetési megállapodásban megadott elérhetőségein igyekszik elérni (így például: telefon, mobiltelefon, e-mail, levelezési cím).

e)  Felek megállapodnak abban, hogy elektronikus levelezésük a postai levelezéssel azonos értékű - írásbeli - üzleti levelezésnek minősül. Szolgáltató a Megrendelővel folyatott elektronikus levelezést legalább 5 évig megőrzi.

(8) Irányadó jog

a) Az egyedi hirdetési megállapodásból eredő esetleges jogvitáikat szerződő felek mindenkor megkísérlik békés úton rendezni. Ennek sikertelensége esetére kölcsönösen alávetik magukat a Szolgáltató / Kereskedő székhelye szerinti Bíróság kizárólagos illetékességének.

b) Az egyedi hirdetési megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi C. törvényre rendelkezéseire.

c) Az egyedi hirdetési megállapodás elválaszthatatlan részét képezik jelen Szerződési Feltételek, melyet Megrendelő az egyedi hirdetési megállapodás megkötésével elfogad és magára nézve kötelezőnek ismer el.

d) Az elektronikus kereskedelemről szóló 2001. évi CVIII törvény 6.§ (2) bekezdése értelmében Megrendelő kötve van az elektronikus úton megkötött (online) hirdetési megállapodáshoz, feltéve, hogy Szolgáltató a megrendelést elektronikus úton, legkésőbb a megrendelés elküldésétől számított 48 órán belül visszaigazolja. Amennyiben a megrendelés visszaigazolása e határidőn belül nem történik meg, Megrendelő mentesül a szerződéses kötelezettség alól.

(9) Megrendelő jogai és kötelezettségei

a) Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a reklámtörvény (2008. évi XLVIII tv.) rendelkezéseit betartja és kizárólag a jogszabályoknak megfelelő hirdetést ad át megjelentetésre.

b) Megrendelő köteles a szerződés szerint fizetendő díjakat esedékességükkor megfizetni.

(10) Szolgáltató jogai és kötelezettségei

a) Szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy a Hirdetés a szerződés hatálya alatt az online reklámfelületeken rendeltetésszerű használatra alkalmas legyen, illetve nyomdai kiadvány esetében a kapcsolódó szerződésben rögzített módon megjelenjen.

b) Ha Megrendelő a hirdetési díjat határidőre nem fizeti meg, Szolgáltató jogosult Megrendelő online hirdetéseinek közzétételét felfüggeszteni, illetőleg jogosult újabb megrendelés elfogadását megtagadni. Az ebből ered kárért Szolgáltatót felelősség nem terheli.

(11) Felelősségi szabályok

a) Szolgáltató szavatol azért, hogy az általa nyújtott szolgáltatás mindenben alkalmas a szerződésszerű teljesítésre, ennek megfelelően garantálja, hogy a szerződés érvényességi ideje alatt az online Hirdetés az adott felületeken hozzáférhető legyen, illetve a nyomdai kiadványban megjelenjen.

aa) Online Hirdetés jelen szerződési feltételek alapján akkor nem hozzáférhető, ha Szolgáltató 3 (három) napon keresztül folyamatosan nem képes az Interneten tartani, vagy az általa nyújtott szolgáltatás 3 napon keresztül folyamatosan nem hibamentes, és ennél fogva rendeltetésszerű használata Megrendelő, valamint felhasználók részére - Megrendelő írásbeli kifogása ellenére - nem biztosított.

ab) Offline (nyomdai) Hirdetés jelen szerződési feltételek alapján akkor nem hozzáférhető, ha nem jelenik meg az adott kiadvány, vagy a megjelent kiadvány a Hirdetést a Szolgáltatónak felróható módon nem tartalmazza. Ha Megrendelő -neki felróható módon - kifut az anyagleadási határidőből, Szolgáltató a fizetendő díj 100%-nak megfelelő összegre jogosult.

b) Ha a szolgáltatás hozzáférhetetlensége bekövetkezik, akkor Megrendelő a hozzáférhetetlenséggel érintett hirdetés hirdetési díjának leszállítását követelheti.

c) Vis maiorért (elháríthatatlan külső ok) a Szolgáltatót semmiféle felelősség nem terheli.

d)  Megrendelő szavatosságot és felelősséget vállal azért, hogy Szolgáltatónak a Hirdetés nyomdai megjelentetéhez vagy Internetre helyezéséhez és Interneten tartásához rendelkezésre bocsátott védjegyek, szövegek, grafikai- és hang-elemek jogszerűen felhasználhatók, és ezek felhasználási jogát Szolgáltató részére biztosítja.

e) Szolgáltató kizárja felelősségét a Hirdetés félrevezető, valóságnak nem megfelelő, jogszabályt, vagy harmadik személy (pl. szerzői vagy védjegyhaszánalati) jogát sértő tartalma által okozott minden kár, igény, eljárás, büntetés, bírság és egyéb hátrányos jogkövetkezmény alól.

f) Megrendelő vállalja, hogy haladéktalanul mentesíti és kártalanítja Szolgáltatót a fentiek bármilyen előfordulása esetén.

g) Szolgáltató fenntartja magának azt a jogot, hogy amennyiben Hirdetés tartalma nem felel meg az internetes oldal vagy a nyomdai kiadvány témájának, illetve ezek általános hangvételének, jelen Szerződési Feltételek, mint ÁSZF, illetve a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek, szabad mérlegelése szerint a Hirdetés megjelentetését (ideértve az Internetre kihelyezést és a nyomdai megjelenést is) elutasítsa. Az elutasítás tényét haladéktalanul közli Megrendelővel, amellyel kapcsolatban Megrendelő kártértési vagy bármely más igénnyel nem léphet fel.

24. § KERESKEDELMI ÜGYNÖKI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE ÉS FELTÉTELEI

24. § KERESKEDELMI ÜGYNÖKI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE ÉS FELTÉTELEI

(1) A Jogosultak - vagy a Jogosultak engedélye alapján a Szolgáltató kizárólag papír alapon írásban - Kereskedelmi Ügynöki Szerződést (a továbbiakban úgyis, mint KÜSz) köthet adószámmal rendelkező harmadik féllel - mint Megbízottal és úgyis, mint Ügynökkel - a Jogosultak rendelkezésében álló védjegy alapú vagy szoftverjogos és az ezekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások vagy termékek értékesítés-támogatása céljából.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak szerint létrejövő szerződések alatt a mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyv szerinti kereskedelmi ügynöki megbízási szerződés értendő a jelen szerződési feltételek szerinti eltérésekkel.

(3) [A szerződés tárgya]

a) A Jogosult vagy az általa erre feljogosított Szolgáltató - mint Megbízó - a KÜSz megkötésével állandó (határozatlan idejű) vagy a szerződésben meghatározott eseti vagy időszakos (határozott idejű) jelleggel megbízza az Ügynököt a tevékenységi körében forgalmazott szolgáltatások vonatkozásában a kereskedelmi ügynöki tevékenység ellátásával, ezen szolgáltatások adásvételének közvetítésével.

b) Az a) pontban rögzített közvetítői feladat aktív kereskedelmi ügynöki közreműködést jelent, amely alapján késtséget kizárólag megállapítható, hogy a Megbízott kereskedelmi ügynök eljáró közreműködésével jöhetett létre a harmadik fél és a Jogosult vagy a harmadik fél és a Szolgáltató közötti jogviszony.

c) A "kerestek XY helyről?" vagy a "Szóltam az érdekedben" nem a b) pont szerinti kereskedelmi ügynöki közreműködés kategóriája, mint ahogy a lobby vagy a szájbeszéd útján történő ajánlás sem az jelen szerződési feltételek szerint.

d) Kereskedelmi ügynöki tevékenység alatt a Szerződő Felek kijelentik, hogy minden esetben olyan aktív közreműködését értik a Megbízottnak - és KüSz is csak ez alapján joghatályosan elfogadott Szerződő Felek által -, amely a harmadik féllel való kapcsolatfelvételen túl a tárgyalások szerződéskötésig történő lebonyolításában való aktív jelenléttel történő részvételt is magában foglalja, illetve az ez alapjén létrejövő szerződésnek azon célból történő folyamatos nyomonkövetését és gonodozását is a harmadik féllel való kapcsolattartás keretében, hogy az lejárat előtt meghosszabbításra kerüljön a harmadik fél által a Jogosult vagy a Szolgáltató szerződés hosszabbításra vonatkozó kifejezett akaratával egyidejűleg.

e) Jogosult és Szolgáltató nem ismeri el a Megbízott kereskedelmi ügynökként való tevékenységét abban az esetben, ha aktív közreműködés nélkül a harmadik fél a Megbízottra való hivatkozással veszi fel a kapcsolatot a Jogosult vagy a Szolgáltató (mint a KÜSz szerinti Megbízó) ügyfélszolgálatával tárgyalások lefolytatása céljából vagy szerződéskötés kapcsán, illetve kizárt Megbízott kereskedelmi ügynökkén jutalékra való igénye, ha a Megbízott pusztán arra hivatkozik, hogy ő ajánlotta a Szolgáltatást és ezért történt szerződéskötés. Erre való hivatkozással kizárt bármilyen üzleti ügynöki jutalékra való igény, mivel a tárgyalásokon Megbízott kereskedlemi ügynökként nem vett részt, az üzletkötési folyamatban aktívan nem működött közre.

f) A Megbízott az e) pont tekintetében nem hivatkozhat arra, hogy neki senki sem szólt a tárgyalásokról és azokon ezért nem tudott részt venni, illetve bármely más egyéb indokra sem. A kereskedelmi ügynöki tevékenység önálló munka és kifejezett aktivitást vár el a Megbízó Jogosult vagy a Szolgáltató a jelen szerződési feltételekben meghatározott jutalék fejében a Megbízottól.

g) Az előbbi pont alapján e szerződés és az Ügynök kereskedelmi ügynöki tevékenysége az alábbi szolgáltatásokra terjed ki:

ga) +Discount szolgáltatási csomagok értékesítésében való közreműködés.

gb) Magyar Kedvezményhálózat márkalogó alapú vagyoni értékű jog értékesítésében való közreműködés, amely márkalogó alapú vagyoni értékű jog kártyafelmutatással a védjeggyel ellátott márkalogós kártyák elfogadására Ajánlatot tett Partnereknél biztosítja a kedvezményes vásárlási jogosultságot a kártya Rendszerben történő érvényességi ideje alatt a Kártyabirtokos számára.

gc) Szoftverhasználati jog értékesítése (ideértve például a digitélis Közösségi Támogatáskezelő Program szoftverhasználati jogának értékesítésében való kereskedelmi ügynökként való közreműködést jelen szerződési feltételek szerint).

gg) Kártyagyártás szolgáltatás értékesítéséban való közreműködés.

(4) Az Ügynök a megbízó nevében szerződéskötésre, a teljesítés elfogadására (vételár bármilyen formában történő átvételére) nem jogosult.

(5) Az Ügynök tudomásul veszi, hogy a harmadik félnek az ügynökhöz intézett, a szerződés megkötésére irányuló, illetve a szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatai az ügynökkel való közléssel a Megbízóval szemben kizárólag akkor válnak hatályossá, amennyiben Megbízó a harmadik féllel szerződést köt.

(6) [Az Ügynök tevékenységi területe]

a) Az Ügynök a kereskedelmi ügynöki tevékenységét az alábbi földrajzi területen köteles ellátni:  Az Ügynök tevékenységi területe: korlátozás nélkül Magyarország területe.

b) A Megbízó az a) pontban meghatározott tevékenységi területen az Ügynököt nem kizárólagos közvetítői joggal ruházza fel.

(7) [Az Ügynök jogi státusza]

a) Az Ügynök a jelen szerződés tárgyát képező önálló tevékenységet, a fent nevezett, önálló vállalkozása keretében saját kockázatára végzi.

b) Az Ügynök kijelenti és szavatolja, hogy a vállalkozása törvényesen bejegyzett, adószámmal rendelkezik, köztartozásmentes, a tevékenység végzésére, jelen szerződés saját nevében való megkötésére és fennállása idején a teljesítésére jogosult, működése során a vonatkozó jogszabályokat betartja.

c) Az Ügynök köteles haladéktalanul tájékoztatni a Megbízót, ha vállalkozói jogállásában változás következik be, vagy megszűnik.

(8) [A szerződés időtartama]

a) Főszabályként a Szerződő Felek a KüSz -t határozatlan időtartamra kötik.

b) A szerződés kezdő napja a szerződés aláírásának napja.

c) A főszabálytól a Szerződő Felek a közöttük létrejött szerződésben eltérhetnek.

(9) [Az Ügynök kötelezettségei]

a) Az Ügynök előzetesen, írásban (e-mail) köteles jelezni Megbízó felé, hogy konkrétan kivel kezdett tárgyalásokat (harmadik fél azonosítása) a Szolgáltatások értékesítése kapcsán.

aa) Ez az ügynöki jutalék elszámolás egyik alapfeltétele.

ab) A puszta ajánlás nem minősül tárgyalás megkezdésének. 

ac) Tárgyalás megkezdésének a Szerződő Felek kizárólag a harmadik féllel az Ügynök által előre egyeztetett időpontban bizonyítható módon (így például Megbízottnak egy e-mail egyeztetésbe Cc.-zett félként való becsatolása mellett) létrejött és az Ügynök aktív részvételével és a helyszínen az értékesítői folyamatot támogató aktív közreműködésével megvalósult első tárgyalást értik.

ad) Ha az Ügynök az ac) pont szerinti tárgyalást megszervezi, azon részt vesz, de azon aktívan hozzászólva és álláspontját kifejtve nem működik közre az értékesítést támogató módon, akkor az a tárgyalás nem minősül az Ügynök szempontjából megkezdett tárgyalásnak és ügynöki jutalákra való jogosultságot nem alapoz meg.

ae) Az Ügynök a Megbízó értelmezésében nem titkárnő vagy kísérő, hanem aktív, az értékesített dolog (ideértve szolgáltatást vagy terméket) vonatkozásában kellő tárgyi tudással és kereskedő képeségekkel rendelkező természetes személy (ideérve a képviseleti joggal jelenlévő vagy az adott Ügynököt megbízás alapjn képviselő természtes személyt).

b) Az Ügynök köteles minden ésszerű, elvárható erőfeszítést megtenni a jelen szerződésben meghatározott célok elérése és Megbízó üzleti céljai érdekében.

c) Az Ügynök a teljesítés érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal, a Megbízó érdekeire figyelemmel és utasításai szerint köteles eljárni. Megjelenésében és magatartásában köteles a Megbízó image elvárásainak megfelelni.

d) Az Ügynök köteles tájékoztatni a harmadik felet képviseleti jogköre terjedelméről.

e) Az Ügynök a harmadik féllel a szerződés megkötésére és bárminemű, Megbízót terhelő kötelezettség vállalására nem jogosult.

f) Az Ügynök a tevékenységéről, valamint a harmadik félnek a szerződés megkötésére irányuló, illetve a szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatairól haladéktalanul köteles a Megbízót tájékoztatni. Köteles továbbá tájékoztatni a Megbízót a piaci helyzet alakulásáról és minden olyan körülményről, amely a Megbízónak a tevékenységének sikerét támogatja és / vagy a kereskedelmi ügynöki szerződéssel kapcsolatos, illetve az Ügynök által ismert megbízói érdekek szempontjából jelentős.

g) Az Ügynök köteles tájékoztatni a megbízót arról, ha a kereskedelmi ügynöki tevékenységet érintő utasítása szakszerűtlen vagy az a Megbízó számára piaci hátrányt okozhat. Ha ezt megtette, az utasításból adódó hátrányokért, károkért nem felelős.

h) Jelen szerződés időtartama alatt az Ügynök csak a Megbízó írásbeli hozzájárulásával köthet más Megbízóval hasonló tárgyú kereskedelmi ügynöki szerződést. E kötelezettség teljesítésének elmulasztása súlyos szerződésszegésnek minősül, és miatta a szerződésszegés jogkövetkezményei alkalmazásának van helye.

g) Az Ügynök jelen szerződésbeli kötelezettségei teljesítéséhez más személyt a megbízó előzetes hozzájárulásával vehet igénybe. Az igénybe vett teljesítési segéd magatartásáért az Ügynök felel.

(10) [A Megbízó kötelzettségei]

a) A Megbízó a kereskedelmi ügynöki tevékenységért díjat köteles fizetni.

b) A Megbízó az adott helyzetben általában elvárható módon köteles az Ügynök kötelezettségei teljesítését elősegíteni, így különösen a szükséges iratokat, illetve dolgokat a rendelkezésére bocsátani, továbbá köteles a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges tájékoztatást részére megadni.

c) A Megbízó köteles az Ügynököt kellő időben értesíteni arról, ha csak lényegesen kisebb mennyiségben szándékozik vagy képes szerződéseket kötni annál, mint amit az ügynök ésszerűen feltételezhet, továbbá az általa közvetített szerződés megkötéséről, illetve a szerződéskötés meghiúsulásáról, valamint közvetített szerződés teljesítésének elmaradásáról.

d) Az Ügynöknek átadott dolgok vonatkozásában a kárveszélyt a Megbízott viseli.

(11) [Az üzleti titok]

a) Üzleti titok minden, amit a Weboldalon elérhető Szerződési Feltételek bármely része és a hatályos jogszabályok annak minősítenek.

b) Az Ügynök köteles a Megbízó által megállapított üzleti titok betartására, tudomásul veszi, hogy személyhez fűződő jogokat sért és a törvényben írtak szerint kártérítési felelősséget alapoz meg az üzleti titok jogosulatlanul nyilvánosságra hozatala, vagy azzal egyéb módon való visszaélés.

c) Üzleti titoknak minősül a megbízó tevékenységével, szervezeti felépítésével, működési struktúrájával, személyzeti kérdéseivel, alkalmazott munkamódszereivel és eljárásaival, bevételi-költség-és egyéb mérleg adataival, vevői és szállítói adatainak nyilvántartásával kapcsolatban az Ügynök tevékenysége során tudomására jutott tény, információ, megoldás, adat –amelyet az Ügynök tudomásul vesz. A nyilvántartott adatokról tájékoztatást -az érintett személyen kívül -csak az arra jogosult szervnek vagy személynek lehet adni.

d) Az üzleti titok megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül.

(12) [A díjazás]

a) Az Ügynök díjazását a Szerződő Felek kizárólag jutalék formájában állapítják meg.

b) A KÜSz hatálya alá eső időszakban a jelen Feltételek szerint létrejött és ügynöki jutalék alapját képező szerződések után az Ügynök kizárólag a harmadik fél (mint Szerződött Partner) tényleges, a Megbízott vagy a Jogosultak képviseletében Szolgáltatóként szerződő felé már kiegyenlített díjösszegek után jogosult, ha a szerződést a Feltételek szerint teljesített tevékenysége eredményeként kötötték meg.

c) Ügynök abban az esetben is jogosult a közreműködésével a jelen Feltételek alapján a KÜSz megszűnéséig megkötött szerződések utáni jutalékokra, ha az ügynöki szerződés időközben bármilyen okból felbontásra került.

d) Az Ügynök jutalék alapja a jelen Feltételek szerint végzett és jutalékra jogosító tevékenysége alapján harmadik féllel létrejött szerződés alapján a Megbízóhoz vagy a szerződést a harmadik féllel megkötő Jogosultak vagy az általuk a szerződéskötésre feljogosított Szolgáltatóhoz  ténylegesen befolyt öszeg, kivéve a kártyagyártási költségtételt.

e) Az Ügynök bruttó 10 (tíz) százalék jutalékra jogosult, amelynek számítási alapja a d) pontban meghatározott jutalékalap. 

f) Az Ügynök a díjon (jutalékon) felül – ellenkező megállapodás hiányában – készkiadásainak, illetve általános üzleti kiadásainak megtérítését nem követelheti Megbízótól.

g) Az Ügynök a harmadik szerződő féltől a Megbízó hozzájárulása nélkül díjazást nem fogadhat el, illetve nem köthet ki. Megbízó képviseletében nyilatkozatot nem tehet, pénzt át nem vehet. Jogszabályi háttér: a Ptk. közvetítőre vonatkozó szabályai.

(13) [A jutalék esedékessége és fizetésének, illetve a visszafizetés szabályai]

a) A jutalék akkor és olyan mértékben esedékes, amikor és amilyen mértékben a harmadik féllel a szerződés jelen Feltételeknek megfelelő módon létrejött és harmadik fél Megbízó vagy a Jogosultak, illetve más, a szerződést a Jogosultak engedélyével megkötő Szolgáltató irányába vállalt fizetési kötelezettségeit teljesítette.

b) Nem illeti meg jutalék az Ügynököt, ha a harmadik féllel kötött szerződés létrejöttében jelen Feltátelek szerint nem vett részt, vagy a szerződéskötés bármely okból meghiúsul.

c) Ha az Ügynök jutalékra nem jogosult, illetve jogát elveszíti, köteles a már felvett jutalék-előleget a Megbízónak haladéktalanul visszafizetni. A jóhiszeműen felvett jutalék után visszafizetés esetében kamat Megbízónak nem jár.

d) Megbízó köteles az Ügynöknek legkésőbb az esedékessé válást követő hónap utolsó napjáig elszámolást és szmla bekérőt kiadni, majd a számla alapján a jutalékot megfizetni. Az elszámolásnak tartalmaznia kell a jutalék számítása szempontjából minden lényeges adatot. Az Ügynök köteles a jutalékról az elszámolási időszak utolsó napja szerinti teljesítési időponttal számlát kibocsátani, amelynek fizetési határideje a felek külön megállapodása nélkül 30 (harminc) nap.

e) Az Ügynök jogosult arra, hogy a jutalékigénye érvényesítéséhez szükséges tájékoztatást megkapjon, így különösen a Megbízó könyvelésének a jutalékköteles ügyletekre vonatkozó kivonatába betekinthessen Megbízó Központi Irodájában (1162 Budapest, János utca 114.) előzetes időpont egyeztetést követően.

f) A Kereskedelmi Ügynöki Szerződés megszűnése után az Ügynök jelen Feltételeknek megfelelő közreműködésével, harmadik félel megkötött szerződés alapján az Ügynök jutalékra jogosult, ha

fa) a harmadik személy –e Feltételek szerint jutalékkötelesnek minősülő - szerződés megkötésére irányuló ajánlata a KÜSz megszűnése előtt a Megbízóhoz megérkezett, vagy

fb) a szerződéskötés túlnyomórészt e Feltételek szerint az Ügynök által kifejtett tevékenységre vezethető vissza, és a Kereskedelmi Ügynöki Szerződés megszűnésétől számított 30 (harminc) napon belül kerül sor a szerződéskötésre.

g) Amennyiben harmadik fél az Ügynök közreműködésével létrejött szerződés kapcsán, az abban meghatározott díjfizetést követően, a létrejött szerződést megtámadva, azzal kapcsolatban bármilyen igényt támaszt, amely jogerősen végrehajtható kötelezettséget keletkeztett, akkor az ezen szerződéssel kapcsolatosan korábban megfizetett üzleti ügynöki jutalékot az Ügynök haladéktalanul köteles visszafizetni a Megbízó részére az ezen jutalék összeg után a jutalék számláján történt jóváírásának napjától a visszafizetett összeg jóváírásának napjáig terjedő időszakra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi C. törvény 6:155. § (19 bekezdése szerint számított késedelmi kamatösszeggel együtt.

(14) [Szerződésszegés]

a) Bármelyik fél jelen szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha a másik fél a szerződésben vállalt vagy a törvény alapján fennálló kötelezettségét súlyosan megszegi.

b) A szerződésszegés jogkövetkezményeire egyebekben a Polgári Törvénykönyv szabályai irányadók.

(15) [A szerződés felmondása]

a) A határozatlan időre kötött szerződést bármelyik fél felmondhatja. A felmondást annyiban kell indokolni, hogy a kiegyenlítéshez való jog megállapítható legyen.

b) A határozott idejű szerződés csak rendkívüli felmondással szüntethető meg.

c) A felmondás a naptári hónap utolsó napjára szól.

(16) [A kiegyenlítés szabályai]

a) Az Ügynök által a Megbízótól a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése esetében követelhető kiegyenlítésre - a jelen szerződési Feltételekben nem szabályozottak tekintetében - a törvény rendelkezései irányadók.

b) Nem illeti meg kiegyenlítés az Ügynököt, ha

ba) a Megbízó a szerződést az Ügynök szerződésszegése miatt mondta fel azonnali hatállyal a Megbízó, vagy

bb) az Ügynök mondta fel a szerződést, kivéve, ha a felmondást a kereskedelmi ügynök életkora, olyan testi fogyatkozása vagy betegsége, vagy a Megbízó olyan magatartása indokolta, amely miatt a tevékenység folytatása a kereskedelmi ügynöktől nem várható el, vagy

bc) a kereskedelmi ügynök a Megbízó hozzájárulásával a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre ruházza át.

(17) [Versenykizáró megállapodás]

a) Az Ügynök kötelezettséget vállal arra, hogy a vele érvényesen létrejött Kerskedelmi Ügynöki Szerződés megszűnését követő 2 (kettő) évig a Szerződésben meghatározott tevékenységi területen

aa) konkurens cégnél nem helyezkedik el,

ab) kereskedelmi ügynöki szerződést nem köt, illetve

ac) a Megbízóval megegyező gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásban nem vesz részt, hasonló vagy azonos tevékenységet nem végez.

(18) [Tájékoztatások]

a) Az Ügynök kijelenti, hogy a KÜSz szerződés aláírásakor arról tájékoztatta a Megbízót, hogy más, a Megbízóval azonos piaci szegmensben kereskedő / szolgáltató megbízóval kötött szerződés alapján hasonló tárgyú kereskedelmi ügynöki tevékenységet nem végez.

b) A Megbízó kijelenti, tájékoztatta az Ügynököt, hogy jelen szerződést megelőzően, azzal azonos körben más ügynökkel kereskedelmi ügynöki szerződése volt vagy van hatályban, amelyből eredő kötelezettségei miatt a Megbízó a törvényben írt keretek között a jutalék kifizetésének megtagadására jogosult.

(19) [Záró rendelkezések]

a) A Kereskedelmi Ügynöki Szerződés tartalma üzleti titoknak minősül, arról bármilyen másolat vagy kivonat készítése, adat, információ közlése kizárólag a Megbízó előzetes engedélyével, ennek hiányában csak arra jogosult hatóság kérésére történhet.

b) A Kereskedelmi Ügynöki Szerződés egy-egy részének esetleges érvénytelensége nem teszi a teljes szerződést érvénytelenné. Részleges érvénytelenség esetén a felek együttműködési kötelezettségük alapján a szerződés teljesítésére figyelemmel kötelesek eljárni.

c) A Kereskedelmi Ügynöki Szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.

d) A KÜSz-ben nem szabályozott kérdésekben az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. törvény és a Polgári Törvénykönyv rendelkezései irányadók.

e) A Szerződő Felek KÜSz-ből eredő jogvitáik intézésére a Megbízó székhelye szerint illetékes és hatáskörrel rendelkező Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.

f) A Kereskedelmi Ügynöki Szerződés és jelen Feltételek, valamint a Weboldalon elérhető bármely Rendszer-tartalom szellemi termék, amelynek felhasználása Ügynök vagy harmadik fél által, sem részben, sem egészben – a Jogosultak előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül – nem engedélyezett.

g) A Felek között azonos tárgyban korábban létrejött írásbeli szerződés az időben azt követő KÜSz szerződés aláírásával hatályát veszti és jelen szerződés a Felek minden korábbi szóbeli vagy írásbeli megállapodásának helyébe lép.

h) Szerződő Felek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi C. törvény 6:63 § (5) bekezdés alkalmazását kizárják.

i) A Megbízott kifejezetten nyilatkozik, és felelősséget vállal azért, hogy személyes adatok kezelésére és tárolására, őrzésére, felhasználására, törlésére, az érintett jogot gyakorlására az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény , valamint a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról , valamint az 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) az Európa Parlament és Tanács (EU) 2016/679 rendelete előírásai (a továbbiakban: GDPR) és az irányadó NAIH állásfoglalások, határozatok, vélemények szerint kerül sor.

j) A Megbízott a jelen szerzős teljesítése kapcsán esetlegesen bekövetkezett adatvédelmi incidensről a Megbízót haladéktalanul tájékoztatja elekronikus levélben az info@kedvezmeny.hu e-mail címre, valamint egy munkanapon belül Megbízó Központ Irodájának címére (1162 Budapest, János utca 114.) postai úton megküldött tájékoztatásban. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az adatvédelmi incidens bekövetkezésének okára, a terjedelmére, az érintett kör mértékére, az incidens elhárítása és jövőbeni kizárása érdekében megtett intézkedésre.

k) A Megbízott a KÜSz aláírásával nyilatkozik, hogy a szerződés fennállása alatt tudomására jutott állam-, szolgálati-, üzleti titkot, nem nyilvános információkat és személyes adatokat megőrzi. A jelen szerződés teljesítéséhez kapcsolódóan a tevékenysége során ismertté vált olyan adatokról, tényekről illetéktelen szervnek vagy személynek olyan tájékoztatást nem ad, amelyek kiszolgáltatása a Megbízó, a Jogosult, a Szolgáltató, vagy az előbbiek munkatársa, vagy harmadik személy számára jogellenesen hátrányos, vagy jogellenesen előnyös következményekkel járna.

l) A Kereskedelmi Ügynöki Szerződés főszabályként az aláírás napján lép hatályba.

m) A KÜSz aláírói kijelentik, hogy az általuk képviselt vállalkozások nevében jelen szerződés cégszerű ellenjegyzésére önállóan jogosultak.

n) A Szerződő Felek között létrejött Kereskedelmi Ügynöki Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

o) A Szerződő Felek kijelentik a KÜSz -t, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.

25. § TECHNIKAI INFORMÁCIÓK

25. § TECHNIKAI INFORMÁCIÓK

(1) A kedvezmény.HU oldal log-fájlait 30 napig tároljuk a szerveren.

(2) Naponta végzünk biztonsági mentést, amelyet 30 napra visszamenőleg tárolunk.

26. § A LICENCHASZNÁLAT KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

26. § A LICENCHASZNÁLAT KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

(1) A Kártyakibocsátó a védjegy alapú kedvezményrendszer hozzáférésért az adott időszakra előre licencdíjat köteles fizetni a Jogkezelőnek.

(2) A Kártyakibocsátó kizrólag a díjrendezett védjegyhasználati jogdíj alapján jogosult az általa kibocsátott kártyákon a Rendszerhez történő hozzáférést biztosító védjegye(ke)t elhelyezni és a JOgekezelő kezelésében álló védjegyekkel kártyákat kibocsátani.

(3) Amennyiben a licencidőszak lejárt, a Kártyakibocsátó köteles a védjeggyel kibocsátott kártyákat visszavonni (begyűjteni) és azokkal a Jogkezelő irányába darabszám és kártyaszám szerint elszámolni; vagy a kártyabirtokosokat név szerint egyénileg kiértesíteni, hogy vagy maguk rendezik a Jogkezelő irányába a licencdíj fizetési kötelezettséget, vagy a kártya használatát mellőzik a jogellenes védjegyhasználat (védjegybitorlás) elkerülése végett. A kártyabirtokosok egyenkénti, név szerinti kiértéseítésének megtörténtét a Kártyakibocsátó hitelt érdemlően köteles igazolni a Jogkezelő részére (például az ajánlott küldemény feladóvevényekkel).

(4) Amennyiben a (3) pontban foglalat kötelezettségeit a Kártyakibocsátó elmulasztja, akkor kteles a Jogekezel felszólítására a licencdíjjal nem fedezett időszakra a kártyadarabszám szerint licencdíjat fizetni.

(5) Amenniyben a Kártyabirtokos egyénileg rendezi a Kártyakibocsátó megszűnt vagy általa megszüntetett program keretében korábban kibocsátott védjeggyel ellátott kártya után fizetendő védjegyhasználati díjat (licencdíj), akkor a Kártyakibocsátó mentesül az általa korábbban kibosátott - és szabály szerint vissza nem szedett - kártyák utáni jogosulatlan védjegyhasználatból fakadó licencdíj fizetési kötelezettségei alól.

(6) Amennyiben a Kártyakibocsátó nem gyűjti vissza a program végén az általa kibocsátott védjeggyel ellátott kártyákat és nem is értesíti egyenként a kártyabirtokosokat, hogy a védjeggyel ellátott kártya hsználata a licencdíj rendezéséig jogsértő és tilos, akkor a Jogkezelő által erre rendszeresített felületen a kártyabirtokosok maguk vásárolhatnak kártyahosszabbító (érvényesítő) matricákat a védjeggyel ellátott kártyáikra a védjegy alapú szolgáltatások igénybevétele céljából, ezzel elkerülve a jogellenes magatartást.

(7) Amennyiben a Kártyakibocsátó nem gyűjti vissza az általa kibocsátott ás védjeggyel ellátott kártyákat a program végn, azok mint Rendszerkártya működnek tovább és hosszabbíthatóak a kártyabirtokosok általa JOgekezelő erre rendszeresített értékesítési csatornáján keresztl megvásárolható kártyamatricákkal.

(8) Jogkezelő az adott kártyacsoportban új, védjeggyel ellátott kártyákat nem bocsát ki, de a vissza nem szedett kártyákat a védjegy alapú kártyamatricával meghosszabbíthatja. MInden védjeggyel ellátott kártya feletti jogokat a védjegy tekintetében a Jogekezelő szabadon gyakorolhatja a kártyák Kártyakibocsátó általi vissza gyűjtéséig. Ez a védjegy alapú Rendszer működési alapelve és nem a Kártyakibocsátó programjának további működtetése. Minden Rendszerben kibocsátott kártya védjegy-kártya, csak a Kártyakibocsátó designban térnek el egymástól, így a vvissza nem gyűjtött kártyák fő funkciója (védjegy-kártya) megmarad a kártyahosszabbítással.